Holland és török diákok látogattak a Gépészbe

Kép forrása: commons.wikimedia.org

Tavaly a gépészesek utaztak ki külföldi társaikhoz, hogy megismerjék kultúrájukat.

Kétszer voltak Törökországban, egyszer pedig Hollandiában a gépészes diákok egy Erasmus+ program keretében. Ress-Müller Barbara, az Eötvös némettanára és egyben a program egyik koordinátora lapunknak elmondta: egy török iskola tanára kérte fel az Eötvös Loránd Műszaki Technikumot még 2020 szeptemberében, hogy vegyenek részt a Fairy Tales that Unite Us nevű projektjükben. A Gépészen kívül még két török és egy holland iskola csatlakozott a programba.

– A projekt a mesék világáról szól, az adott ország meséin keresztül ismerjük meg egymás oktatási rendszerét, nemzetiségét, kultúráját. Mi a magyar népmesék segítségével mutattuk be Magyarországot, ami a projekt utolsó, azt lezáró állomása. Ez egy nagyon jó alkalom volt arra, hogy a gyerekek gyakorolhassák az angol nyelvet, barátságokat kössenek a külföldi diákokkal, hiszen így a találkozók után is tudták tartani a kapcsolatot egymással – mondta a koordinátor.

A gépészes diákok 2022 márciusában a holland Tilburg városába, rá két hónapra a török Boluba, októberben pedig a szintén török Izmirbe utaztak. Idén március közepén pedig a külföldi diákok látogattak Kaposvárra. Egy hetet töltenek a városban, ez idő alatt alaposan megismerkedhetnek a magyar kultúrával.

Folytatás

Forrás: kaposvarmost.hu