Élő adásban lett rosszul, lemondta szerdai programját Erdogan

Forrás: commons.wikimedia.org

Recep Tayyip Erdogan török elnök kisebb egészségi problémára hivatkozva lemondta szerdai programját, és egy napot pihenéssel tölt, miután előző este rosszul lett egy élő tévéinterjú közben.

Erdogan rosszulléte miatt a Kanal 7 és az Ülke TV török televíziós csatorna megszakította a közös adást. A kamera a kellemetlen helyzetben nem mutatta őt. Amikor a török államfő mintegy 20 perccel később visszatért a képernyőre, bocsánatot kért a nézőktől, és azt mondta: sűrű kampányprogramot folytat, és gyomor-bél hurut gyötri. Hozzátette, hogy időről-időre előfordul ilyen helyzet, és már az interjú előtt is megfordult a fejében, hogy lemondja a beszélgetést, de az esetleges félreértések végett mégis vállalta.

Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő néhány órával később hivatalos Twitter-fiókján azt írta, hogy az államfő jól van.

Erdogan szerda délben ugyancsak a Twitteren azt közölte: orvosai ajánlására ma otthon pihen, a szerdai rendezvényeken pedig Fuat Oktay alelnök helyettesíti. Egyúttal jelezte, hogy remélhetőleg csütörtöktől folytatja a programját.

Erdogan szerdán három különböző tartományban is kampányolt volna a május 14-re kiírt elnök- és parlamenti választás előtt.

A jelenlegi államfő legfőbb kihívója Kemal Kilicdaroglu, a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke.

Forrás: www.portfolio.hu