Besült a Google földrengés-előrejelző szolgáltatása a török rengéskor

Kép forrása: www.pikrepo.com

Több száz, a BBC által megkérdezett túlélő állította, hogy semmilyen vészhelyzeti értesítést nem kapott az androidos okostelefonjára a több tízezer halálos áldozatot követelő februári törökországi földrengés során, ami jelentős mértékben alááshatja az efféle rendszerek megbízhatóságába vetett bizalmat.

Akár egy perccel a rengést megelőzően képes figyelmeztetni egy androidos funkció egy földrengés területén tartózkodó felhasználókat, a 2021-ben bevezetett rendszer azonban a BBC riportja szerint nem működött megfelelően az idén februári, több mint 50 ezer halálos áldozatot követelő törökországi rengések során.

Noha a Google szerint a figyelmeztetés – mely gyártótól függetlenül minden androidos készülékre eljut – több millió felhasználót elért, a BBC három városban több száz túlélőt kérdezett meg arról, kaptak-e bármiféle figyelmeztető üzenetet a telefonjukra a katasztrófa előtt, ám egyetlen olyan felhasználót sem talált, akit saját bevallása szerint elért volna a figyelmeztetés ez első, richter-skála szerinti 7,8-es erősségű rengést megelőzően. A kisebb utórengésről ugyanakkor néhányan már kaptak előrejelzést, írja a riport.

A Google földrengés-előrejelző rendszerét először éppen Törökországban, 2021 nyarán állították üzembe, azóta pedig több tucat országra kiterjesztették működését. A rendszer a felhasználóknál lévő androidos készülékek szenzora által anonim módon küldött adatokra építve képes előrejelezni a richter-skála szerinti 4,5 erősségű vagy annál erősebb rengéseket.

Törökországban az androidos készülékek penetrációja eléri a 80%-ot.

Az eset újabb kérdést vet fel azzal kapcsolatban, hogy a hasonló, kommersz technológiákra épülő vészhelyzeti értesítő illetve segélykérő rendszerek ténylegesen mennyire válnak tömegek hasznára egy-egy vészhelyzet során. Ugyanígy számos cikket lehetett az elmúlt hónapokban olvasni a legújabb iPhone-okba épített vészhelyzeti segélyhívó rendszer téves riasztásairól, felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy morális-etikai szempontból elégséges-e az, ha ezek a rendszerek a valóságban csupán kevesek életének megmentésére alkalmasak.

Foráás: www.hwsw.hu