Egy török népdalénekes azt állítja magáról, hogy ő Adele igazi apja

A férfi meghívta az énekesnőt otthonába, hogy akár DNS teszttel, de kiderüljön végre az igazság.

Miközben a világ úgy tudja, hogy a világhírű énekesnő, Adele édesapja az a Mark Evans, aki kétéves korában elhagyta őt és édesanyját, most felbukkant egy török népdalénekes, név szerint Mehmet Asar, aki azt állítja, hogy szerinte ő lehet a díva vér szerinti apja.

Az 52 éves férfi a törökországi Bodrumban él, ott ahol annak idején megismerkedett a sztár édesanyjával, Penny Adkinsszel. Asar taxisofőrként dolgozott 1987-ben, amikor megismerkedett Penny-vel, akit városnéző túrákra vitt, majd az ismertségből barátság, végül viszony lett.

Miután Adele édesanyja visszautazott Angliába, továbbra is fenntartották a kapcsolatot, sőt, elmondása szerint Penny további két alkalommal is ellátogatott a kikötővárosba. Kapcsolatuk olyannyira elmélyült ez idő alatt, hogy a fiatal nő magával akarta vinni Angliába a férfit.

Mehmet most a török Doğan News Agency-nek mesélte el sztoriját, miszerint a viszonyukból születhetett meg 1988-ban Adele, aki szerinte fizikai tulajdonságokban is hasonlít rá (mi nem látjuk, mire gondolhat a török népdalénekes).

A férfi állítólag meghívta volt kedvesét és lányát magához Törökországba, hogy kiderülhessen az igazság, akár DNS tesztnek is hajlandó alávetni magát.

Adele egy 2015 ös interjúban valóban elismerte, hogy családja a brit mellett, spanyol és török gyökerekkel is rendelkezik, azonban elég valószerűtlen, hogy ne Mark Evans legyen a vér szerinti édesapja, mivel a megszólalásig hasonlítanak egymásra. Evans és Adele kapcsolata sajnos elég rossz, évek óta nem beszéltek egymással, az énekesnő nem bocsájtotta meg neki, hogy anno elhagyta őket.

Forrás: www.hirado.hu