Erdogan szerint Cipruson eljött a kétállami megoldás ideje

Kép forrása: commons.wikimedia.org

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn azt mondta, hogy „időpocsékolás” egy olyan béketárgyalás újraindítása a kettészakadt Ciprust illetően, amely kizárólag a föderatív megoldásra alapul.

A török államfő azon a sajtótájékoztatón beszélt erről, amelyet Ersin Tatarral, az egyedül Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság közelmúltban megválasztott elnökével közösen tartott a délután folytatott négyszemközti tárgyalásaikat követően. A török kormányzat által támogatott Tatar előzőleg Észak-Ciprus kormányfője volt, október 18-án választották elnökké, első hivatalos útja a török fővárosba vezetett.

Erdogan felszólalásában leszögezte, hogy a mintegy fél évszázadot felölelő béketárgyalási folyamatban a „fennálló paraméterek” többé nem vezetnek eredményre. „A föderáció már nem érvényes megoldási modell, új gondolatokra van szükség” – fogalmazott, hozzátéve: „Cipruson két külön nép él, és tulajdonképpen már az általuk alapított államok is megvannak”. Rámutatott: a megoldásnak a sziget „realitásain” kell alapulnia.

A kétállami megoldásnak egy reális megközelítéssel a tárgyalóasztalra kell kerülnie – szorgalmazta a török vezető.

Ciprus 1974-ben, egy görög katonai puccsot követő török invázió után szakadt két részre. Törökország jelenleg mintegy 35 ezer katonáját állomásoztatja Észak-Cipruson. A ciprusi görögök és törökök közötti béke- és országegyesítési tárgyalások legutóbb 2017 nyarán szakadtak meg.

Erdogan a hétfői sajtótájékoztatón jelezte: november 15-én viszontlátogatást tesz Észak-Cipruson. Külügyminiszteréhez, Mevlüt Cavusogluhoz szólva felvetette, hogy tarthatnának egy pikniket a Famagustához tartozó, ENSZ-fennhatóság alatt lévő, az egykor tömegturizmusáról híres Varosha városrészben, amelynek strandjait október 8-án a török-ciprusi hatóságok nemzetközi bírálat kíséretében nyitották meg. „Mi innen a képernyőn keresztül nézzük, ám személyesen is át akarjuk élni!” – lelkendezett a török államfő.

Az Európai Unió például úgy vélte, hogy a jogi értelemben Ciprushoz tartozó, de a török katonai felügyelet alatt álló lezárt városrész parti területeinek megnyitása az ENSZ égisze alatt köttetett tűzszüneti megállapodás súlyos megsértése. Nikosz Anasztasziádész ciprusi elnök pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyoldalú akció akadályozhatja a sziget egyesítésére irányuló, elakadt tárgyalások újraindítását.

A török hadsereg által tiltott területnek nyilvánított Varoshából a lakosságot annak idején néhány nap alatt evakuálták, az üres város köré falat emeltek, és megakadályozták, hogy bárki is belépjen. A ciprusi görög lakosságnak óriási traumát okozott a ciprusi riviérának is nevezett Varosha elvesztése.

Tatar azt mondta, hogy a Törökország által javasolt ötoldalú konferencia Törökország, az Észak-ciprusi Török Köztársaság, a Dél-ciprusi Görög Igazgatás (Ciprus), Görögország és az ENSZ között „az utolsó esély” a megegyezésre a kettészakadt Cipruson.

Forrás: www.bumm.sk