A varázslatos boszorkánykalap

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, de még az üveghegyen is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy kalap. Ez a kalap egy boszorkányé volt, és amikor  a fejére tette, láthatatlanná vált, így titokban oda tudott menni, ahová csak akart. A kalapnak volt még egy csodálatos tulajdonsága: aki a kezébe vette, az a haláláig a tulajdonosa maradt. Egy nap a boszorkány meghalt, és a kalap ottmaradt a házában gazdátlanul.

Telt-múlt az idő, s egyszer hatalmas vihar kerekedett. Annyira fújt a szél, hogy kinyitotta a boszorkány házának összes ablakát. A házban akkora felfordulás támadt, hogy semmi nem maradt a helyén. A szél fogta s a kalapot is kirepítette az ablakon.

A kalap repült, repült, mígnem a szél elcsendesedett, és a kalapot letette egy erdei falu közepén. Ebben a faluban akkoriban nagyon sok lopás történt. A falusiaknak nagyon elegük volt már abból, hogy mindenüket ellopják, ezért megállás nélkül így imádkoztak: „Bárcsak valami csoda folytán megszabadulnánk a rablóktól!”

Teltek-múltak a hónapok, a kalap még mindig az új gazdájára várt. Élt a faluban egy igen jóképű legény, aki dolgozni egyáltalán nem szeretett, csak a szórakozás érdekelte. Bárhová is szegődött, már a második napon kiadták az útját. Szegény édesanyja sokat szomorkodott amiatt, hogy a fia semmihez sem ért.

A mihaszna legényt a lófráláson kívül semmi más nem érdekelte, és nem unta meg ezt csinálni egész nap. Ezt a jóképű legényt Jóeszűnek hívták, de hiába volt ez a neve, nem vágott az esze.

Egyszer, amikor Jóeszűnek ismét útilaput kötöttek a talpára, fogta magát és az erdő felé vette az irányt. Ment-mendegélt, amikor meglátta a földön heverő kalapot. Szerette volna felvenni, de sehogy sem tudta megmozdítani. „Ugyan mi lehet ez?” – gondolta magában. Nem értette, hogy a kalap miért nem mozdul a helyéről, ezért lehajolt, hogy megnézze. Képzeljétek, olyan dolog történt, amire Jóeszű sem számított! A kalap hirtelen beszélni kezdett hozzá. Ettől a fiú annyira megijedt, hogy elhajította a kezéből.

De a kalap így szólt hozzá:

– Új gazdám, ne félj tőlem! Tudod, aki engem a kezébe vesz, az lesz az én új gazdám, aki pedig   a fejére tesz, az láthatatlanná válik.

Jóeszű nagyon meglepődött azon, amit a kalap mondott, de leült egy fa alá, és jóízűen elbeszélgetett vele. Elmesélte, mi történt a faluban, és hogy nem talál magának munkát.

A kalap így szólt hozzá:

– Mit szólnál, ha egyezséget kötnénk? Ha követed a tanácsaimat, nem csak a falubeli rablókat tudod nyakon csípni, hanem még munkád is lesz. Nem kell mást tenned, csak esténként tegyél a fejedre, és én láthatatlanná teszlek. Így megtudod, mi történik a faluban.

Nagyon megtetszett az ötlet a mihaszna legénynek. Alig várta, hogy eljöjjön az este. Hamarosan be is sötétedett, és Jóeszű azt tette, amit a kalap tanácsolt neki: fejére húzta, és rögtön láthatatlanná is vált. Ez még mindig hihetetlen volt neki, de miután hozzászokott, rögtön a falu felé vette az irányt.

Jóeszű ment-mendegélt a faluban, és egyszercsak azt látja, hogy a rablók éppen a falu éléskamráját fosztogatják. Gondolkodott, gondolkodott, mitévő legyen. Aztán hirtelen felkapott a földről egy botot, és ütni kezdte a tolvajokat. A gazemberek nem értették, hogy lehet, hogy a bot magától ütlegeli őket, ezért aztán Jóeszű könnyűszerrel elkapta a tolvajokat, és meg sem állt velük a falusi rendőrőrsig. Mielőtt azonban odaértek volna, levette a kalapot, és újra láthatóvá vált. A rend őre nagyon elcsodálkozott, amikor meglátta Jóeszűt a rablókkal, de gratulált neki és felajánlotta, hogy ezentúl velük dolgozhat. Így esett, hogy a mihaszna legény a varázslatos kalap segítségével a rendőrök segédje lett, és végre az édesanyja is büszke lehetett rá.

Aki nem hiszi, járjon utána.

Forrás: www.masalcisite.com

Fordította: Hemző-Takács Tünde – Türkinfo