A hajrában fordítottak Szalaiék

Kép forrása: en.wikipedia.org

Fontos győzelmet aratott a Fenerbahce.

A török élvonal 30. fordulójának szerdai játéknapján a tabella második helyén álló Fenerbahce, a hatodik Basaksehir otthonába látogatott. A vendégeknél Szalai Attila a ismét a kezdőben kapott helyet. Az első félidő kevés lehetőséget tartogatott, inkább a hazaiak voltak aktívabbak, melynek köszönhetően a vezetést is megszerezték.

A fordulást követően a Fener nagyobb fokozatra kapcsolt és átvette az irányítást. A 70. percben emberelőnyben kerültek a vendégek, de már úgy tűnt ezen a napon nem fognak betalálni, hiába alakították ki sorba a lehetőségeket, nem tudtak betalálni egészen a 88.percig, amikor is jött az egyenlítés. A bíró hét percet hosszabbított, amit végül nem tudott kihúzni a Basaksehir. A Fener a 93. percben is betalált. A hazaiaknál elszakadt a cérna és még egy piros lapot begyűjtöttek. Jól mutatja, hogy milyen feszült találkozó volt, hogy összesen 10-szer mutatott fel a játékvezető büntető lapot.

Győzelmével a Fener megerősítette második helyét a tabellán, hat ponttal lemaradva az éllovas Galatasaray együttesétől.

SUPER LIG 30. FORDULÓ

Basaksehir-Fenerbahce 1-2 (1-0)

Forrás: nb1.hu