Hakan Günday: Még

Hakan Günday Törökország fiatal írógenerációjának egyik legjelentősebb képviselője. 1976-ban született Rodoszon, egyetemi tanulmányait Brüsszelben és Ankarában végezte. Első regénye 2000-ben látott napvilágot. Isztambulban él.

A könyvet Törökországban megjelenésének évében, 2013-ban az év regényének választották, 2015-ben pedig elnyerte az egyik legrangosabb francia irodalmi díjat, a Médicis étranger-t. Számos nyelvre lefordították.

A Még megrázó és felkavaró történet menekültekről, migránsokról és egy embercsempész fiáról – kerülve minden finomkodást, szörnyű képekkel és zsigerekbe hatoló részletekkel illusztrálja sorsukat a regény.
Megrázó és felkavaró történet menekültekről, akik mindenüket hátrahagyva, sokszor egyetlen szatyorral nekiindulva, a puszta életben maradásért kénytelenek elhagyni háború sújtotta hazájukat, illetve migránsokról, akik egy jobb élet reményében vagy saját bűneik elől menekülve indulnak útnak. Nyugat-Európába tartanak, és szenvedésekkel teli útjuk során megtapasztalják az embercsempészek gátlástalanságát, kegyetlenségét.
Megrázó és felkavaró történet egy embercsempész fiáról. Gazâ már kilencévesen apja mellett dolgozik, őrzi és ellátja a szállítandó csoportokat, s közben édesanyja rejtélyes eltűnésének titkát is próbálja megfejteni. Hamar átéli az erőszak különböző formáit, később pedig ő maga teremt borzalmas helyzeteket – ha már ő megjárja a poklot, mindenki mást is bevezet oda… Sötét mese egy ígéretes, tehetséges fiú valóságos szörnyeteggé válásáról és arról, hogyan talál vissza önmagához.

A cikk folytatása >>>

Kiadó: Joshua Könyvek
Oldalak száma: 432
Borító: KARTONÁLT RAGASZTÓKÖTÉS VISSZAHAJLÓ FÜLLEL
ISBN: 9786155730009
Kiadás éve: 2017
Fordító: Aktürk Éva