Kaşarlı fırın köftesi (Sajtos húsgombóc sütőben sütve) – Szegedi Ági

Hozzávalók:

500 g félzsíros darált hús
1 db közepes vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 db tojás
2 ek. zsemlemorzsa
1 kk. só
1/2 kk. római kömény
1/2 kk. őrölt bors
kakukkfű ízlés szerint

A paradicsomszószhoz:

3 ek. olívaolaj
2 db közepes paradicsom
1 db kisebb vöröshagyma
1 ek. sűrített paradicsom
1/2 csokor petrezselyem
1/2 pohár víz
1/2 kk. só
1/2 kk. őrölt bors

A tetejére:

1 pohár reszelt sajt

Először elkészítjük a húsgombócokat. A vöröshagymát nagyon finomra aprítjuk, de le is reszelhetjük. A fokhagymát összezúzzuk. Egy tálba tesszük a darált húst, majd az összes hozzávalóval alaposan összegyúrjuk. Gombócokat formázunk belőle, melyeket tálcán lefóliázva beteszünk a hűtőbe legalább 20 percre.

A paradicsomszószhoz a paradicsomokat meghámozzuk, felkockázzuk. A vöröshagymát felaprítjuk, a petrezselymet finomra vágjuk. Egy nagyobb edényben feltesszük az olívaolajat, erre rádobjuk a hagymát, megdinszteljük. Hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, majd – néhány perc pirítás után – a felkockázott paradicsomot is. Sózzuk, fűszerezzük, felöntjük vízzel. Kb. 5 percig főzzük.

A húsgombócokat kivesszük a hűtőből, és beletesszük a paradicsomszószba. Kb. 10 percen át főzzük. Ekkor meghintjük a petrezselyemmel, mellyel egyszer átkeverjük. Az egészet átöntjük egy tepsibe. 200°C-ra előmelegített sütőbe toljuk, ahol kb. 20-25 percig sütjük. Legvégül meghintjük a reszelt sajttal, mellyel további 10-15 percig sütjük, míg a sajt szépen ráolvad.

Tetszőleges körettel (leginkább rizzsel), forrón kínáljuk.

Afiyet olsun!

Szegedi Ági / Türkinfo