A törökök 50 éve érkeztek Németországba

passportSokat cikkeznek a napokban (főleg felénk) a törökök és a németek nem felhőtlen viszonyáról, hisz tudnivaló, hogy ma rengeteg török nemzetiségű él Németországban. Általában rosszat hallunk róluk azoktól, akik mellettük élnek, panaszkodnak a vallási és kulturális különbözőségekből eredő problémák vagy a német nyelv nem megfelelő elsajátítása miatt. Persze nem ez a törvényszerű, mert van olyan ismerősöm, aki kint keresi a betevőre valót és a főnöke török – eddig csak jókat tudott mondani róla, keményen dolgozik, a beosztottait elismeri és tisztességes. A kép összetett, hallani ilyet is olyat is…

Miért éppen most került mindez kiélezettebben terítékre? A törökök kivándorlása majd napra pontosan 50 évvel ezelőtt kezdődött, akkor került aláírásra ugyanis egy egyezmény Törökország és az akkori NSZK között, amelynek megfelelően a német munkaerőpiac megnyílt a török vendégmunkások számára. A II. világháborút követően nem csak az NSZK-val, de már európai országokkal is született hasonló megállapodás, az érintett országokban a háború utáni időszakban égetően szükség volt a munkaerő pótlására. Törökországból főleg a hátrányosabb helyzetű, szegényebb régiókból indult meg a kivándorlás, a munkásoknak bizonyára fogalmuk sem volt, hogy mi vár rájuk.

Az idénymunkára, határozott idejű szerződésekre érkező törökök eredetileg úgy tervezték, hogy néhány évi munka után összegyűjtenek elég pénzt ahhoz, hogy megérje visszatérni hazájukba, a családjukhoz. Akkor még egyik fél sem gondolta, hogy ez nem így fog történni és a vendégmunkásokból bevándorlók lesznek. Amikor 1973-ban az NSZK szigorítani kezdte az érkezésük feltételeit, a kint dolgozó törökök bepánikoltak és kiutaztatták a családjaikat is, onnantól kezdve nem volt visszaút.

Közel 3 millió török él ma Németországban, ebből kb. 200 ezer Berlinben. A magas szám rengeteg aktuális problémát vet fel, amely főleg abban az ellentétben nyilvánul meg, hogy a törökök nem hajlandóak a német elvárásoknak megfelelően felvenni az ottani ritmust. A mindennapok szintjén túl a két állam is egymásnak feszül, Törökország kritikával illeti a befogadó országot, hogy nem tesz meg mindent a törökök integrációjáért, Németország pedig sérelmezi, hogy a törökök nem akarnak igazán integrálódni. A bevándorlók sorsa az új hazában eddig elért gazdasági, politikai és egyéb sikereik dacára nem tűnik rendeződni, hisz Németország a jelen szabályozás szerint nem engedélyezi a kettős állampolgárságot sem.

A probléma sok kérdést vet fel, amelyek megválaszolása nem mostanában fog megtörténni…

TéDé