Ortodox keresztények az oszmán hatalomban – a devsirme módszer

A nem muszlim vallású meghódított népek az Oszmán Birodalomban meghatározott státusszal rendelkeztek, külön adókat fizettek, számos korlátozást voltak kénytelenek elviselni, és határozottan az alacsonyabb rendűek státuszába voltak sorolva. Ugyanakkor saját egyházi hierarchiájuk fennhatósága alatt élhettek, ami lényegesen megkönnyítette a birodalomban való mindennapi létüket.

Az oszmán társadalom szigorúan meghatározott modell alapján működött. A társadalmi mobilitás nagy nehézségekbe, szinte áthidalhatatlan akadályokba ütközött. Ahogy Barbara Jelavich nagyívű összefoglaló munkájában leírja, az állam az embereket vallási- és közösségben viselt funkció szerint választotta szét. Vezető helyen az uralkodó osztály tagjai, az askerik álltak. Ide tartoztak a magas közigazgatási pozíciót betöltők, a hadsereg tagjai, az ulémák, továbbá a keresztény társadalom magas rangú tisztviselői, mint például az ortodox egyház patriarchái is. Alattuk helyezkedtek el rangban a ráják, vagyis a nép; a kereskedők, iparosok, parasztok többsége.

Keresztények az oszmán kormányzatban
Az államhatalom csúcsán az abszolút uralkodó, a hatalmát Isten kegyelméből származtató szultán állt. A szultán az uralkodó osztály közvetítésével érvényesítette Istentől kapott hatalmát, erre a csoportra ruházta rá a maga tekintélyét. A közigazgatás legfontosabb posztjait és a hadsereg vezető pozícióit olyan személyek foglalták el, akiket a kul-, vagyis a rabszolgarendszer elvei szerint toboroztak. A legismertebb módszer a devsirme, azaz a begyűjtés volt. A devsirme körülményei korszakonként változtak, de általánosságban elmondható, hogy az illetékes török hivatalnokok pár évenként vidékre mentek, a legértelmesebb nem muszlim fiúgyermekeket begyűjtötték és csoportonként Konstantinápolyba vitték. Muszlim hitre térítésük után képzésben részesültek, majd az államigazgatásban kezdtek dolgozni, vagy éppen janicsárokká váltak. A módszer -ahogy Barbara Jelavich is felhívja rá a figyelmet- kíméletlennek tűnhet, de a gyermekek többségének ez volt az egyetlen lehetősége a török állam vezető posztjainak elérésére. Hangsúlyozandó továbbá, hogy a szultán rabszolgájának lenni nem volt szükségképpen lealacsonyító, sok esetben ugyanis magas társadalmi ranggal és előnyös anyagi helyzettel járt együtt.

Részletek

2012-03-29