Beyaz peynirli karides sote – Krémfehér sajtos rákragu – Szegedi Ági

Piros és fehér, mint a török zászló, de Magyarországon elkészítve legalább akkora siker lesz.

Hozzávalók:Beyaz peynirli karides sote ve bulgur

25 dkg garnélarák

1 közepes fej vöröshagyma

2 nagyobb gerezd fokhagyma

1 doboz konzerv hámozott paradicsom

10 dkg krémfehér sajt

2 ek. vaj

½ teáskanál oregano

Só, bors, pirospaprika

Petrezselyem

Serpenyőben megmelegítjük a vajat, rádobjuk a finomra vágott hagymát, majd amikor már színesedni kezd, a zúzott fokhagymát is. Amint érződik a fokhagyma illata, ráöntjük a paradicsomkonzervet, sózzuk, borsozzuk, meghintjük csipetnyi őrölt pirospaprikával és jó negyedóráig közepes lángon összefőzzük. Ekkor hozzáadjuk a megtisztított garnélákat és az oregano-t, majd további 10 percig főzzük. A kis kockákra vagdalt krémfehér sajttal teljesítjük ki az étel zamatát, amit inkább csak összeforralunk vele, sokáig már ne főzzük, hogy ne olvadjon szét! A sózásnál vegyük figyelembe, hogy a sajt sós! Rizzsel, bulgurral kínáljuk, tálaláskor hintsük meg finomra vágott petrezselyemmel. Afiyet olsun!

2013-11-27
Szegedi Ági /Turkinfó