Fekete-tengeri régió – Artvin

Artvin a Pontosz-hegység területén, a Fekete-tenger partján fekszik, tengerpartja 34 kilométer hosszú. A tartomány területén halad át a Çoruh-folyó, illetve számos mellékfolyója.

A raftingolni vágyók kedvelt célpontja. A város környékén népszerűek a vízi sportok, például a horgászat és a hajózás, a környező erdőkben pedig vadászni is lehet.

A környék termálvizekben gazdag. Számos kisebb patak is ered itt, melyek a Fekete-tengerbe ömlenek. A területen szép számban találhatók természetes tavak. A környékbeli hegyek közül a legmagasabb a Kaçkar-hegy (3937 m). A hegyeket 390 000 hektárnyi, jórészt örökzöldekből álló erdő borítja. Éghajlata a tengerszint feletti magasság változásával együtt változik, a tengerparton esősebb, melegebb, a hegyekben hűvösebb a nyár, itt a tél is tovább tart, a magasabb hegyeket pedig szinte mindig hó borítja.

A környéken az 1933-ban és 1955-ben talált rézbaltáknak köszönhetően úgy vélik, hogy a terület már Kr. e. 4000–3000 körül is lakott terület volt. Kr. e. 2000 körül a hurrik éltek itt, majd Kr. e. 1350-ben a hettiták kezére került, később pedig a szkíták hódították meg. A Çoruh-folyó menti területeket 1064-ben a szeldzsuk Alp Arszlán hódította meg, II. Mehmed uralkodása idején pedig oszmán fennhatóság alá került. Az 1877–78-as orosz–török háborút lezáró békeszerződés a területet Oroszországnak ítélte, a Szovjetunió 1918-ban adta vissza. Artvin 1924-ben emelkedett önálló tartományi rangra.

Forrás: Wikipédia

Kollár Kata – Türkinfo