Jövőre mutatja be legújabb elektromos szedánját a török Togg

Kép forrása: facebook

A török autóipar esetében eddig nem igazán volt elmondható, hogy globálisan ismert lenne. Ám az elektromos autók felfutásával úgy tűnik, hogy lesz mit büszkén mutogatni.

2019 végén ugyanis bejelentésre került, hogy Törökország be fog mutatni több, saját tervezésű és gyártású elektromos autót, melyeket Togg márkanév alatt fognak értékesíteni. Pár hónappal később már részletesebben is ismerhető volt a terv, illetve bemutatták az első Togg-modellt, ami egy SUV és végül 2023 tavaszán a neve is kiderült: T10X SUV.

A Togg elektromos SUV alapvetően két verzióban vehető meg, V1 és V2. Előbbi esetén 52,4 kWh kapacitás és 160 kW teljesítmény a főbb jellemzők, míg a drágább V2 esetében 88,5 kWh kapacitást kap a vevő. Az autó egyelőre csak Törökországban vehető meg, ám jó esély van a 2024 végi európai elérhetőségnek.

Akiknek szimpatikus a Togg, azoknak jó hírünk van, a törökök ugyanis már dolgoznak a 2019-ben is megismert elektromos szedánon, aminek még nincs hivatalosan neve. Azonban a 2022-es CES-en ki volt állítva egy tanulmányautó Transition Concept néven, ami az alapját adja majd a sorozatgyártott változatnak.

Folytatás

Forrás: e-cars.hu