Kultúra élesben: Nyaralás Bayram idején II.

1. Lélegzetelállító Antalya

Igen, azonnal észrevettem, hogy megjöttem. Nehéz levegőt kapni Antalyában. Légmozgás nincs, tengeri szellőnek pedig se híre se hamva. Mintha megállt volna tér és idő. A levegőről már nem is beszélve. Na de most merre? Mert a híres Antalya csak nem lehet ez a fojtott párarengeteg! Hát nem is. Antalyában semmi sincsen, de a hozzá tartozó községekben, kicsi városkákban már annál több. Én nagy reményekkel kérdezősködtem az ingyenes transzfer busz felől, de Side már jócskán kiesett az ingyenes távolság hatásköréből. Végtelen Isztambul-Antalya utam után még egy másfél órás Antalya-Side út várt rám, jegyet persze arra az útra is külön kellett venni. Törökország belföldi buszjegyei annyiba kerülnek, mint a repülőjegyek, – ha nem drágábbak – ennek ellenére a törökök a buszokat részesítik előnyben. Ami engem illett, nagyon boldogan repkedek ide-oda, de a Bayram tumultusa még engem is buszba kényszerített.

Immáron 15. órája taposom a kilométereket. Átvágva Antalya városán még egyszer meggyőződtem róla, hogy nincs itt semmi. Betonépületek terülnek el mindenhol, olyan mint egy kicsi Ankara, ami igazán nem nagy bók. A Sidébe tartó buszon beültem rögtön az első ülésre egy török fickó mellé. A mögöttem lévő nő a hotelje iránt tudakozódott. Ugyanolyan elveszetten érdeklődött a cím iránt, mint én. A mellettem ülő fazon felajánlotta segítségét mindkettőnknek, de a nő még csak válaszra sem méltatta. Én azért megköszöntem neki, hát azért mégiscsak.. (Nem sokkal később kiderült egyébként, hogy gőze sincs a környékről.)

 A Side-busz elég érdekes stílusban közlekedik. A nagyúton olykor előtűnnek emberek a semmiből, felveszi az összeset. Így érünk be Sidébe, ami még mindig nem a célállomás. Itt kitettek egy benzinkúton, rögtön bementem vizet venni. A benzinkutas bácsi utánam szól a mosdóba: „Lányom, megy a buszod, siess!” Hát ő meg honnan tudja, hogy nekem buszom van? A törökök mindent tudnak. Megyek hát a buszkoz, ami végre ingyen van. Side belvárosa felé igyekszem. Tudakolom a sofőr bácsitól, hogy mégis merre van a hotelem, miközben magyaráz nekem és tanulmányozza a címet, majdnem nekimegyünk egy kocsinak. „Ez eléggé kiesik lányom, ide nem megy a transzfer busz, de még a kisbuszok sem!” Én próbáltam meggyőzni a bácsit, hogy vigyen be pénzért a kis utcákba, de azt mondta ez nem pénz kérdés, nekik tilos oda behajtani. (Pedig a már előttem befutó Panni barátnőmet, behozta 10 líráért egy másik sofőr, nagyon győzködve, hogy taxival jóval többe kerülne..) Az én sofőr bácsim becsületes, nincs mit tenni. Kitett egy sarkon, hogy innen igazából közel van a hotel sétálva, csak kacskaringós belső utakra kell tévednem, kérdezősködjek.

2. Tikkadt szöcskenyájas Side

Kiszálltam. Majd beleégetett a nap a betonba, de ahogy elkezdtem sétálni már éreztem, hogy enyhe szellő fújdogál. Pisimeleg szellő. Elindultam befelé egy mellékutcán. Megszólítottam egy nővérkének kinéző hölgyet. Nagyon kedvesen elbeszélgetett velem, megegyeztünk, hogy rohadt meleg van errefelé. Kérdeztem hovávalósi. (Mert Törökországon belül állandó téma, hogy ki melyik vidékről jött.) Hát csak nem Ankara! Ő nem tudta, hogy merre van a hotelem, de bevitt a taxisok mini irodájába és felvezette problémám, majd kedvesen mosolyogva ellibbent.

Az antalyai taxisok lassú, kimért mozdulatokkal cigarettáznak a klimás helyiségben. „Figyelj nővérkém, itt letérsz arra az útra balra fordulsz majd jobbra és már ott is lesz, csak meg kell kerülnöd a háztömböt.” Aha. Hát bátyókám fordultam én jobbra-balra, de csak nem értem célba. Elvileg már nagyon közel kellett, hogy legyek a tengerhez, de én csak azt éreztem, hogy ég a napmelegtől a kopár szír sarja. Még a tikkadt szöcskenyájak is legelésztek! Egy nagyon zöld, de vízre szomjazó falvacskában éreztem magam, vagy lehetett akár városszéle is. Kertes házak medencével, rétek, szöcskék… Csak ember nem volt. Nem volt kinél rákérdeznem a hotelre, így bekiabáltam pár pancsoló medencézősnek. Bementem egy kisboltba, az árak ugyanolyanok voltak, mint bárhol másutt. Hmm, érdekes, gondoltam magamban. A hotel árai is meglepően alacsonyak így Bayram idejére, meg amúgy is. És most ez a kisbolt!

A szállóban egy mosolygós recepciós fogadott. Igen, igen, itt a barátnőm! A medencénél hűsöl! Ha éhes vagyok, készítenek nekem egy szendvicset nagy örömmel. Félóra múlva készen lesz. Ingyen szendvics, medence, pálmafák, iszonyat jól kinéző apartmanok! Megtaláltam a napágyon szendergő barátnőmet. „Igen, nagyon szép ez a rész, de várj, mi nem itt leszünk!” Mi?? Azt mondták, hogy a mi érdekünkben a szemben lévő épületben szállásolnak el minket. Itt hangosak lesznek a gyerekek, ott nyugi van, béke. Nyugi az volt. És saját medence is, csak még fel kellett engedni. Zöld mező közepén terült el a szemben lévő épület, tücsökcsaládok közvetlen szomszédságában. Mi voltunk ott az egyedüli vendég!

Magánrezidenciánk hotelszobájába érve bizonyos problémákkal szembesültünk. Nincs melegvíz. Nem működik a WC. Nincs konnektor.

3. Családias hotel

Ali, mogorva, 35 körüli hoteltulajdonos.

Soni, állandóan fülig érő szájú, gondnoknak kinéző ugrifüles menedzser. Ali bátyja. Magyar szókincsévél nyűgözött le minket: „Hogy vagy? Szia! Köszi! Jól.” Minden alkalommal elcsiripelte ezt nekünk, mikor meglátott.

Joe, Soni angol barátnője. Ő is a hotelben tesz-vesz, Fiatal Hölgy koktélokat csinál, törölgeti az asztalokat. Teljesen beilleszkedett. Három éve Soni épp a pálmafa leveleit nyeste a magasban. Joe a hotel vendége volt. Kihajolt az ablakon. Meglátta a pálmát nyeső Sonit. Találkozott a tekintetük és bammmm. Már harmadik éve itt van. A Soni&Joyce páros nagy kihívás előtt áll: Joe-nak novemberig el kell döntenie, hogy visszatér-e angliai állásába vagy sem.

Melisa, Soni 14 éves lánya. Édi, szeplős, ő is tesz-vesz. Az anyukájával él Ankarában, aki egy bankfiókban dolgozik. Sokan 16 évesnek nézik. Ez megdöbbenti, de azért örül is neki.

Elpanaszoltuk Soninak és Alinak, hogy kábé semmi sem működik a szobában. Soni teljesen el volt képedve. „Dehát az a legjobb szoba az egész hotelban! Mi Joe-val tavaly hónapokig ott éltünk! Imádtuk!” Soni elment WC-t szerelni.

4. Kulisszatitkok és még valaki

Egyik este a hallban üldögéltünk Alival és Melisával. Egyszer csak egy szép, barna hajú nő libbent be a helyiségbe. Letelepedett a hoteltulajdonos mellé.

„Találkoztatok már az asszonyommal?” – Ali büszkén pislog a szép, barna hajú nőre.

Még nem volt hozzá szerencsénk. De Ali asszonya, Ezgi, nagyon rokonszenves nekünk.

„Nemrég házasodtunk meg egyébként, két hónapja. Február 23-án találkoztunk, március 28-án eljegyeztük egymást, áprilisban megvolt az esküvő!” – meséli Ali török kávét szürcsölgetve. Minket is kínál, de nem kérünk.

„39 éves vagyok. Anyámék úgy rágták már a fülemet a családalapítással, hogy nem bírtam elviselni.”

Nem is mogorva ez az Ali. Kinyílt, mint a tubarózsa!

„Most azt képzeld el, hogy bárhányszor gyanútlanul átmentem reggelizni a szüleimhez, anyukám rögtön rázendített: Ó, ha egy menyasszony is itt ülhetne velünk… Elég fárasztó, nem?”

Az bizony. Mindannyian kacagunk Ali nehéz pillanatain.

„Egy ismerős antalyai néni hozott össze minket. Az elején mindenhova romantikus hármasban mentünk a nénivel.”

A házasságközvetítés nagymesterei ezek a török nénik. És a gyeplőt sem egedik ám el egyből, éles szemmel követik az események. Bimbózó török párkapcsolatok harmadik láncszeme: a kerítő török néni.

„Február 28-ig minden egyes nap átautóztam Antalyába Ezgihez. Miután felhúztam az ujjára a gyűrűt már csak hetente 1-szer mentem. Célbaértem, akkor már mindegy volt.”

Héééé, mégis milyen dolog ez?! Pannival együttes felháborodásban törtünk ki.

„Nyugi, csak viccelek. Azért nem mentem, mert beindult a szezon, itt kellett lennem a hotelban.” – mentegetőzik Ali elkomolyodva.

Na és milyen a házasélet? Kérdezzük mi, laikusok.

„Hát ha én tudtam volna, hogy ennyire jó, már rég megléptem volna!” – meséli Ali teljesen elragadtatva.

„Amikor randizgattunk  folyamatosan kint voltunk, kávéztunk, éttermekbe jártunk… – veszi át a szót Ezgi, az asszonyok asszonya. Ali meg nem ült a fenekén. Na de most! Nem lehet ezt a férfit kirobbantani otthonról! Noszogatom, hogy legalább a barátaival menjen ki, de nem mozdul!

Úgy látszik, Alinak tényleg bejött a házasélet. Téma a szerelem. Na és amúgy mi hány évesek vagyunk? Mi újság a házasággal? Nekem van barátom. Jól van akkor térjünk át a barátnődre. Panni bevallotta, 27. Húúha. Hát akkor itt az idő, hogy belépjen a boldogság nagybetűs kapuján! Pont a legjobbkor! Ezgi is 29 évesen esküdött.

Ekkor jöttem én a képbe. Persze, persze, készen áll Pannink a házasságra, de…

Van jelöltjük is vagy csak üresen fecsegnek??

Pár másodperc gondolkozás után Ali és Melisa egyszerre kiáltott fel: Oğuz!

Folyt. köv.

Kovács Dalma – Türkinfo