Az élelmiszerboltokat hibáztatja a magas infláció miatt Erdogan, indul a hivatali vizsgálat ellenük

Kép forrása: www.pikrepo.com

Erdogan török elnök ezer új piac felállítását rendelte el országszerte, hogy így biztosítson megfelelő árú fogyasztási termékeket egy közel 20%-os éves infláció mellett, amiről szerinte egyébként a boltok tehetnek – számol be a hírről a Reuters.

A török kormány elrendelte a mezőgazdasági szövetkezetektől ezer új élelmiszerpiac létrehozását az országban, hogy a török emberek olcsó és magas minőségű termékekhez jussanak, ezzel kiegyensúlyozva a piacokon tapasztalható elszálló árakat, amelyeknek emelkedése már bőven túlmutat a hivatalos küszöbként megfogalmazott 5%-on.

Erdogan kormánypártja az utóbbi időben ismét az élelmiszerboltokra mutogat főkolomposként az infláció elszállása miatt, a gyanúsan kizsákmányoló árképzés miatt még hivatalos vizsgálatot is indítottak a boltokkal szemben.

Erdogan egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy országszerte ezer, legalább 500 négyzetméter alapterületű élelmiszer outletet akarnak létrehozni.

Törökországban az élelmiszerek éves inflációja már közel 30%-ra rúg, amin nem segített az árupiacokon globálisan látható áremelkedés és a líra gyenge teljesítménye.

Az elemzők szerint a török központi bank hitelességével kapcsolatos aggályok okolhatóak elsődlegesen azért, hogy ilyen magasra szökött az infláció, hiszen Erdogan a legutóbbi három jegybankelnököt azért rúgta ki, mivel nem értettek egyet a monetáris politikai kérdésekben a kormánnyal.

A kormány minden esetre az ország legnagyobb élelmiszer diszkontjaira szállt rá, amelyek a kormány vádjai szerint észszerűtlenül áraznak és ennek a fogyasztók az áldozatai. Mindezek mellett Van tartományban több éttermet is vizsgáltak magas reggeli áraik miatt.

Az új piacok létrehozásának ötlete nem új keletű Törökországban, 2019-ben is hasonló módon nyitott saját piacokat és boltokat a kormány, ahol a zöldségeket és gyümölcsöket közvetlenül a fogyasztóknak adták el, kivéve ezzel az értékesítési hálózatból az akkor is árfelhajtással vádolt kiskereskedőket.

Forrás: www.portfolio.hu