Egy durva sértés előzményei és következményei – Avagy bevált Erdoğan számítása?

A talk-show másik török részvevője, Yahya Kiliçaslan esslingeni vállalkozó és nagy Erdoğan-barát is kevesebbet tudott, mint a török elnök, mert azt fejtegette, hogy voltaképpen még nem is ismeretes pontosan, hogy mivel is vádolják Yücelt. Ezt egyébként a török-német újságíróval sem közölték, holott egy jogállamban mégiscsak magától értetődőnek kellene lennie, hogy magát a vádlottat erről mielőbb felvilágosítják. Ezt mellékesen a Der Spiegel tévékritikusa jegyezte meg. Volt még egy érdekes törökországi vendég: Mithat Sancar ismert nemzetközi jogász, a Népek Demokratikus Pártja, a kurdbarát HDP nemzetgyűlési képviselője, akit azonban megfosztottak mentelmi jogától, és otthon egyszerre három büntetőeljárást is indítottak ellene. A fogoly Yücel régi barátjaként megállapította, hogy a „tudósító a török kormány politikai túsza, és a zsarolás mint módszer Erdoğan politikai eszköztárához tartozik”. A mellette ülő Yeneroğlu többször azzal revolverezte a tekintélyes jogtudóst, aki Németországban tanult, hogy a „PKK támogatója, akárcsak a német kormány”. Ő azzal vágott vissza, hogy a török bíróságok egyáltalán nem függetlenek, s ha a lakosság megszavazza az alkotmányreformot, akkor ezzel a rendszerváltoztatással nem elnöki demokráciát hoznak létre, hanem autokráciát juttatnak uralomra, vagyis olyan rendszert, amelyben korlátlan hatalom összpontosul egy személy kezében. Bírálta azonban a német kormányt is, amely szerinte a török politikusok fellépéseinek korlátozásával egyenesen Erdoğan kezére játszik. A bajor CSU államminisztere, Markus Söder mindezt hallván óvott attól, hogy Németország „török belharcok színterévé váljék”.

Egy török törzsökű másik német résztvevő, Aydan Özoğuz asszony, aki a szövetségi kormány integrációért felelős megbízottja és az az SPD helyettes elnöke, szintén nem támogatta, hogy beutazási tilalmat hirdessenek meg török politikusokkal szemben. „Nem akarjuk az amúgy is megviselt kapcsolataink végleges összeomlását. Törökország egyébként, amelynek sürgősen gazdasági segítségre lenne szüksége, jelenlegi politikájával önmagának árt, s ez jól látszik idegenforgalmában elszenvedett veszteségén – mondta.

A másik német közszolgálati csatorna, az ARD műsorában, amelyet Anne Will vezet, s amelynek azt a címet adták: Válság Berlin és Ankara viszonyában – Hogyan foglalkozzunk Erdoğan Törökországával?, ugyancsak jelen voltak törökök. Többek között a németországi számkivetettségben élő Can Dündar, a Cumhuriyet volt főszerkesztője, akit hazájában letartóztatás fenyeget. Az ismert publicista a török politikusokkal szembeni beutazási és felszólalási tilalom meghirdetésével kapcsolatban figyelmeztetett arra, hogy helytelen lenne, ha „Németország e tekintetben a mai Törökország színvonalára süllyedne”.

Hasonló gondolatot fejtett ki a Frankfurter Allgemeine számára adott nyilatkozatában a törökországi Kayseriből származó Hacı Halil Uslucan német professzor, a Duisburg-Essen-i Egyetem török tanulmányok intézetének vezetője. Helytelenítette, hogy Gaggenau, Köln és Frechen városokban lemondták török miniszterek fellépéseit. Szerinte higgadtabban kellene eljárni. Ez azt jelenti, hogy nyugodtan engedni kellene Erdoğan minisztereinek a szereplését, de nyilvánosan teret kellene biztosítani a kritikus hangoknak is. A vélemény- és szólásszabadság sokkal nagyobb érték annál, semhogy félelemből korlátozzák. A török sajtó az ilyesmit erősen kiaknázza, ez most is jól látszik. Nem lehet egyszerre azzal büszkélkedni, hogy a demokrácia és a véleményszabadság mintaképei vagyunk, és ugyanakkor megkurtítani e szabadságjogokat.

Most – mint ígértük –visszatérünk a hollandiai eseményekhez.

Hollandiai törökök heves tiltakozása, majd rendbontása következett be azután, hogy a hatóságok a „német felszólaláskorlátozó gyakorlatot” is messze meghaladó módon megtagadták a leszállási engedély megadását a török külügyminiszter repülőgépének, s Rotterdamból visszafordították Németországba a szintén törökök gyűlésére érkező török családügyi miniszter asszonyt. A török államfő ezt követő kifakadása, az, hogy a hollandokat is lefasisztázva „náci csökevénynek, nácik maradékának” nevezte, éppúgy elfogadhatatlan és elképesztő, mint a mai németek „lenácizása”. A holland kormányfő joggal utasította vissza e becsmérlést. Itt azonban a helyzet annyiban más, hogy a holland vezetés eljárását szemlátomást erősen befolyásolta a félelem az iszlámellenes jelszavaival egyre több párthívet szerző Geert Wilders pártjának előretörésétől a március 15-re kitűzött általános választásokon. Feltételezhetjük, hogy Mark Rutte kormányfő erősnek és bátornak akar mutatkozni, hogy kifoghassa a szelet a széles körű propagandát folytató idegengyűlölő ellenfele vitorláiból.

Közben történelemből alaposan leiskolázta a nemtelen hasonlatokkal élő török politikusokat a marokkói születésű Ahmed Aboutaleb rotterdami szociáldemokrata polgármester. Az 55 éves népszerű városi vezető ugyanis, aki már 2008 óta áll az élén a hatszázezres lélekszámú legnagyobb európai kikötővárosnak, ahol a lakosságnak mintegy fele hozzá hasonlóan külföldi eredetű, becsmérlőihez fordulva feltette a kérdést: „Egyáltalán tudatában vannak-e önök annak, hogy én olyan városnak vagyok a polgármestere, amelyet a nácik lebombáztak?” Ez 1940-ben történt, amikor több mint 800 ember vesztette életét az elpusztított óvárosi épületek romjai alatt.

Ebben a puskaporos légkörben, amikor török részről sorozatosan megalázó minősítéseket vagdosnak ellenlábasaik fejéhez, a Frankfurter Allgemeine tudósítói, Michael Martens Törökország- és Délkelet-Európa-szakértő és Michael Stabenow, a lap EU-, NATO- és Benelux-szakértője, Erdoğanra utaló alábbi címet adták beszámolójuknak: Többé már nem ismer európaiakat, csak fasisztákat. Ezt a burkolt célzást megértik azok, akik ismerik a német történelmet, és iskolai tanulmányaikból emlékeznek arra, hogy mit is mondott II. Vilmos német császár az első világháború kirobbanásakor: „Mostantól nem ismerek többé parlamenti pártokat, csak németeket.” Szó szerint így mennydörgött az uralkodó a birodalmi gyűlésben 1914 augusztusában…

Az újság egy másik írásában megállapítja: Nem lehetünk biztosak abban, hogy „Erdoğan esetében vajon nem egy bolonddal, egy hatalomtól megittasult politikussal vagy egy machiavellistával van-e dolgunk. Erre most nincs is találó válasz. Ezt csak a jövőben történelemkönyvekből fogjuk megtudni, amelyekben Törökország sorsáról olvashatunk majd. Abban azonban egyetértés van, hogy a török államfő azért provokál, hogy így mozgósíthassa híveit…”

Kevesebb iróniával és mélyenszántóan elemzi a helyzetet és a török államfő feltételezett szándékait az angol rádió törökországi tudósítója, Mark Lowen. Meglátása szerint „Recep Tayyip Erdoğan dörzsölt politikai rendező-manipulátor. Bár első pillantásra fejetlen kapkodásnak tűnhet fel, ahogy összevész legfontosabb európai szövetségeseivel és felháborítja őket nácikkal való példálózásaival, nagyon is meglehet, hogy mindezt előre jól kitervelte, mert tudja, hogy akkor virrad fel igazán a napja, ha együttérzést keltő hátrányos szerepben tetszeleghet. Mert amikor olyan időpontban küldött minisztereket Európába, amikor a kapcsolatok romlanak, és több európai ország éppen választások előtt áll, tudta, hogy küldöttei aligha számíthatnak majd lelkes fogadtatásra a német és a holland kormány részéről.”

Ezek aztán be is kapták a horgot, ami lehetővé tette, hogy ezt az egészet, ami történt, úgy fesse le, mint Törökország ellen szőtt összeesküvést, önmagát pedig nemzeti hősnek tüntesse fel, aki meghátrálásra készteti a zsarnokok Európáját. Ezzel felsorakoztathatja maga mögé támogatóinak szavazóbázisát és a szélsőjobboldali nacionalistákat is, akiknek kegyeit keresi a jövő hónapra kiírt népszavazás előtt.

“Ez azonban elborzasztja a másik oldal Törökországát, azokat az Európa-barát liberálisokat, akik úgy észlelik, hogy hazájuk mind távolabb sodródik a Nyugattól, s államfőjük példátlan módon rágalmaz NATO-szövetségeseket.”

Jóval kevésbé tekinthető komolynak, bár valamennyi igazságot tartalmazhat az a nyilatkozat, amelyben Hüseyin Kocabıyık török kormánypárti nemzetgyűlési képviselő „háláját nyilvánította Németországnak és Hollandiának”. Ebben az AKP nevében „megköszönte, hogy a fenti két ország nem engedélyezte török minisztereknek kampánygyűlések megtartását”. A nyugalmazott politikai tanácsadó és kutató szerint ugyanis a tilalom legalább 2 százalékponttal növelni fogja azoknak az Európában élő török állampolgároknak a számát, akik igennel szavaznak majd a török alkotmányreformra április 16-án. Az A Haber kormánybarát tévé műsorában azt is kijelentette, hogy a két országban lejátszódott események jelentősen befolyásolják majd a még ingadozók választói magatartását is.