Gül Baba újratöltve

gul-baba-szobra-hatterben-a-turbeA kormány kiemelt beruházássá nyilvánította januárban a rózsadombi Gül Baba türbe felújítását. Közelgő magyarországi látogatásán a tervvel akarnak kedveskedni a török kormányfőnek. A dolog azért különös, mert a síremléket nem olyan régen, 1996 és 2000 között újították fel.

A Gül Baba utca tetején álló türbe – török sírépület – felújítását kiemelt beruházássá tette egy januári kormányrendelet. Megpróbáltuk megtudni, milyen nagyszabású rekonstrukció készül tizenöt évvel az előző után. Kiderült, a projekt nem egészen indokolatlan. A legutolsó felújítás során használt törökországi kőburkolatok nem bírták az itteni klímát, mostanra már lapátolni lehet a szétfagyott kőlapokat. Akkor nem oldották meg kielégítően a terület szivárgó vizeinek kanalizálását sem, így ezek is tovább rombolták a tereplépcsőket, támfalakat. A sírt övező oszlopcsarnok műkő oszlopai sem bizonyultak tartósnak. Most a török fél kérésére terméskő oszlopokra cserélik őket.

De nem ez lesz a leglátványosabb változás. A felújítás során az egész többhektáros terület megújul, beleértve magát a sírt, az oszlopos kerengőt és az egykori Wagner-villából megmaradt alépítményeket, valamint a környező parkot – tudtuk meg a tervező építészektől, K. Pintér Tamástól és Mányi Istvántól.

Nézzük sorban. A legfontosabb, a kegyhelyként tisztelt XVI. századi kis türbeépület – amelybe az 1541-ben, Buda elfoglalásakor elhunyt dervist, Gül Babát temették – maga is átesik némi belső változtatáson. Török szakértőkkel egyeztetve például a négyzet alakú vörös mészkő padlólapokat az iszlám hagyományok szempontjából autentikusabb nyolcszögletes kerámialapokra cserélik, valamint a mindmáig elmaradt régészeti és falkutatásokat is elvégzik. Mivel a síremlék körül a török korban temető volt, ezt néhány török fejfával szeretnék ismét jelezni az épület mellett.

A türbét a XIX. század végén Wagner János építész a saját magának tervezett villába foglalta oly módon, hogy a korábban szabadon álló sírépület a villa udvarának közepére került. A második világháborúban aztán a Wagner-épület megsérült, így földszintjéig lebontották. Alépítményei azonban még megvannak a türbe alatt.

A sír körüli oszlopcsarnok is a Wagner-féle építkezés formai emléke. A törökök kérése a mostani felújítás előtt az volt, hogy ez a kerengő ne takarja el többé a dervis sírjának látványát a Duna felől, így az oszlopcsarnok ezen a keleti oldalon megszűnik. Mint említettük, a megmaradó szárnyak oszlopait kicserélik: Zsolnay-oszlopfőkkel ellátott, igazi, faragott kőoszlopokra. Idetartozik még, hogy a villa megmaradt alagsorában egy kis múzeumot is kialakítanának.

Ami a tágabb környezetet illeti, a felújítás kiterjed a Mecset utcától az Apostol utcáig húzódó többhektáros parkra is, amelyet teraszos kialakítású kertté változtatnának, megoldva a vízelvezetést és az akadálymentesítést. Ez utóbbi céljából lift épülne a türbéhez a tervek szerint, felújítanák továbbá a Duna felől felvezető, romantikus Gül Baba utca tönkrement kövezetét.

A koncepcióterv már 2013-ban kész volt, Orbán Viktor akkori ankarai látogatásán ezzel kedveskedett vendéglátójának. Dovutoglu török miniszterelnök február 26-án esedékes budapesti látogatásán pedig már az engedélyezett tervvel szeretnének előállni, ezért kellett a beruházást kiemeltté minősíteni, ami meggyorsítja az építéshatósági eljárást.

2015-02-06
nol.hu