A falukapuk állításának kultusza megerősödött, a székely kapu a székelység egyik legmarkánsabb térplasztikai megjelenítőjévé vált.
Próbálom összetevőire szétszedni azt a hangulatot, amely közvetlen húsvét előtt a csernátoni múzeumi portán, az épületekben és ebben a néprajzi, technikatörténeti édenkertben fogad, hogy a látványdarabokat egyenként is szemügyre vehessem, majd szavakból újra összerakjam, és ezt másokkal is láttassam. Kísérletezem.
Előbb azt nézem, hogy mitől hangolódik húsvétira mindaz, amit látok, hisz, alapjában véve a múzeumkert összképe olyan, mint máskor. Vagy mégsem?
A múzeum parkjának pázsitszőnyegén mellmagasságra emelt cserefa gerendák tartják derekukat, hogy az egyik zömök Haszmann-legény, Tóni vésővel és fakalapáccsal ide-oda indáztassa majd felfuttassa az életfamintákat a Barátos község számára készülő robusztus falukapu kontyfájáig, mintegy öt méter magasra. Arrébb az eresz alatt, hogy eső ne verje, nap a kelletténél jobban ne süsse a kapu gazdagon faragott ugyancsak életfa motívumos tükre.
Tojásíró tanfolyam kicsiknek és nagyoknak
Mi abban, amit itt érzékelek a húsvéti kötődésű? – ezt próbálom összegereblyézni abból, amit látok, és a Haszmann Pali felém gurgulázó szavaiból. Mindenek előtt, azt hiszem, a tudat, hogy néhány nap múltán ránk köszönt az egyik legkedvesebb, a tavaszi feltámadás, a tavaszi kikelet, a tavaszi kivirágzás ünnepe, ennek sokféle színe, szokása, íze, szépsége. A csernátoni szabadtéri faragó placcon szinte sercen, úgy nő a fű – botlik rá nyelvem a kölcsönvett költői képre -, ennek üde zöld színe kimondottan húsvéti. Benn, a népfőiskola műhelyében az egyik lány, Éva hímes tojásokat ír, kezében a kesice, azaz az íróka, amelyet a melegített viaszba mártogat, majd a tisztára mosott és törült nyers tojás héjára ráviszi a mintákat. Ügyességét követni nem tudnám, de érzékelni tudom. Közben sorra besonfordálnak vagy belibbennek Éva lánytestvérei, lányok és asszonyok, Gabika, Orsi – ha mind itt volnának lennének vagy öten – körülöttük lábatlankodnak az apró legénykék, s a kutyus is, amely erősen féltékeny, ha a konkurens vasgyúrók több cirógatást kapnak, mint ő, a kedvenc…
Nos, ez már konkrét kötődéseiben is igazi húsvéti hangulatú. A néprajzot és a képzőművészetet alkotásaiban összeboronáló Gabika köztük a rangidős, fogja a kesicét és egy-két hiányzó motívumot rávisz a festetlen tojásra, miközben magyarázza, hogy az otthoniak, akik majd a tojásfestékes hideg lében egy órán át pihentetik a viaszos nyers tojást – a forró oldat eltüntetné a viaszmintákat – az után egy zsákvarró tűvel ki kell lyukasztani a tojás két végét, egyik felére nagyobb átmérőjű lyukat fúrunk, majd a tojás fehérjét-sárgáját kifújjuk a héjból, s ekképpen gyönyörködhetünk húsvét után is – ha megkíméljük – örökös időkig az írott tojásokban.
Ezt megelőzően Éva már felfrissítette a tojásmintákhoz kötődő hézagos ismereteimet, amelyeket, az az igazság, hogy éppen itt, Csernátonban, és az évfordulóját most ünneplő időszaki kiadványból ismerhettem meg az évek során. A Csernátoni Füzetek külön számokban is foglalkozott a tojásírás mintakincsével, a vidék és a Kárpát-medence legnevesebb tojásíróit invitálták Csernátonba. A tojásíró műhellyé előléptetett, egy egész néprajzi gyűjteménynek helyet adó tágas teremben most a hímes tojás van a figyelem központjában, a falakon kinagyított minták rajza és neve, igen, mert a megnevezés is fontos. Éva mutatja: cimeres, vesztett utas, csillagos, ördögtérgye, gereblyés, fenyőágas, töltött rózsa, kankós, malmos, Borzos Kata, cserelapisok, tulipánosok, boldogszíves, ekevasas, öves…
A népi élet lenyomata valamennyi, látásuk, hallásuk, színezetük rögvest képbe hozza a hagyományos népéletet, ennek eszközeit, ennek a szemléletét.
A csernátoni tojásíró iskola – mert az ez, már hosszú évek során át – fantáziánkat kellemesen bizsergető dokumentációt és alkotó gyakorlatot mutat fel. Haszmann Orsi, a múzeumi munkamegosztáson belül az írásbelizés dolgaival foglalkozó fiatalasszony mutatja is a szemrevaló plakátot. Tojásíró tanfolyam kicsiknek és nagyoknak a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban.
A műhelyasztal borítójáról a viaszcseppek sokaságából is következtethetnék arra, hogy itt hányan fordulnak meg óvodás kortól a nagymama korig. Az idén például mintegy másfélszázan. Hatalmas szám ez, amelyhez hozzá kell adnunk, hogy a számok mögött mi rejtőzik. Mindenek előtt az eredetiség. Az itteni tojásíró iskolában elsősorban a háromszéki mintakincset érvényesítik és terjesztik. Ezt követi a rendkívül gazdag mintakincsével a honfoglalás előtti korokig, térben Ázsiáig kitapogatható gyímesi mintakincs.
Nagy dolog ez, mert a tojásírás is degradálódik, ha a tiszta források eldugulnak. Összezavarodik a színvilág, eltűnik, ezek nevével együtt a mintakincs, elkorcsosodnak a tojásíró technikák, még a locsolóversek törvényszerűen degradálódnak ebben az új környezetben.
A csernátoni gyermek édesanyja kivesz a tojástartó fonott kosárból négy-öt tojást, azt Anikó vagy Zsuzsika elviszi a tojásíró tanfolyamra, ott, a Haszmann famíliánál megtanítják a kesice kezelésére, megismeri a mintákat és az apróságok (még) nem is sejtik, hogy egy ezeréves népi kultúra letéteményesei ők.
Lélegzetet veszek: itt a nyitja tehát annak, hogy a csernátoni múzeumban miért borít el engem, akárcsak a látogatókat, a tanfolyamok résztvevőit ebben az időszakban a húsvéti hangulat. És nemcsak átvillan rajtam, hanem bizonyosságot is nyer az a felismerés, hogy az engem lenyűgöző kapufaragás is miért válik húsvét előtt húsvéti mintázatúvá. Azért, mert az. Illetve: az is.
Kapufaragó oktató program Csernátonban
Haszmann Éva finom vonalú mintákat ír a viaszba mártott kesicével a nyers tojásra, és, csak úgy mellékesen mondja, hogy ő farag is. Azt tudom, többször is láttam, hogy ezek a lányok-asszonyok a népi bútorfestés mesterei is, tanfolyamokat vezetnek, de a faragás, az ácsmunka, az más, férfimunka, egy igen durva hasonlattal szemléltetve annyi a különbség és akkora a távolság a kettő között, mint a úgy bánni valamivel, mint a hímes tojással, vagy úgy, mint fát dönteni, hatalmas rönköket mozgatni, Haszmannéktól tudom, hogy egy akkora kapulábat, mint a most készülő barátosi, hat ember tud megfordítani.
Csernátonban ismerem a hely szellemét, ezért előbb meglep, de aztán nyugtázom, hogy egy törékenynek tűnő fiatal lány is farag, aki egyébként szociális főiskolai képzésen vett részt Kolozsvárott, és most, szakdiplomával a kezében a csíksomlyói Caritas munkatárs alkalmazottja.
A csernátoni fafaragó iskolának messzi földig érő, kontinenseket is átfogó híre van. Van-e valami húsvéti többlet a mostani faragászatban?
Természetesen van.
Székelyföldön a két megyei vezetés is – Hargita és Kovászna – felkarolt egy kapuállítási programot, amely a térség egyesek által ostobán vitatott eredetiségét, önazonosságát is erősíti és szimbolizálja. A falukapuk állításának kultusza örvendetesen megerősödött, a székely kapu a székelység egyik legmarkánsabb, monumentális térplasztikai megjelenítőjévé vált. Ennek a titka nemcsak az önmagában is művészi értékeket felmutató alkotás élményt szétsugárzó képessége, hanem, a nem magyar etnikumúak körében is emelkedő népszerűsége az, hogy mintakincse más nemzethez tartozók számára is vagy ismert, vagy hasonlatos a sajátjukéhoz. Éppen a csernátoni példák alapján is tapasztalhattuk a távoli Törökország legbelsőbb övezeteiben is, mint például Macarköy-ben – Magyarfaluban -, hogy a közös motívumokból úgy olvasnak, a székely motívumvilág Nap, Hold, csillagok mintaanyagából, a tulipánból és az életfából, mint mi.
Csernátonban a Haszmann faragóiskola most arra állt rá, hogy a Megyei Művelődési Központ égisze alatt a már faragászati ismeretekkel és gyakorlattal rendelkezőket tovább képezze, és az itteni faragóiskolát végzettek sok százas seregeit újakkal bővítse. Az idei tanfolyam 36 fafaragója megismerkedik a fafaragás elméleti és gyakorlati kérdéseivel, a motívumvilággal, az ácsolási technikákkal, az arányokkal. A program tárgya és témája tehát a hagyományos és hiteles háromszéki székely kapu készítésének elsajátítása. Céljuk az, hogy a falukapu állító igénye és kedve, de az egyéni porták kapuállítói is a hagyományosan ácsolt kapuk örökségét örökítsék át a következő nemzedékekre. Erre azért van égetően szükség, mert, sajnos, egyre inkább szaporodnak az eredeti mivoltukból kiforgatott kapuszülemények, a két lábú, négy lábú torz építmények, a méretbeli túlzások, a kapukörnyezetek kialakításának hiánya, amikor a háttér, a falukép és a növényzet hiánya miatt úgy néz ki egy-egy kapu, mintha a sivár sivatag semmijének közepén állna.
„A székelykapu – olvasom a csernátoni programban – a nemzetségem kapuja és bálványa, a Nap kapuja, a világra tárulkozó és nyíló kapu ezért semmiképp sem szabad kiforgatni ősiségéből”.
*
Húsvét nagyhetén ütöttük be magunkat a csernátoni Haszmann Pál Múzeumba. A húsvéti hangulatból eleve vittünk magunkkal valamennyit hazulról is, mint a tojásírást tanuló gyermekek a tyúk alól kivett, még testmeleg tojást, de ennél sokkal gazdagabb húsvét élménnyel és feltöltődéssel távoztunk onnan, mint ahogyan ezt az aznapi látogatók csoportjain is észrevehettük, akik mindezt a tavaszi kikelet, a tavaszi feltámadás motívumaival írhatták és festhették át.
Húsvéti hangulatot sugároztak még megtakarított, a tartósító kenceficékben megfürdetett régi gépek és berendezések is, mert húsvét a lelki, testi és környezeti tisztálkodás alkalma is.
Sylvester Lajos
Forrás: http://gondola.hu, 2010. április 2.
![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2024/05/rsz_turkinfo_15_png.png "Türkinfo - \")
Asszír kereskedők városát, a bronzkori Kanist tárják fel Törökországban. A települést magában rejtő Kültepe („Hamudomb”) régészeti helyszín Törökország középső részén, Kayseri várostól 20 kilométerre található.