2025. június 29.
Türkinfo Blog Oldal 1326

Paradicsom leves török módra (Domates Çorbası)

domatesParadicsom leves török módra (Domates Çorbası)

Hozzávalók:

5 db érett paradicsom vagy 3-4 db paradicsom és 1 evő k. paradicsompüré
3 evő k. liszt
elegendő víz vagy hús leve
2 evő k. margarin vagy teavaj
elegendő só és feketebors
ízlés szerint száraz menta

Elkészítés:

Lereszeljük a megtisztított paradicsomokat. A margarint felolvasztjuk, a lisztet felmelegítjük. A lereszelt paradicsomot főzzük egy kicsit, úgy hogy azért maradjon leve. Hozzáadjuk a paradicsompürét,1-2 percig együtt főzzük. Felöntjük a vízzel vagy a hús levével, hozzáadjuk a fűszereket is. Így főzzük egy pár percig. Miután besűrűsödött egy kicsit, levesszük a tűzről és leszűrjük egy fém szűrővel. A recept ajánl még egy kevés száraz mentát a fűszerekhez adni.

Leszűrve, melegen tálalható. Afiyet Olsun!

Not.: Ha valaki szereti a tésztát benne, egy kevés cérnametéltet adhat hozzá. Van aki tejet is rak bele egy keveset, de az a színét világosítja.

2013-08-28
Nushe/turkinfo

Bethlen Gábor és a lippai vitézek

Lippa vára és városa. 1697-ben készítette Marsigli tábornok mérnöki kara. A várat a karlóczai békekötés határozata értelmében lerombolták.

A tizenöt éves háborúban erdélyi kézre került Lippa és Borosjenő várának feladása megszakította annak a várrendszernek a folyamatosságát amely addig a Belgrád, Temesvár, Lippa, Jenő és Gyula vonalon a törököknek felvonulási területet biztosított a magyar királyság ellen és a hódoltság keleti határát is kijelölte. A két vár visszaadására már több erdélyi fejedelem ígéretet tett a töröknek, ám 1616 tavaszán még mindig az erdélyiek kezén voltak. Ez rontotta Bethlen Gábor hitelét a Fényes Porta előtt (a törökök egyik feltétele volt fejedelemségének megerősítése fejében), és nem kockáztatott. Mindenáron vissza kellett adnia legalább Lippát a temesvári basának.

“..ha módom volna megtartásában, minden úton azt követném, de nekem módon annak se tartásában, se halasztásában nincsen, mert ha lelkemet kiokádnám a török előtt, akkor se engedné..”

1614-szeptemberében Lippának csak az alsó része, a város volt Bethlen kezén, a várban levő őrség nem függött tőle és megtagadta a kivonulást, Homonnai Györgytől várva segítséget (állítólag Khlesl bíbornok, a császár minisztere, Homonnai útján megvesztegette a vár őrségét, hogy fegyveres ellenállással hiusítsák meg az átadást). Bethlen októberben kilenc ágyút hozatott Váradról Lippa alá. A várat az őrség feladta.

(A gyulafehérvári káptalan aktáiban jelenik meg a következő bejegyzés:

“Anno 1614 die 16 Oct.illrmi dni principis G.Bethlen nígy falkonyokot.17. ejusdem mensis két jó falkonyokat vonsznak ki Lippát hogy meglőjjük, és az Maroson által vonszák Váradgya felé. 23 Oct. esmét három falkonyokot visznek urunk után. 29 Oct. bemegyen Lippába urunk, egy ember halála nélkül, megadván.” )

A rácok az alsó városba be is bocsátották a török sereget, de megérkezett Ibrahim csausz a fermánnal mely szerint Konstantinápolyban nagyvezír cserére került sor és a vár átadását elhalasztották. (emlékiratában Toldalagi Mihály saját magát nevezi meg értelmi szerzőként) míg a fejedelem megköti a békét II. Mátyással.

Bethlen Váradon várta az alkudozást, a császár és Bécs nem tartotta sem valószínűnek, hogy kiegyezés jöjjön létre a fejedelemmel, és titokban Bethlen megtámadását vagy önként való lemondását szerette volna elérni. II.Mátyásnak meg kellett egyeznie a törökkel, de ennek egy útja volt, előbb tárgyalnia kellett Bethlennel. A bécsi központi szervek irányítása alatt működő consilium hungaricum 1615 január 28-án a tárgyalások folytatása mellett döntött, mivel a császár Linzben kötelezettséget vállalt erre nézve, és a kormány Galgócot jelölte ki az alkudozások helyéül (Nagyszombatban a töröknek sok kémje volt). Mátyás csak szóbeli tárgyalásokat engedélyezett.

“Az traktátust penig az mi illeti, bizonyosan írhatom Nagyságodnak, hogy mivel ű felsége parancsolatja ez volt. hogy semmit ad papirum ne írjunk, hanem csak verbaliter tractáltassék a dolog.” (Czobor Mihály levele Bécsből apósához Thurzó Györgyhöz, 1615 május 16.)

Végül a kiegyezés létrejött. A király elismerte Erdély fejedelemválasztó jogát, Bethlen pedig Erdélynek a magyar koronához való tartozását. (A szerződés titkos pontja volt miszerint Erdély különállása addig tart, amíg Buda s Eger török kézen van). Az erdélyi követek Nagyszombaton várakoztak míg Mátyás a szerződést május 15-én ratifikálta, és ezzel a Porta és Bécs közötti feszült viszonyt kissé enyhítette. A békeokmányt Sarmasági Zsigmond postán hozta magával Gyulafehérvárra és Bethlen azonnal érvényesítette. Másnap ugyancsak postán küldi vissza Nagyszombatba.

“Kegyelmes uram, ezt akarám Ngodnak értésére adnom: ezen órában érkezék Erdélyből Sarmasági uram postája; kevés ideig nálam mulatván, az mint értem ő kegyelmétűl, Szombatba lőtt vegzéseket minden résziben confirmálta az vajda és Erdélyország. Egyébb híreket nem beszél hanem minden rendek szép békességbe vadnak és hasónlóképen örülnek az jó békességnek” (Abafy Miklós tokaji kapitány levele a nádorhoz,1615 május 25.)

Bethlen dísznyerge.Vörös bársony és hímzett bőr (török műhely) Kolozsvári múzeum.

Bethlen továbbra is fenyegetett helyzetben volt. Mátyás és Khlesl nem nyugodtak bele Bethlen fejedelemségébe, keresztül szerették volna vinni a megbuktatását. Lippa áttadásának elhúzódása miatt Ali budai basa is mindent megtett, hogy a fejedelmet megbuktassa, több trónkövetelőt biztatott, a portánál ügyének felkarolásán pedig Skender (a volt szerdár) szorgoskodott. 1616 február végén hazaérkezett Bethlen konstantinápolyi követe Toldalagi Mihály a bizonysággal: Lippát át kell adni.

Részletek

2012-05-11

Visegrád a török időkben

Amikor az Országgyűlés 1492-ben a fellegvárat a mindenkori koronaőrökre bízta, annak sorsa elvált a palota és az alsó vár sorsától. Kikerült a király birtokából, míg az alsó vár és a palota a király udvarbírájának, a budai udvarbírónak a irányítása alatt maradt.

A mohácsi csata után Perényi Péter, az akkori koronaőr a Szent Koronával együtt elhagyta az erődöt, amelyet az ide menekült környékbeliek és a márianosztrai pálosok védtek meg a töröktől. Ezek után Zápolya János kezére került.

A két király, Ferdinánd és Zápolya egymás elleni harcai idején a vár többször is gazdát cserélt. 1527-ben Ferdinánd döntőnek szánt támadást indított Zápolya ellen, és a visegrádi várat Nádasdy Tamás vissza is fogalta a számára. A Szent Koronát pedig Perényi Péter adta át önként, miután átállt Ferdinánd oldalára. 1532 tavaszán Zápolya János ostromolta a várat. Kozár Miklós várnagy át is adta János királynak, az alsó várat azonban egy ideig tartották még Ferdinánd spanyol zsoldosai, mígnem júniusban ők is megfutamodtak.

1532-ben Zápolya János és Habsburg Ferdinánd Visegrádon kötötték meg a fegyverszünetet. Az ekkor aláírt szerződésben először ismerték el az ország kettéosztottságának a tényét. János király halála után, 1540 őszén Leonhard Fels, Ferdinánd hadvezére Buda visszafoglalására indult, és útközben ostrom alá fogta Visegrád várát is októberben. Az alsó várat tíznapos küzdelem után sikerült is elfoglaniuk, majd Buda sikertelen ostroma után visszatértek Visegrádra, és ekkor már a fellegvárat is bevették, illetve a várkapitányoktól átvették azt. Az árulónak nevezett főkatonákat aztán Fráter György, Zápolya országrészének a kormányzója elfogatta, és a budai Csonka-toronyba záratta.

Miután a török 1541-ben csellel elfoglalta Budát, a környező erősségek ellen indult. 1543-ban Esztergom került a kezükre. 1544-ben Mehmed budai pasa Visegrádot kezdte ostromolni. Ágyúikkal sikerült ledönteniük az alsó vár lakótornyának a déli sarkát, a védők feladták a reménytelen küzdelmet. A fellegvár őrsége Amadé Péter veztésével kitartott addig, amíg az ivóvizük el nem fogyott. Felmentő sereg hiányában a szabad elvonulás reményében végül ők is megadták magukat. A törökök azonban nem tartották a szavukat, és az őrség nagy részét lemészárolták, a sebesülteket, köztük Amadét is, fogolyként Isztambulba hurcolták.

Visegrád fél évszázadra török kézre került, török végvárrá vált. Nem állították helyre a romos falakat, csak beköltöztek közéjük. A kis török kori település az alsó vár falai között és mellette alakult ki. Lakói főként katonák és a hozzátartozóik. Az alsó vár külső és belső részén számos hevenyészett, paticsfalból készült házat emeltek.

A török hódoltság alatti metszetek itt is és a városban is mecseteket mutatnak. A romos alsó vár védelmi szerepe megszűnt, a továbbiakban az ostromok már csak a fellegvárra vonatkoznak.

A török kori lakosság változatos kerámiaművészetet hozott magával a régészeti leletek tanúsága szerint. Készítettek finomabb fajanszedényeket is. Az ekkor meghonosodott pipázásnak is vannak emlékei. Rézművességük fejlett volt.

Részletek

2012-05-08

Limonádé török módra

A limonádé nagyon népszerű nyári hűsítő ital Törökországban, nincs olyan kávézó, ahol ne kínálnák a saját, házi készítésű verziójukat. Nem árulok el meglepetést, ha azt mondom, hogy az ő receptjeik általában meglehetősen édesek. Ha van kedvetek kísérletezni, íme egy elkészítési mód, a cukorral viszont óvatosan bánjatok 🙂

Fotó: Alberto Sanchez / Pixabay

Hozzávalók:

4 citrom lereszelt héja
2 pohár víz
1 pohár cukor
4-5 friss mentaág (el is hagyható)

A vizet, cukrot és reszelt citromhéjat egy edényben addig melegítem, amíg a cukor maradéktalanul fel nem oldódik. Az edényt a tűzről levéve beleteszem a kézzel kicsit összemorzsolt mentalevelet, majd fedővel lefedve megvárom, hogy lehűljön.

3 pohár hideg víz
1 pohár jég
4 citrom leve

A kihűlt limonádé esszenciát a fentiekkel felengedem, kancsóba töltöm és szervírozom.

Afiyet olsun!

2013-08-09
K. Tengeri Dalma

Törökbarát magyarok – Balkáni krízis 1878

Mivel magyarázható, hogy a másfél százados török uralmat megélt, valamikor az oszmán birodalommal szemben a kereszténység védőbástyájának számító, s a köztudatban ezt máig őrző Magyarország liberalizmusra és nemzeti függetlenségre oly érzékeny társadalma a közismerten önmagát túlélt, despotikus török birodalom mellé állt érzelmeivel?

A magyar társadalom – ha közvéleményként fogadjuk el a kor sajtóját és levelezésanyagát – nem támogatta a Habsburg Monarchia hódító politikáját, s mereven ellenezte Bosznia-Hercegovina elfoglalását. De nem támogatta tevőlegesen a balkáni népek felszabadító mozgalmait sem. Ugyanakkor nem is lehetett semleges a szomszédságában végbemenő nagy átalakulások kérdésében. A legszembetűnőbb a sajtóban bőven található törökbarát eszmefuttatás, a néhány utcai szimpátiamegmozdulás és a sok politikai szónoklat. Hogy bőségesen találunk a Balkán ún. kisnépei mellett is szimpátiahangokat, még nem teszi letagadhatatlan történelmi ténnyé, hogy az akkori magyar közvélemény egészében törökbarát volt.

A szélesebb magyar közvélemény magatartását a liberális nacionalizmus határozta meg, melynek azonban kifelé kizárólag defenzív jellege érvényesült. A magyar nemzettudatból 1867-ben sem tűnt el az osztrákellenesség, csak később sorvadt bizalmatlansággá, féltékeny rivalizálássá. Az oroszellenesség 1849 óta áthatotta a közvéleményt. Oroszországban, nemcsak a magyarországi szláv népek potenciális szövetségesét látták, hanem – az európai progresszió táborának általános felfogásához hasonlóan – az európai reakció agresszív főerejét is. A 70-es években liberális alapon jelentkezett a poroszellenesség is, elsősorban a tisztelve félt Bismarck politikai rendszerével szembeni ellenszenv miatt.

A 70-es évek a magyar nemzettudat változó, átmeneti állapotát tükrözik. A közvélemény elfogadta az 1867-es kiegyezést, de elégedetlen volt vele, nagyobb mértékű önállóságot kívánt. Igényelte a nagyhatalmi helyzetet, de nem vállalta a vele járó konzekvenciákat: a hadseregnövelést, a terjeszkedést. Defenzív maradt, nyugodt évtizedekre áhítozva az ún. magyar nemzeti állam kiépítése, megszilárdítása számára.

Az expanzió-ellenességnek sokrétű okai voltak. A terjeszkedés a dinasztiát erősíti, amit nem kívántak; erősíti a nemzetek feletti hadsereget is, amitől kifejezetten féltek, mert benne érezték az új berendezkedés fő ellenségét. Az újabb szláv területek bekapcsolásában rengeteg veszély forrását látták. Egyfelől gyengítheti a német és magyar hegemóniát, erősíti a már amúgy is nagyszámú szláv elemet, s újraéleszti a nemzeti mozgalmakat a birodalmon belül. Másfelől újabb közös ügyet teremt Ausztria és Magyarország között, miközben a kormány és az ellenzék egyaránt arra törekedett, hogy a már meglévő közös ügyek számát csökkentse. Végül pedig vételen bonyodalmakkal fenyegetett az a vita – amely más nagyhatalmaknál nem fordulhatott elő –, hogy kihez is csatoljanak új területeket: Ausztriához vagy pedig Magyarországhoz?

Részletek

2012-04-21
Szerző: Szász Zoltán

Bulgária: gyenge szocialisták, tekintélyelvű jobboldal

Elemzésünkben a bolgár belpolitika elmúlt fél évét vettük górcső alá. Az ország két nagy pártja már javában készülődik a 2013-as országgyűlési választásokra. A szocialista pártelnök-jelöltek egymást szorongatják, májusban ér véget a Parvanov-Sztanisev belharc. A kormánypártnak áll a zászló, viszont az elmaradt reformok miatt egyre mélyebbre süllyed az ország. Lendületét vesztette a kézi irányítású, központosított irányítási modell, a miniszterelnök jelentős hatalomkoncentrációt alakított ki. Hosszútávon fenntarthatatlan a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) jelenlegi politikája.

A bolgár pártok hivatalosan megkezdték az egy évig tartó készülődést a 2013-ban esedékes országgyűlési választásokra. Valamennyi párt háza táján jelentős változások tapasztalhatóak – a Bolgár Szocialista Párt (BSzP) két erős egyénisége egymásnak esett a pártelnöki tisztségért, a kormányzó GERB erősít tekintélyelvű politikáján, a török-liberális Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (DPSz) a kormányt kívánja megkörnyékezni, a kisebb parlamenti pártok pedig a nagyokat figyelik, hogy kivel lehetne szövetséget kötni. A politikai alkuk és szövetségek sűrűjében azonban a lakosságot érintő, lényegi kérdések felett elsiklik Bulgária honatyáinak figyelme.

Szocialista leszámolás

A BSzP háza táján felfokozódott hangulat uralkodik, korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk Szergej Sztanisev jelenlegi pártelnök és Georgi Parvanov volt köztársasági elnök több mint féléve elhúzódó harcával. A két vezető minden erejét latba vetette ellenfele lejáratása és a szocialista delegáltak meggyőzése érdekében. Nehéz megjósolni, hogy ki fog felül kerekedni a májusi tisztújító kongresszuson, de egy biztos, az Európai Szocialisták Pártja (PES) nagyon rossz szemmel nézi a belviszályt. Nem csoda, hogy az európai szocialisták is felhúzták szemöldöküket a bolgár párttársak acsarkodása miatt – a jelenlegi PES elnök éppen az a Szergej Sztanisev, aki 2001 óta a BSzP regnáló elnöke. Nagy szégyenfolt lenne a PES presztízsén, ha a pártcsalád elnökét letaszítanák a hazájában. Sztanisev minden bizonnyal búcsút mondhat PES-elnöki posztjának, ha nagy riválisa legyőzi a BSzP elnöki mandátumért folyó küzdelemben.

Részletek

2012-04-14
Milanov Viktor

Sitkei Levente: Adana szelleme

Törökország és Szíria a háború küszöbén állt. A kettejük közti határvonal erődök szigorú sorozatához hasonlított. Az arab országból özönlöttek a menekültek a török fennhatóság alatt álló Hatay tartomány táboraiba, Damaszkusz pedig ismét rákérdezett, voltaképp milyen jogon uralkodik Antiokhia szent városa felett Ankara világi és igen agresszív rezsimje.

Mindez 14 évvel ezelőtt történt. A választ az Adanában aláírt kiegyezés hozta el, amely voltaképp megnyugtatóan rendezte a két állam zűrös viszonyait. Hatay tartomány ügyét nem feszegetik, egymás köreit nem zavarják, s ha mégis, a megegyezés értelmében a másiknak joga van visszavágni.

Az adanai egyezményt most újra elővették Törökországban. Első pontja szerint „Szíria nem enged meg területén semmiféle olyan tevékenységet, amely Törökország stabilitását és biztonságát veszélyezteti”. Eredetileg ez a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) kiképzőtáborainak felszámolását célozta. Ankara azonban ezt könnyen értelmezheti úgy is – és ez a török újságcikkekből kiderül –, hogy Szíria menekültjei igenis stabilitását és biztonságát veszélyeztetik, azaz teljes joggal lép fel saját védelmében, az adanai egyezmény szellemét és betűjét követve. Így válik egy békeszerződés hadüzenetté, az olajág kutyakorbáccsá. Csak annyi kellett hozzá, hogy változzanak az erőviszonyok. 1998-ban Törökország egy évvel volt a katonai puccs után, háborúban a kurdokkal, harcban saját belső ellenzékével, a lopakodó iszlamizmussal. Szíria vezetője Háfez el-Aszad volt, akivel jobb volt nem ujjat húzni.

Most Törökország regionális nagyhatalom, Szíria pedig egy gyenge kezű vezető alatt útját kereső állam, amelyet hatalmas szövetségesei minden oldalról szorongatnak. Nem az a kérdés, hogy Törökország képes lenne-e benyomulni Szíriába, hiszen ez nem a képesség kérdése, hanem a hajlandóságé. A háború nem azért tör ki, mert Ferenc Ferdinándot lelövi Gavrilo Princip, vagy mert a király heves fogfájása miatt támadásra ad parancsot. A háború üzleti vállalkozás, lehetőség a befolyás növelésére, a belső feszültség levezető szelepe, és még sok egyéb haszonnal járó hatalmas esemény. Persze jelentős kockázattal jár, de a kormányok általában vállalják ezt a rizikót, főleg mert mások bőrére megy a véres játék.

A cikk folytatása > Magyar Nemzet

2012-04-13

A németországi török kisebbség helyzetéről

alman_camiNémetország 82 millió lakosából körülbelül 7,5 millió rendelkezik migrációs háttérrel, jelentős az olasz, a görög, a lengyel, a horvát, az orosz és a posztjugoszláv térségből érkezettek aránya, ám kétségkívül a Németországban élő törökök képezik a külföldi állampolgárok legnagyobb hányadát. Számuk meghatározásában a források más-más adatokat közölnek, egyes statisztikák 2,4 millió főről beszélnek, más becslések viszont 3 milliós törökségről számolnak be. A török integráció eredményességét méltató hangok főként Cem Özdemir, a Die Grüne (Zöldek) pártelnökének, vagy Mesut Özil, a német válogatott és a Real Madrid középpályásának sikeres példáját szokták felemlegetni, ám a valós helyzet ennél sokkal árnyaltabb.

A török vendégmunkások behívása

1961 októberében kötötte a Német Szövetségi Köztársaság és Törökország kormánya azt a bilaterális egyezményt, amely után megkezdődött a török vendégmunkások toborzása a virágzó, ám munkaerőhiánnyal küszködő német gazdaság számára. A leendő vendégmunkások kiválasztásában fontos szerepet játszottak a kinti, helyi bizottságok, ahol az NSZK-ban dolgozni kívánó munkásokat komoly alkalmassági, elsősorban orvosi vizsgálatoknak vetették alá. A nyugat-német kormány érthető módon nem kívánt olyan embereket az országba hívni, akiknél egészségügyi problémák merülhettek fel, hiszen ez plusz költséget jelentett volna a költségvetésnek. A bilaterális szerződésekben szabályozták továbbá a vendégmunkások tartózkodását a fogadó államban, a rotációs-elv alkalmazásával kezdetben egy török vendégmunkás két évet tölthetett el Németországban, A kezdeti merev szabályozás később, a ’70-es években fellazult és a kinti munkások csupán 70 százaléka tért vissza szülőhazájába (javarészt a negyven éven felüliek).

Sokan teszik fel a kérdést, hogy miért érte meg jobban a németeknek a vendégmunkás-rendszer kiépítése – annak minden adminisztrációs nyűgjével – mint a betelepítés? A válasz alapvetően gazdasági és pénzügyi jellegű, hiszen a vendégmunkásokra jóval kevesebbet kellett költeni, így például a kormányzatnak nem kell megfelelő taníttatásról, egészségügyi ellátásról, későbbi nyugdíjról gondoskodnia, egész egyszerűen a vendégmunkások bérezését kellett csak számba venni. Így a vendégmunkás-rendszer igen kifizetődő volt mindkét félnek. A németeknek azért, mert így olcsón jutottak munkaerőhöz, a törököknek pedig azért, mivel sokkal magasabb bérezésben részesültek, mint odahaza. A német kormány nem számolt semmilyen rejtett, társadalmi problémával, amit a vendégmunkás-rendszer esetlegesen okozhat, ugyanis a rendszer úgy volt hajdanán megkomponálva, hogy amint a behívott török munkaerőre már nem lesz szükség, úgy a munkások szépen távoznak majd az országból. Ám, mint utólag kiderült, a helyzet nem volt ilyen egyszerű.

„Munkásokat hívtunk, emberek jöttek”

1965-ben fogadta el a nyugat-német törvényhozás a németországi idegenekkel foglalkozó törvényt, az ún. Ausländergesetz-et, amely a kezdeti kettőről öt évre növelte a tartózkodási engedély időtartamát. A törvény ráadásul megengedte a családtagok letelepedését is az NSZK-ban, amellyel éltek is a török vendégmunkások. Ezzel megkezdődött a szétszakadt családok újraegyesítése, és az Anatóliában maradt feleségek és gyerekek tömegesen érkeztek a Szövetségi Köztársaságba. Szintén rengetegen „importáltak” feleséget a Németországban dolgozó fiatal török vendégmunkások közül, mivel a korabeli, nyugatias női modell nagyon távol állt, a számunkra anakronisztikusnak tűnő török nőtípustól. Ezt bizonyítja az is, hogy 1980-ig a török férfiak mindössze 7 százaléka kötött házasságot német nővel. A nők és a gyerekek érkezésével egyidejűleg arányosan emelkedett a gazdaságilag inaktívak aránya a keresőkhöz képest.

Tanulmány

2012-04-04
Molnár Tamás Levente – Kitekintö

Magyar–zsidó együttélés a hódoltság alatt

nandorfehgervar4. rész – Kuruc vész, török menedék

Az ország három részre szakadását (1541) követően a zsidóság helyzete eltérő volt az egyes országrészekben. A velük kapcso­latos bánásmódot nemcsak a hadihelyzet, hanem a reformáció és ellenreformáció harca is befolyásolta. A protestánsokkal szembeni fellépés a zsidóságot sem kímélte, akik az Árpád-házi királyok alatt az őket befogadó Magyar Királyság helyett – ahol a Habsburgok mellett a kuruc szabad­csapa­tok is kegyetlenkedtek velük – inkább az Erdélyi Fejedelemségben, sőt a török hódoltsági területeken kerestek menedéket.

A Magyar Királyság területén a zsidóknak a szabad királyi városokból történt kiűzetése után elenyésző számú zsidó maradt, akik a nyugat-magyarországi nagybirtokokon, földesúri védelem alatt telepedtek le. A nagybirtokosok számára hasznos és nélkülözhetetlen volt a zsidók tevékenysége, akik értékesítették a majorságokban megtermelt árut, bérelték a földesúri regálékat, szükség esetén kölcsönt nyújtottak uruknak.

Három ország, három sors

A reformáció terjedése Magyarországon is megrendítette a katolikus Habsburgok uralmát. A lutheri irányzat főleg a Felvidék német, magyar és szlovák népessége, elsősorban városi polgársága körében terjedt el, míg a kálvinizmus inkább a többi országrész magyar nemessége körében. A protestáns önvizsgálat magyarázatot keresett az országot ért tragédiára, a fél évszázada még virágzó ország szétszakadására. Farkas András „Az zsidó és magyar nemzetről” című munkájában (1538) a magyarok bűneivel, a nagyurak és a katolikus egyházfők megromlott erkölcsével, vagyonszerzésével és pártoskodásával magyarázta a török veszedelmet, mint Isten jogos ítéletét.

A szabad királyi városokban a 17-18. században sem telepedhettek meg zsidók, egészen 1840-ig a nemesek kiváltsága volt a „zsidótartás joga”. A zsidóság nagyobb arányú bevándorlása a 17. század végétől, az ország újranépesítése során indult meg. Az első zsidók az 1650 körüli években érkeztek Morvaországból, s északnyugaton Galgóc, Tapolcsány és Nyitra környékén telepedtek le.

Részletek

2012-04-03

Ortodox keresztények az oszmán hatalomban – a devsirme módszer

mini46A nem muszlim vallású meghódított népek az Oszmán Birodalomban meghatározott státusszal rendelkeztek, külön adókat fizettek, számos korlátozást voltak kénytelenek elviselni, és határozottan az alacsonyabb rendűek státuszába voltak sorolva. Ugyanakkor saját egyházi hierarchiájuk fennhatósága alatt élhettek, ami lényegesen megkönnyítette a birodalomban való mindennapi létüket.

Az oszmán társadalom szigorúan meghatározott modell alapján működött. A társadalmi mobilitás nagy nehézségekbe, szinte áthidalhatatlan akadályokba ütközött. Ahogy Barbara Jelavich nagyívű összefoglaló munkájában leírja, az állam az embereket vallási- és közösségben viselt funkció szerint választotta szét. Vezető helyen az uralkodó osztály tagjai, az askerik álltak. Ide tartoztak a magas közigazgatási pozíciót betöltők, a hadsereg tagjai, az ulémák, továbbá a keresztény társadalom magas rangú tisztviselői, mint például az ortodox egyház patriarchái is. Alattuk helyezkedtek el rangban a ráják, vagyis a nép; a kereskedők, iparosok, parasztok többsége.

Keresztények az oszmán kormányzatban
Az államhatalom csúcsán az abszolút uralkodó, a hatalmát Isten kegyelméből származtató szultán állt. A szultán az uralkodó osztály közvetítésével érvényesítette Istentől kapott hatalmát, erre a csoportra ruházta rá a maga tekintélyét. A közigazgatás legfontosabb posztjait és a hadsereg vezető pozícióit olyan személyek foglalták el, akiket a kul-, vagyis a rabszolgarendszer elvei szerint toboroztak. A legismertebb módszer a devsirme, azaz a begyűjtés volt. A devsirme körülményei korszakonként változtak, de általánosságban elmondható, hogy az illetékes török hivatalnokok pár évenként vidékre mentek, a legértelmesebb nem muszlim fiúgyermekeket begyűjtötték és csoportonként Konstantinápolyba vitték. Muszlim hitre térítésük után képzésben részesültek, majd az államigazgatásban kezdtek dolgozni, vagy éppen janicsárokká váltak. A módszer -ahogy Barbara Jelavich is felhívja rá a figyelmet- kíméletlennek tűnhet, de a gyermekek többségének ez volt az egyetlen lehetősége a török állam vezető posztjainak elérésére. Hangsúlyozandó továbbá, hogy a szultán rabszolgájának lenni nem volt szükségképpen lealacsonyító, sok esetben ugyanis magas társadalmi ranggal és előnyös anyagi helyzettel járt együtt.

Részletek

2012-03-29

1...1 3251 3261 327...1 402Page 1 326 of 1 402
16,474FansLike
639FollowersFollow
© Turkinfo.hu 2020