Cserediákok érkeztek a Debreceni Egyetemre

csere2_Debrecen – Százötven külföldi diák érkezett a Debreceni Egyetemre az Erasmus+, az ISEP és más kétoldalú hallgatói csereprogramok révén az új tanév első félévére.

Az Erasmus+ programmal Törökországból jött a legtöbb diák a Debreceni Egyetemre, rajtuk kívül belga, francia, olasz, lengyel és német vendéghallgatók is az intézményben végzik el a 2015/2016-os tanév első félévét. Az ISEP-program, valamint egyéb bilaterális egyetemi kapcsolatok segítségével amerikai, kínai, koreai és kazah diákok is a cívisváros egyetemét választották, így összesen mintegy 150-en töltenek itt hat hónapot. A hallgatók legtöbbje orvostudományi, műszaki, informatikai, bölcsész vagy közgazdasági képzésben vesz részt.

 külföldi fiatalokat szeptember 9-én, szerdán délután orientációs programmal várta a Nemzetközi Iroda a Főépületben. A diákok a prezentációk révén megismerhették a Debreceni Egyetem történetét, képet kaptak a városról és a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár szolgáltatásairól is.

A cikk folytatása>>>

haon.hu