Fehér gyolcs, fekete szövet

Az írónő egy a török társadalomban ma is élő jelenséget állít története középpontjába. A becsületgyilkosságot. Eszerint ha egy nő (hajadon vagy akár asszony) becsületén folt esik, akkor a patriarchális család úgy állítja helyre a becsületét, hogy a nőt egyik férfi családtagja meggyilkolja. A török törvények ma már fellépnek a brutális tradíció ellen, de felbukkan még napjainkban is, az egyébként a nemek viszonyát tekintve is modernizálódó Törökországban.

Aktualitásán túl azért is különösen fontos és érzékeny a téma, mert a becsületnek azt a fogalmát érinti, ami sok évszázadon keresztül meghatározta a nemek viszonyát a patriarchális társadalmakban. A becsület szó ugyanis nem ugyanazt jelentette, ha férfi, illetve ha nő vonatkozásában használták. Így magyarázza el ezt a főszereplőnek, Pembének, édesanyja, egy Törökországban közismert hasonlattal: „A nőket vékony, fehér gyolcsból szövik (…) a férfiakat pedig vastag, fekete szövetből. (…) Míg a fehér anyagon a legapróbb szennyeződés is jól látható, addig a feketén nem látni a koszt. Azonnal észrevenni azt a nőt, akinek folt esett a becsületén. Ha egy szűz lány odaadja magát egy férfinak – még ha szereti is -, mindenét elveszíti, míg a férfival semmi különös nem történik.”

c A regény nem ellentéteket, inkább színek alig észrevehetően egymásba átalakuló skáláját mutatja be, város és vidék, különböző generációk és kultúrák átmenete és találkozása tárul fel benne.

Shafakot az érdekli, hogyan látja egy isztambuli városi fiú (Adem) az isten háta mögötti kurd falut, és hogyan lesz szerelmes az ott élő lányba (Pembe), hogy ez a mitikus közegben felnövő falusi lány, amikor Angliába költöznek, hogyan érzékeli Londonban az embereket, s hogy az ő, már Angliában született fia (Yunus) milyennek látja a lakásfoglaló punkokat, akikkel összebarátkozik. Mégis egyértelmű a mű egészének állásfoglalása a nemek közötti viszonyról. Ez a regény egyik fontos motívumával kapcsolódik össze, mely szerint a győztesek és a vesztesek sorsa teljességgel különböző, ezért lehetetlen szót érteniük egymással. Vagyis úgy is lehet fogalmazni, hogy ha a nők a vesztes ( a szégyen) pozíciójába kényszerülnek, akkor ez a nemeket végzetesen elszigeteli egymástól.

Shafak varázsos mesélő, történeti olyan természetességgel bomlanak ki, mint a népmesék vagy az Ezeregyéjszaka epizódjai. Ezekre emlékeztet az is, ahogy az emberi sorsok tükröződnek egymásba. Pembe szeretett ikertestvére, Jamila, ottmaradt a kis kurd faluban, és egyedül él bábaként. Egy fontos időpontban mégis Londonba utazik, és belép ikertestvére sorsába. A testvérek a szerelemben és a halálban is sorsot cserélnek egymással. Az ikermotívum mintha egy még mélyebb jelentést is hordozna: az is kiolvasható ebből a példázatos történetből, hogy a testvériség az egymás sorsában való teljes részvételt jelenti.

A regény egy kivándorló család életét kíséri végig. Egy hasonlata szerint a bevándorlók első hulláma olyan, mint a hullámok által partra vetett tengeri élőlények: új közegükben vegetálnak, nem képesek magukat otthon érezni abban, még ha többé-kevésbé meg is értik. A második generáció, amelyik az új hazában nőtt fel, ezzel szemben már ott érzi otthon magát: nyugati módon öltözködik, az ottani társadalmi problémák érintik. Mégis, éppen ebben a második generációban jelentkeznek az igazi identitásproblémák. Nemcsak a környezet rasszizmusa miatt, hanem belső okokból is: miközben az új közegbe próbálnak beilleszkedni, mélyen kötődnek szüleikhez, múltjukhoz is. Jellemző, hogy a három kamasz testvér közül Esma feminista lesz, Yunus punkokhoz csapódik, Iskender pedig iszlamista lázadókkal rokonszenvezik. Nem véletlen az sem, hogy Iskender kísérli meg a becsületgyilkosságot anyja ellen: a hagyományos értékrend szerint legidősebb fiúként neki kell helyreállítania a család becsületét. Bár ebből az értékrendből már kiesett a család, a rokonok mégis ezt az egy erőszakos utat sugallják a család újraegyesítésére. A gyilkossági kísérlet viszont éppen a legmélyebb meghasonlást hozza el: Pembe legszeretettebb fia az életére törő Iskender, így ez a tett rombolja le végleg a család egységét.

Hosszú út vezet innen az újraegyesítésig, ami csak lelki értelemben történhet meg. Nemcsak a gyilkossági kísérletre utal tehát a regény kezdő mondata: „Anyám kétszer halt meg”, hanem az első halál utáni lelki újjászületésre is. A Becsület fontos témája a magány és az együttlét a szeretteinkkel. Ademet gyermekkorában elhagyja az édesanyja, ő attól fél, hogyha visszatérne a családjához, rögtön újra elhagyná őket. A szülőfalujába visszatérő Pembe viszont úgy van távol, hogy a magányban lélekben egyre inkább együtt él a családjával, rájuk gondol, értük imádkozik. Egyik utolsó levelében azt írja: „Tegnap este örömteli álmot láttam. Egyszerre voltam itt és a királynő országában, a kalyibában és az üvegkalitkában. Amikor felébredtem, azt gondoltam, hogy ez az igazság. Ahol ti vagytok, én is mindig ott vagyok.”

Isztray Simon

Itt és ott, itthon és otthon

Elif Shafak 1971-ben született Strasbourgban, emigráns török szülők gyermekeként. Írói nevének anyja nevét vette fel, ami hajnalt jelent, ennek török írásmódja Şafak, a legtöbb európai nyelven Shafakként szerepel. Iskoláit Madridban végezte, tanult és dolgozott Londonban, Isztambulban, Bostonban, Michiganban, Arizonában. Regényeit török és angol nyelven írja, ő ma Törökországban a legsikeresebb és a világon is a legismertebb kortárs török írónő. Eddig tizenkét könyve jelent meg, ebből nyolc regény. Magyarul Az isztambuli fattyú, A város tükrei, a Szerelem, a Fekete tej és a Becsület olvasható. Egy nyilatkozata szerint ma Törökországban többnyire nők olvasnak és férfiak írnak szépirodalmat. Ő azt szeretné, ha ez még az életében megváltozna: vagyis ha minél több nő írna, és minél több férfi olvasna.

2013-12-11
Alexandra Könyvjelző, IX. évfolyam, 12. szám. 2013. december

Bookline.hu