Diákcsereprogram: A török és a japán fiú visszatért magyar családjához Orosházára

Fotó: Für Henrik

Japán és török gyermekei úgy bújtak az anyukához az újralátás örömével, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor először találkoztak a Csizmadia nagycsalád otthonában. Az AFS egykori cserediákja, a japán Piko, a török Emre története valahol akkor, és ugyanitt, ebben az orosházi családi házban változott meg örökre. A két fiatalember most azért tért vissza Magyarországra, mert az őket befogadó család legkisebb gyermeke, vagyis testvérük, Kristóf a hétvégén megnősült.

A nemzetközi diákcsereprogramok szervezésével foglalkozó AFS (AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány) jóvoltából lehetett dr. Csizmadia Ferencné Ibolya gyermeke egy éven át egykoron, nagyon régen a két fiatalember: a Törökországból érkezett Emre Pehlivanli és a Japánból jött Piko Akihiko. Még ma is értik, beszélik a magyar nyelvet, amit a csereprogram keretében jól megtanultak, elsajátítottak a fogadó család tagjaitól valamint az orosházi evangélikus középiskolában. A Csizmadia családnál volt egy német cserediák is, ő azonban most csak lélekben és a modern technika által, chat segítségével tudott a nagy családi esemény részese lenni, ő Bostonból jelentkezett be.

Hatalmas nevetések, sztorizgatások közepette a két messziről érkezett fiatalember jelenlegi látogatása kapcsán elárulta, a Csizmadia családban ittlétükkor is volt esküvő, most is úgy érezték, magyar testvérük, Csizmadia Kristóf nősülésénél is szeretnének jelen lenni, hiszen testvérükként szeretik. (Kristófról születésekor is cikkeztünk, hiszen a Magyar Köztársaság kikiáltását követően (1989. októbere) ő volt Orosháza első szülötte – a szerző).

Dr. Csizmadia Ferencné az AFS orosházi körzetvezetője volt 12 éven át. Aktívan szervezte, támogatta, istápolta a világ minden tájáról érkezett cserediákokat és összehozta őket a helyi befogadó családokkal. Nála is voltak külföldi diákok. Gyermekei közül éppen Kristóf volt, aki világlátott lett e program jóvoltából.

Folytatás

Forrás: www.beol.hu