Dollármilliárdokat tervez a török jegybankban kamatoztatni Szaúd-Arábia – Erdogannak is jól jön a segítség

Turkiye Cumhuriyet merkez bankasi binasi,para,bankonot,2 mart 2012(zaman/Ali unal)

Ankara és Rijád egyre közelebb kerül egymáshoz, a diplomáciai kapcsolatok rendezése után Szaúd-Arábia a török központi banknál helyezhet el betétet.

Szaúd-Arábia és Törökország tárgyal arról, hogy Rijád ötmilliárd dolláros betétet helyezzen el a török központi banknál – közölte a sivatagi királyság pénzügyminisztériuma.

Tárgyalásokat folytatunk egy ötmilliárd dolláros betét elhelyezéséről a török központi banknál

– árulta el a tárca szóvivője a Reutersnek. Ugyan a török központi bank nem kívánta kommentálni a hírt, de egy neve elhallgatását kérő török tisztviselő elmondta, hogy a megbeszélések már a végső szakaszban vannak. Elemzők szerint egy swap- vagy betéti megállapodás fellendíthetné a gazdasági problémákkal küzdő ország csökkenő devizatartalékait, ami az újraválasztást tervező Recep Tayyip Erdogan elnöknek is segíthet.

Ankarának pedig szüksége van a befektetésre, mivel a pénzromlás 2017 eleje óta szinte megszakítás nélkül két számjegyű Törökországban, és idén a nyersanyagárak növekedése és a központi bank kamatemeléssel szembeni vonakodása miatt az előző hónapokban negyedszázados csúcsot döntött.

Az orosz–ukrán háború megviselte a közel-keleti ország gazdaságát, miközben Erdogan elutasította azt a közgazdasági tézist, hogy a kamatemelés visszafogja az inflációt.

Sőt, az államfő szerint az alacsonyabb kamatlábak segítenek majd az infláció csökkentésében. Ez az érvelés ellentmond a hagyományos gazdasági elméletnek, és a török tapasztalatok sem igazolták. Ám a török központi bank kamatcsökkentések sorozatát hajtotta végre.

A török központi banknak több partnerével is vannak swapügyletei helyi valutában, összesen 28 milliárd dollár értékben.

Kínával 6 milliárd dollárról, Katarral 15 milliárd dollárról, az Egyesült Arab Emírségekkel pedig mintegy 5 milliárd dollárról írt alá megállapodást.

A két ország központi bankja közötti tárgyalások azután gyorsultak fel, hogy Ankara és Rijád erőfeszítéseket tett a diplomáciai kapcsolatok javítására, amelyek megromlottak, miután Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságírót a török nagykövetségen szaúdi ügynökök meggyilkolták.

Forrás: www.vg.hu