Içli köfte (török bulgurba töltött köfte)

Hozzávalók:içli

200 g bulgur
100 g búzadara
kb. 3-4 evőkanál liszt
1/2 evőkanál pirospaprika krém (Édes Anna, de aki szereti az erőset, ahogy mi is, tegyen bele Erős Pistát)
1/2 evőkanál paradicsomszósz
2 közepes méretű főtt burgonya
1 teáskanál őrölt kömény
1/2 evőkanál só
1/2 evőkanál pirospaprika
1 tojás

A töltelékhez:

250 g darált marhahús

1 evőkanál vaj

1 nagyobb vöröshagyma

1-2 marék fenyőmag

1 marék dió nagyon apróra törve vagy darálva

só, bors kömény ízlés szerint.

1. A bulgurt kimérjük, majd felöntjük kb. 3 dl forralt vízzel és kb. fél óráig hagyjuk állni, hogy a bulgur magába szívja a vizet.

2. Fél óra elteltével adjuk hozzá a búzadarát, a paradicsom- és paprikaszószt, az összetört főtt burgonyát, a sót, borsot, pirospaprikát, köményt és kezdjük el kézzel gyúrni. A kész tésztánknak könnyen formázhatónak, nem túl keménynek kell lennie. Ha nem állna össze, adjunk hozzá egy kis lisztet, vagy ha túl kemény lett, akkor egy icipici vizet.

3. Ha kész a bulgur, elkészítjük a tölteléket. Ehhez olvasszuk meg a vajat egy serpenyőben, adjuk hozzá a darált húst, az apróra felvágott vöröshagymát, fűszerezzük, majd amikor már majdnem kész, akkor szórjuk rá a fenyőmagot és a durvára őrölt diót és ezzel együtt is pároljuk néhány percig. Ha kész, tegyük félre.

Folytatása>>>

2013-01-21

http://baklavariacafe.blogspot.hu