A tudomány számára is újdonság az eddigi rekordnál 25-ször erősebb török földrengés

A szakértők sem számítottak arra, hogy ennyire erős földrengés pattanjon ki Törökország déli régiójában. Nagyjából száz kilométer hosszan mozdulhattak el a kőzetek, energiája 20-30-szor volt nagyobb, mint az eddigi legerősebb, ismert rengések a régióban.

Nagy erejű földrengés rázta meg Törökország déli, Szíriával határos területét hétfő hajnalban: a 7,8-es erősségű rengést több komoly utórengés kísérte. Az emberek többségét álmában érte a katasztrófa, a halálos áldozatok száma a két országban a hétfő kora délutáni becslések szerint meghaladja az 1700-at, de ahogy a mentés halad, úgy nő a halottak és a súlyos sérültek száma is.

Fotó: Hatay merkezi Antakya – Forrás: Payas Haber Ajansı Facebook

A régióban egyáltalán nem ritkák a földrengések, de a mostani ereje a szakembereket is meglepte: energiája 20-30-szorosa volt az eddig ott mért legnagyobb rengésnek.

Dr. Timár Gábor geofizikussal, az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárával beszélgettünk.

Afrika alábukása húzza Törökországot

A hétfő hajnali földrengés epicentruma Gaziantep városától körülbelül 33 kilométerre volt, mintegy 18 kilométeres mélységben. Törökország és Szíria határrégiója szeizmikusan aktív terület, az úgynevezett Kelet-anatóliai törésrendszerhez tartozik, lemeztektonikai érdekességként: éppen az afrikai, az arábiai és az anatóliai blokk találkozásánál fekszik. A monumentális afrikai kőzetlemez Ciprus-Kréta „vonalában” tör északra és bukik az Égei-lemez alá, ezzel „húzza” nyugatra Törökország déli részét.

Ez az erő vezetett most is a két kőzet elmozdulásához, aminek energiája rendszeresen földrengésekben manifesztálódik a régióban

– magyarázza a 24.hu-nak Timár Gábor.

Abban a földtani környezetben egy ilyen energiájú rengés azt jelenti, hogy nagyjából 100 kilométer hosszan és 20 kilométer szélességben mozdultak el a kőzetek

– emeli ki Timár professzor.

Forrás és részletek