Flesch István: Egy tragikus török–német történet – újnácik bűnpere 120 évre titkosított háttérrel

            Úgy tudni, hogy ez a visszatartott jelentés 30 bizonylatot tartalmaz, amelyek választ adhatnak arra a kérdésre, hogy az NSU a hesseni újnácik segítségével, akikkel már 1992 óta kapcsolatot tartott fenn, miként választotta ki a merényletek színhelyeit. Ezek a válaszok elsősorban azért érdekesek mert Hessenben teljesített szolgálatot Andreas Temme az alkotmányvédelmi hivatal ügynökeként és vezetőtisztjeként egy Bejamin G. nevű NSU-kapcsolatnak. Ő a bűncselekmény időpontjában Kasselban éppen abban az internetkávézóban tartózkodott, ahol 2006-ban meggyilkolták Halit Yozgatot. A hesseni alkotmányvédők már 1999 óta tudtak „Németország Nemzetiszocialista Földalatti Harcosainak” létezéséről. A taz szerint a fent említett dokumentum segítségével történelmileg-szociológiailag értelmezni lehet majd a rassizmus működését és hatását a későkapitalista társadalomban. Nem kevesebbről van szó, mint a jobboldali terrorizmusért való felelősségről, sőt talán az ebbe való belebonyolódásról, a fedezéséről vagy feltárásának elmulasztásáról – állapítja meg a szerző.

            A Der Spiegel A nyomok Hessenbe vezetnek című írásában szintén megvizsgálja azt a kérdést, hogy a Szászországból származó NSU-terroristáknak mennyire volt szoros a kapcsolatuk a hesseni újnáci hálózattal. Az alkotmányvédő hivatal ugyanis már 1999-ben rendelkezett arra utaló értesülésekkel, hogy a tartományban kiépítettek egy terrorszervezetet. A trió – „Beate és a két Uwe” – 1998-ban tűzte ki azt a célt, hogy rejtekhelyeikből kiindulva gyilkosságokat követnek el és robbantásos merényleteket hajtanak végre, s ezzel a módszerrel valósítják meg „nemzetiszocialista megalapozású ‘völkisch’-rasszista elképzelésüket a német nemzet életben tartásáról”.

            A Frankfurter Allgemeine Zeitung cikkírója, Helene Bubrowski A borzalom mozaikja című beszámolója szerint nem lehet a bíráknak felróni, hogy oly sok kérdés tisztázatlan maradt. A biztonsági szervek csődje viszont ijesztő, valóságos elegye a hanyagságnak, a szemellenzős csőlátásnak és az alkalmatlanságnak. Mindez miként történhetett? – Ezt szeretnék tudni az áldozatok családjai is, ami teljesen érthető. Ebben azonban nem a büntetőbíróság az illetékes, hanem azok a vizsgálóbizottságok, amelyeket már létrehoztak

a központban és a tartományokban…

            A Süddeutshe Zeitung széles körű áttekintést nyújt a per németországi visszhangjáról Hitetlenkedő fejcsóválás, lehurrogás és még távolról sem húzták meg a záróvonalat címmel. Eszerint az ítélethirdetés után több német városban baloldali szervezetek kezdeményezésére ezrek vonultak az utcára követelve, hogy a hatóságok hatoljanak mélyebbre a gyilkos terrorcselekmények sorozatának feltárásában, s ne hagyják abba a nyomozást. Berlinben azt skandálták, hogy az „NSU nem csupán háromtagú!”. A lap meglepő idézettel szolgált az igazságügy-minisztériumból. A hivatal szóvivője kritikusan nyilatkozva „a nyomozás kezdeti hibáiról”, kijelentette, hogy „a hatóságok kudarcot vallottak”. De itt nem állt meg, hanem egy beismeréssel folytatta: „A nyomozók bűnözőknek tüntették fel az áldozatokat és hozzátartozóikat”. Vagyis „kriminalizálták” őket, és nem ismervén fel a bűncselekmények szélsőjobboldali hátterét, az áldozatok legközelebbi hozzátartozóit gyanúsítottakként kezelték.

            Peter Frank főállamügyész sem akar tudni az ügy lezárásáról, és elrendelte a nyomozás folytatását. Az SWR rádió- és tévétársaságnak nyilatkozva kijelentette: Mindenekelőtt a terrorcsoport támogatóinak szerepe tisztázandó. „A mi vizsgálódásunk közben eddig nem találtunk kézzelfogható és egyértelmű bizonyítékokat arra vonatkozólag, hogy létezne egy egész Németországot átszövő hálózata az NSU támogatóinak. Ez a kérdés azonban természetesen változatlanul fennáll, ezért a nyomozást nem zártuk le. Gökay Sofuoğlu, a németországi török közösség elnöke és Aiman Mazyek, a muzulmánok központi tanácsának vezetője egybehangzóan úgy nyilatkozott, hogy csak akkor állítható helyre az áldozatok családjainak megrendült bizalma a német jogállamban, ha tisztázzák a per után is nyitott kérdést: pontosan kik és mely intézmények részesei az NSU-bűnügynek.

            Ha most ezeket a fenti megnyilatkozásokat összevetjük azzal, ahogy a török államvezetés fogadta a müncheni ítélet hírét, nem érzékelhetünk szembeszökő különbséget. Bármennyire meglepő is ez első pillantásra, Recep Tayyip Erdoğan, a Török Köztársaság elnöke, aki jelenleg már szilárdan kezében tarthatja népszavazás és parlamenti választások útján egyként megerősített és kibővített hatalmának minden egyes eszközét, úgy nyilatkozott: az ítéletet nem tartja kielégítőnek. Kérte is Angela Merkel kancellárt, hogy folytasson alapos vizsgálatot, mert nem szokványos bűnesetek történtek. Mindamellett jelezte, hogy előzetes terveinek megfelelően augusztusban Németországba utazik. Kérdezhetnénk, hogy talán valamiféle kezdeményezésre készül-e. Méghozzá egy olyan NATO-tag és EU-tagjelölt állam immáron egyeduralkodói helyzetben lévő vezetőjeként, amelyre egyre nagyobb szüksége van a Nyugatnak. Nem tudhatjuk, hogy útitáskájában valóban visz-e magával ilyen vagy olyan javaslatot.

            Kétségtelen azonban, hogy az NSU-perről nálánál keményebben fogalmazott szóvivője, illetve külügyminisztere. Előbbi, İbrahim Kalın szerint Németország nem helyezkedett szembe határozottan a rasszizmussal. „Elvárjuk – hangoztatta –, hogy a német hatóságok mindenfajta megalkuvás nélkül szembeszálljanak az idegengyűlölettel Németországban és Európában”. Utóbbi, Mevlüt Çavuşoğlu az Anadolu Ajansı (AA) török hírügynökség jelentése szerint szükségesnek mondotta, hogy megnevezzék és megbüntessék mindazokat is, akik a gyilkosságok hátterében rejtőzködtek, azokat, akik a hírszerzésben és az úgynevezett mély államban és bizonyos intézményekben működtek. Az elsőrendű vádlott és mások elítélése fontos volt, de nem derült fény a mögöttük meghúzódó személyekre, hivatalokra – hangoztatta. Bizonyos vádlottak bevallották, hogy a hírszerzéstől és a „mély államtól” támogatást kaptak, de hogy kikről van szó és mely intézményekről, az nem került felszínre. Minthogy így az igazi bűnösöket nem leplezték le, azt mondhatjuk, hogy a bíróság gyengeséget tanúsított – így a török külügyminiszter.