Gökkuşağı börek (Szivárványbörek) – Szegedi Ági

Hozzávalók:
5 lap yufka tészta (török boltban kapható, ennek híján masszívabb réteslap)
1 db tojás
2 dl joghurt
1 dl étolaj

1. töltelék:
10 dkg krémfehér sajt (beyaz peynir)

2. töltelék:
30 dkg spenót (fagyasztott is lehet)
2 ek étolaj
3 gerezd fokhagyma

3. töltelék
3 db burgonya
2 ek étolaj
1 fej közepes vöröshagyma
2 tk őrölt pirospaprika

4. töltelék:
20 dkg gomba
1 fej vöröshagyma
1 ek étolaj
2 gerezd fokhagyma
só, bors, majoranna, kakukkfű

Elkészítjük a négyféle tölteléket.

1. A sajtot villával összetörjük.

2. A fokhagymát összezúzzuk. Az olajat egy serpenyőben felmelegítjük, rádobjuk a fokhagymát és a spenótleveleket, megdinszteljük. Sózzuk, majd hagyjuk kihűlni.

3. A burgonyát héjában megfőzzük, még forrón meghámozzuk, összetörjük. A hagymát felaprítjuk, az étolajon megdinszteljük. Meghintjük a pirospaprikával, majd lehúzzuk a tűzhelyről. A paprikás szaftot összekeverjük a burgonyával, sózzuk, végül ezt is félretesszük kihűlni.

4. A hagymát felaprítjuk, a fokhagymát összezúzzuk, a gombát meghámozzuk, és apró kockákra vágjuk. Felforrósítjuk az olajat egy serpenyőben, megpirítjuk rajta a hagymát. Rádobjuk a fokhagymát, majd amikor már érződik az illata, hozzáadjuk a gombát is. Sózzuk, fűszerezzük, és addig dinszteljük, míg a leve el nem párolog – addigra a gomba is kész. Kihűtjük.

Felverjük a tojást, összekeverjük a joghurttal, étolajjal és a tejjel. Pici sót tehetünk bele. Enyhén lisztezett deszkára kiterítünk egy tésztalapot. Megkenjük a tojásos keverékkel, majd az egyik szélére vékony csíkban ráhelyezzük az első tölteléket. Feltekerjük, mint egy rétest, csak a végeit nem zárjuk le. A következő 3 lappal ugyanígy járunk el.

Az 5. lapot is kiterítjük, megkenjük. Ráfektetünk két megtöltött tésztarudat, azokat is megkenjük. A tetejükre tesszük a másik két tekercset, lekenjük, végül az egészet egyetlen rúdba feltekerjük. Tulajdonképpen a négy töltött tekerccsel megtöltjük az ötödik tésztalapot. Éles késsel felszeleteljük. Sütőpapírral kibélelt tepsibe fektetjük a szeleteket, a maradék tojásos keverékkel megkenjük a tetejüket, és 180°-ra előmelegített sütőben megsütjük.

Afiyet olsun!

Szegedi Ági / Türkinfo