A török jegybank emelte az irányadó rátát

Turkiye Cumhuriyet merkez bankasi binasi,para,bankonot,2 mart 2012(zaman/Ali unal)

Elemzők által vártnál jelentősebben emelte az irányadónak számító kamatot a török jegybank csütörtökön.

A központi bank monetáris bizottsága 500 bázisponttal, 40 százalékra emelte az irányadónak számító, hétnapos repokamatot. Elemzők szerényebb, 250 bázispontú növeléssel számoltak. Csütörtöki közleményében a jegybank jelezte, hogy a kamatemelési ciklus lezárulhat a közeljövőben. A közlemény úgy fogalmazott, hogy „a monetáris politikai szigorítás üteme lelassul, és a ciklus rövid időn belül véget ér.” A jegybank a májusi 8,50 százalékról zsinórban hatodszor emelt kamatot csütörtökön az infláció elleni küzdelem részeként. A török statisztikai hivatal adatai szerint októberben 61,36 százalék volt az éves fogyasztói áremelkedés, gyakorlatilag megegyezett a szeptemberi 61,53 százalékkal. Törökországban januárban 57,68 százalék volt az éves infláció, ami júniusig fokozatosan 38,21 százalékra mérséklődött, innen azonban ismét nőni kezdett – közölte a távirati iroda.

Forrás: tozsdeforum.hu