A müezzin története

Az iszlám vallásban a müezzin (imára hívó személy) mindig fontos szerepet töltött be. Az első müezzint Mohamed próféta nevezte ki. Választása egy volt félvér rabszolgára esett, aki egyedülálló hanggal rendelkezett.

Aki muzulmán országban él, naponta öt alkalommal hallhatja a müezzin imára hívó énekét. E hagyomány Mohamed próféta idejére nyúlik vissza. A legelső müezzin egy rabszolga volt, akit Bilal ibn Ribáhnak hívtak. Arab és etióp rabszolgák gyermekeként Mekkában született a 6. század végén. Bilal egyike volt azoknak, akik áttértek az iszlámra, de gazdája megpróbálta rávenni, hogy mondjon le erről, ehhez számos büntetést is alkalmazott. Amikor a történtekre fény derült, Mohamed egyik követője, Abu Bakr, aki később az első kalifa lett, megvásárolta Bilalt és felszabadította.

Ugyanabban az időben az emberek kezdték elfogadni az iszlám terjeszkedését. Kezdetben naponta három alkalommal imádkoztak, de később ez a szám ötre változott. Órát nem használtak, mint ahogy gondolnánk, így az együtt imádkozás egyre nehezebbé vált. Egy álombéli javaslatra azt a tanácsot kapták, hogy használjanak fa kereplőket, vagy alkalmazzanak valakit, aki énekével (ezán) hívja imára a híveket. Ez a javaslat a prófétának is tetszett. A feladattal Bilalt bízta meg, aki ismert volt gyönyörű hangjáról. Az álomban arra is utasítást kaptak, hogy mit kell a müezzinnek énekelni. Magyarul így hangzik:

„Allah a legnagyobb! Allah a legnagyobb!
Tanúsítom, hogy nincs más isten, csak Allah.
Tanúsítom, hogy Mohamed Allah prófétája.
Gyertek imádkozni! Gyertek imádkozni!
Gyertek az üdvösségre! Gyertek az üdvösségre!
Allah a legnagyobb! Allah a legnagyobb!
Nincs más isten, csak Allah.”

Bilal 622-ben Mohameddel együtt Medinába utazott, és a próféta oldalán számos hadjáratban vett részt. Mint inas ő volt felelős a muzulmánok kincsestáráért, a bevételeket az özvegyek, árvák és rászorulók között osztotta szét. A muzulmánok elfoglalták Mekkát 630 januárjában. Bilal ekkor felmászott a Kába kő tetejére, és innen hívta imára a népet. Arról nincsenek pontos információk, hogy mi történt Bilalal Mohamed 632-ben bekövetkezett halála után. Egyes források szerint folytatta tevékenységét az első kalifa, Abu Bakr idején is, de a második kalifa kinevezése után erre már nem volt hajlandó. Mások szerint még kétszer hangzott el szájából az ezán – először Szíriában, a második kalifa, Omar kérésére, és még egyszer Medinában, mikor Mohamed próféta unokája felkérte. Bilal valamikor 638 és 642 között halt meg, Szíriában vagy Jordániában temették el. A muzulmánok mindkét ága, a síiták és a szunniták is elismerik őt.

A müezzin és a minaretek

Bilal a hagyományok szerint háztetőről hívta imára az embereket, de, ahogy az iszlám terjedt, kitalálták, hogy építeni kell egy tornyot, ahová a müezzin felmászhat. Az első minaretet 673 körül építették. Különböző formák és alapanyagok is szóba kerültek, tégla vagy faragott kő, a helyi kultúrától függően. A torony belseje üres volt, egy lépcsősor biztosította a müezzin számára a fel- és lejutást, így tudta elérni az erkélyt, ahonnan felhangozhatott az ezán. A kő lépcsőfokok magasak és keskenyek voltak; idővel megkoptak és nehéz volt felmászni rajtuk, így nem csoda, hogy hamarosan hangszórókat kezdtek használni, melyeket a mecsetből szólaltattak meg. A muzulmán világban nagyon kevés az olyan minaret, melynek külső oldalán vezet fel lépcső.

Az Oszmán Birodalomban hagyományosan egy minaretet építettek a mecsetek mellé, ez alól kivételek voltak a császári mecsetek. Ezek a mecsetek Edirnében és Isztambulban épültek a szultánok idejében. Az edirnei Szelim-mecset négy minarettel rendelkezik, ezek a legvékonyabb és legmagasabb minaretek, melyeket valaha építettek, mindegyik tornyon 3 erkély van. Az isztambuli Sultan Ahmet dzsámi (Kék mecset) az egyedüli, melynek hat minaretje van.

Müezzinek az Oszmán Birodalomban

A müezzinek az Oszmán Birodalomban is a mecsetekhez tartoztak, de nem kellett képesítés ahhoz, hogy medreszékben (vallási iskolák) tanítsanak, csak ahhoz, ha előimádkozók voltak vagy szertartást vezettek. Általában a hangjuk alapján választották ki őket. A Gibb-Bowen szerzőpáros „Az iszlám társadalom és a nyugat” című könyve szerint a müezzinek sokféle módszert kipróbáltak az ezán tökéletesítésére. Mindenki maga dönthetett arról, hogy melyik módszert alkalmazza. Ezen kívül előadtak olyan imákat is, melyekre a hívőktől vártak választ, és időnként a pénteki imát is ők vezették. A kisebb mecsetekben, ahol kevesebb forrás állt rendelkezésre, a müezzinek takarítottak is.

A császári mecset több mint egy tucat müezzint alkalmazott, ők felváltva dolgoztak, mindig volt ügyeletes. A Kék mecsetnek 36 müezzine volt, mivel ez volt a fő mecset a városban, és hat minaretje volt. Fizetésüket a kisebb mecsetektől kapott pénzekből kapták.

A müezzinek, akik a palotában szolgáltak, különleges, szép hanggal rendelkeztek. Ők a Müezzin Başı (az imára hívók vezetője) irányítása alá tartoztak, aki nem csak felügyelte őket, hanem ő választott ki kettőt közülük, hogy a pénteki imát levezessék. Volt egy második vezető is, a Seri Mahfil, aki arra felügyelt, hogy a szultán az elkülönített helyiségből zavartalanul vehessen részt a szertartáson. Ez a személy volt az, aki kiválasztotta a müezzineket és javaslatot tett arra, hogy melyik pozícióra érdemes alkalmazni. Ő volt felelős azért is, hogy a müezzinek megfelelően teljesítsék kötelességüket.

Gibb és Bowen szerint, ha egy müezzin bekerült a palotába, az azt jelentette, hogy már nem volt rabszolga, kapcsolatba került a szultánnal, így ettől kezdve az értelmiség közé tartozott. A Müezzin Başi magasabb pozícióba is kerülhetett, akár még főbíró is lehetett Európában vagy Ázsiában.

Forrás: hurriyetdailynews.com

Fordította: Kollár Kata – Türkinfo