Hunyadi diadala Szebennél a török felett 1442. március 25. – Kemény Simon hőstette

1442. március 25-én Hunyadi János és Újlaki Miklós, az erdélyi vajdák vezetésével sikerült legyőzniük Mezid bég hadseregét Erdélyben. Az időszakot azonban belháború és trónharcok jellemezték Magyarországon Habsburg Albert király halála után, mely a leghatalmasabb nemesek két táborra szakadásához vezetett.

Kemény Simon Nevét a szebeni csatában játszott szerepe örökítette meg: itt halt hősi halált, amikor Hunyadival páncélt cserélve magára csalta az ellenséget.  Elhunyt: Szeben, 1442. március 25.

Az egyik fél Erzsébet királynét és fiát, Lászlót támogatta, míg a másik fél a lengyel III. Ulászlót hívta meg a trónra. Erzsébet királyné azonban vereséget szenvedett Ulászlóval szemben, ami befolyásolta Hunyadi János karrierjét is. Ulászló támogatójaként Hunyadi János számíthatott jelentős jutalomra, és 1441-ben délvidéki főkapitánnyá és erdélyi vajdává nevezték ki, Újlaki Miklóssal közösen. Hunyadi János a következő években megalapozta hírnevét, amelyhez az 1442-ben Szebenben aratott győzelem is hozzájárult.

II. Murád oszmán szultán az Oszmán Birodalom újjáépítésén dolgozott az ankarai vereség után, és 1421-ben trónra lépése óta számos sikeres hadjáratot vezetett. Azonban, amikor észrevette a belső harcokat a magyar trón körül, úgy döntött, hogy hadat üzen Magyarországnak. 

Folytatás: itthonrolhaza.hu