Magyar éremeső a törökországi vb-n

levai_janosMinden idők legjobb teljesítményével rukkoltak elő a magyar kempósok a törökországi Antalyában rendezett világbajnokságon, a hétvégén. Nem kevesebb, mint kilencvenhat alkalommal állhattak fel a dobogóra a magyar sportolók.

Még sosem volt ennyire sikeres világbajnoksága a magyar kempósoknak, mint ebben az esztendőben. Ezt a hazai szövetség vezetői büszkén jelentették be azután, hogy a péntektől vasárnapig lezajlott törökországi versenyen 31 arany-, 24 ezüst- és 41 bronzérem volt a magyar mérleg.

– „A szerzett medáliák számát, és az ehhez párosuló indulói létszám arányát figyelembe véve kijelenthetjük, hogy ez minden idők legeredményesebb magyar szereplése a Nemzetközi Kempo Szövetség világbajnokságainak történetében. Ez nagyszerű eredmény, melyre joggal lehet büszke valamennyi harcosunk” – értékelt Lacza Ádám Illés, a Magyar Kempo Szövetség elnöke.

Magyarország a 16 év alattiak részére meghirdetett világkupán mind a technikai, mind a küzdelmi és összetett végeredményben élen végzett a közel harminc résztvevő nemzet közül. Mindezt nagy fölénnyel érte el a csapat.

A felnőttek mezőnyében – ami már világbajnoki címekről döntött – ugyancsak aranyérmes lett a csapat a technikai számok kategóriájában, míg bronzérmes a küzdelmi versenyszámokban. Itt a tradicionális és küzdelmi eredmények összesített rangsorában Románia mögött ezüstérmes helyen zárt Magyarország. Moldova lett a harmadik.

A cikk folytatása>>>

minap.hu