A Közép-Anatóliában található föld alatti városok még a korai hettita időkből származnak és az évszázadok során folyamatosan bővültek. A városok lakói azért vájtak maguknak lakótereket a föld alá, hogy a rablótámadásoktól megvédjék magukat.

Kappadókiában eddig 36 föld alatti várost fedeztek fel, melyek közül a legszélesebbek egyike a Kaymakli föld alatti város, míg a legmélyebben Derinkuyu helyezkedik el. A következőkben ezekkel ismerkedünk meg részletesebben.

Kaymakli

A Kaymakli föld alatti város az alá a hegy alá épült, melyen a Kaymakli citadella állt és 1964 óta látogatható. A falu lakói lakásaikat a föld alatti város mintegy 100 járata  körül  építették fel. A járatokat pinceként, tárolóhelyiségként és istállóként használták, amelyek összeköttetésben voltak a házaikkal. Kaymakli föld alatti városa alacsony, keskeny, lejtős járatokból áll. A város 8 emelet mélyen van a föld alatt, de ebből a látogatók előtt csak 4 emeletet nyitottak meg, azokat, ahol a terek szellőzése is megoldott.

A föld alatti város első szintjén helyezkedik el az istálló, de a terület kisebb méretéből arra lehet következtetni, hogy a még nem látogatható helyeken is lehetnek további istállók.  Innen balra, a folyosón egy nagy malomkő alakú ajtó található, ami a templomba vezet. A folyosó jobb oldalán pedig szobák, lakóterek kaptak helyet.

A második szinten lévő templom egyetlen hajóval és két apszissal rendelkezik. Az apszisokkal szemben van az oltár, ennek két oldalán pedig az ülőhelyek. Ezen a szinten is vannak lakóterek.

A Kaymakli föld alatti város legfontosabb része a harmadik szinten van. A különböző tároló helyiségek, borospincék és a konyha mellett, egy nagyon érdekes díszített andezit tömböt láthatunk a padlón. A közelmúltban végzett kutatások azt mutatják, hogy ezt a követ réz olvasztáshoz használták. A kő nem kívülről származik, hanem a hegy andezit rétegének része, amelybe 57 lyukat faragtak, hogy olvasztótégelyként tudják használni. A nagyjából 10 cm hosszú rézércet a lyukakba helyezték és egy kemény szikladarab segítségével ütötték bele. Ez a fajta technika már az őskor óta ismert volt.

Az itt használt ércet valószínűleg Aksarayban vagy Nevşehirben bányászták, ahonnan a régió legrégebbi ismert városába, Aşılıkhöyükbe is szállították a rezet.

Az, hogy a föld alatti városban sok tárolóhelyiség és olyan hely volt, ahol cserépedényekben tárolták a bort a negyedik szinten, arra enged következtetni, hogy az itt élő emberek élénk kereskedelmet folytattak.

A szellőzőakna a negyedik szintről is látható, olyan kialakítású, mint egy liftakna, minden szinten végighalad. A teljes hosszúsága 80 méter körüli.

Annak ellenére, hogy a teljes várost még nem tárták fel és csak négy szint látogatható, bizonyos, hogy Kaymakli az egyik legnagyobb föld alatti település a régióban és egyben a legszélesebb föld alatti város Kappadókiában a feltártak között. Az itt látható raktárhelyiségek száma arra enged következtetni, hogy nagy számban éltek itt az emberek, a régészek véleménye szerint a lakosok száma meghaladhatta a 3500 főt.

Derinkuyu

Derinkuyu föld alatti városa Derinkuyu település alatt található, ami 40 km-re van Göremétől. Közel 600 külső bejárata van a városnak, a felszínen lévő lakóházak udvarába rejtve. A város nagyjából 85 méter mélyen nyúlik le a föld alá. Minden olyan helyiség megtalálható itt is, ami egy föld alatti városban szükséges (istállók, pincék, raktárak, ebédlők, templomok és borospincék). Ezeken kívül van egy nagyméretű szoba is a második szinten, amit missziós iskolaként használtak, ettől a szobától balra vannak a tanulószobák.

A harmadik és negyedik szintről egy függőleges, meredek lépcsőn lehet lejutni a város legalsó részére, ahol a kereszt alaprajzú templom található.

Itt egy 55 méter hosszúságú szellőzőrendszert építettek. Nem minden szinten volt biztosított a vízvételi lehetőség, ezzel akadályozták meg, hogy az emberek mérgezett vizet igyanak. Derinkuyuban legalább 15 000 szellőzőjárat van, ezek biztosították a friss levegő áramlását. Ezt a föld alatti várost 1965-ben nyitották meg a látogatók előtt, de csak kevesebb, mint a fele látogatható.

Nem valószínű, hogy ezeket a föld alatti városokat állandó lakóhelynek szánták, vagy akár hosszabb idejű tartózkodásra, de nyilvánvalóan azért építették valamennyit, hogy elbújhassanak a támadóik elől, itt biztonságban lehettek mind az emberek, mind a háziállataik. A város szervezete nagyon összetett volt és valószínűsíthetően folyamatos mozgásban volt.

Az átjárók, az alagutak, a lépcsőházak és a ferde folyosók kiterjedt hálózata összeköti a családi szobákat és a közösségi tereket, ahol az emberek találkoztak, dolgoztak és imádkoztak. A városok kúttal, szellőzőrendszerekkel, tárolókkal, víztartályokkal, istállókkal és olyan helyiségekkel voltak felszerelve, hogy még a halottaikat is el tudták helyezni addig, amíg a felszínre nem tudták vinni őket, hogy megadják a végtisztességet. A legfontosabbak a gondosan megtervezett, mozgatható malomkő alakú ajtók voltak. Ezeket úgy tervezték, hogy támadás esetén a malomkő eltolásával meg tudták akadályozni, hogy az ellenség behatoljon és csak belülről voltak működtethetők.

Forrás: goreme.com

Kollár Kata – Türkinfo