Török objektív: Maryam Şahinyan – a nő, aki meghaladta korát

„A fényképezés nem tudja megváltoztatni a világot, de meg tudja mutatni, különösen akkor, amikor az épp változik.” MARC RIBOUD (1923)

Sorozatunkban olyan fotósok szerepelnek, akik képeikkel változó világunkat mutatják be. Lássuk a világot az ő lencséjükön át, mert sokszor olyat is meglátnak, amit mi nem.

Maryam Şahinyan a modern Törökország első professzionális női fotósa. Bemutattuk már Naciye Sumant, az első török női fotóst, aki fotóstúdióban dolgozott, de ő a férjétől vette át a munkát, hogy eltartsa családját, és szinte mindig csak nőkről készített fényképet.

Maryam Şahinyan azonban 1937-től egészen 1985-ig egyedül irányította stúdióját az isztambuli Galatasarayban, és olyan modern nézőponttal és formabontó módon készítette képeit, hogy én határozottan úgy látom: ő a nő, aki meghaladta korát.

Nem tett különbséget modelljei, megrendelői között sem társadalmi rang, sem kor, sem nemi hozzátartozás alapján. Fényképezett előkelő hölgyeket éppúgy, mint félmeztelen sportolókat, kisgyerekeket, házasulókat és csókot váltó férfiakat vagy éppen transzvesztitákat. Csak róla nincs fénykép: mindössze 4 db igazolványképen szerepel az arca.

1911-ben látta meg a napvilágot igazán különleges családban. Nagyapja Agop Şahinyan pasa volt, aki az 1877-ben megalakult Meclis-i Mebusan, azaz az első oszmán parlament Sivas városi képviselője volt. Maryam  Şahinyan egy olyan nagy létszámú családba született, amelynek a városban régmúltra nyúlik vissza a története. Lakóhelyük Sivas egyik legelőkelőbb háza, a  Şahinyan Konağı (Camlı Köşk) volt.

Nem sokáig tartott a felhőtlen gyermekkor: örmény család lévén 1915-ben menekülniük kellett. Hátrahagyták minden tulajdonukat: közel 30 falut, számtalan építkezést, 5 nagy lisztgyárat és a városközpontban lévő csodálatos házukat. Isztambulba költöztek egy kis lakásba.

Édesapja, hogy valahogy eltartsa családját, 1933-ban társult egy jugoszláv testvérpárral, így a Foto Galatasaray stúdióban lett résztulajdonos. Amit fiatalkorában mint gazdag fiatalember hobbiként kipróbált, most a kenyérkeresete lett: fényképezett. Lánya, Maryam Şahinyan a Sainte Pulchérie  francia gimnázium tanulója volt ekkor, ám anyagi nehézségek miatt ott kellett hagynia az iskolát, és édesapja mellett a stúdióban kezdett dolgozni. Később – az édesanya halálakor – a család úgy döntött, hogy a fiúk tanulnak tovább, a lányok házimunkát végezek vagy az apjuk stúdiójában dolgoznak. Maryam ekkorra már mindent kitanult, és gyakorlatilag egyedül vitte a vállalkozást, mely eltartotta egész családját.

Soha nem ment férjhez, nem lett gyermeke, 1937-től majd egy fél emberöltőn át minden nap gyalogosan ment munkába, és minden nap kinyitotta – az évek során három különböző helyen működő – stúdióját.

A török és az örmény nyelven kívül beszélt franciául és olaszul is, és mindezeket munkája során használta is. Isztambulban letelepedett külföldi családoknak is dolgozott. Fotózott örmény családokat, katolikus vagy éppen zsidó gyermekeket, rumeli lányokat, a bolsevizmus elől Isztambulba menekülő orosz arisztokratákat, művészeket és sportolókat.

1 of 5

Rendkívül érdekes tény, hogy ezt a teljes időszakot egyetlen fényképezőgéppel „vészelte” át. Édesapja egy menekülő családtól vásárolta meg a fából készült gépet. Maryam nem tanult új technikákat, nem fejlesztette felszerelését, végig ugyanazon módszerrel fekete-fehér képeket készített.

1 of 3

A hosszú évtizedek során több politikai érát, háborúkat, változásokat élt át. Képei hihetetlen szociális, kulturális, illetve történelmi értéket képviselnek.

1985-ben adta el stúdióját, amikor már idős kora miatt nem tudta folytatni munkáját. 1996-ban hunyt el Şişli kerületben, a Hanımefendi utcában található lakásában.

Míg Naciye Suman képeiből – néhány kocka kivételével – gyakorlatilag semmi nem maradt fenn, Maryam Şahinyan archívuma 200.000 (!!!) negatívot tartalmaz.

Ezt a hatalmas anyagot  Tayfun Serttaş képzőművész, kutató dolgozta fel – 3 évig tartó munkával – és állította össze gyűjteménnyé. Az Aras Yayıncılık (könyvkiadó) tulajdonosa gyakorlatilag a kidobástól mentette meg a negatívokat és bízta rá a szakértőre. Közös munkájuk eredménye lett egy könyv: Foto Galatasaray címen adták ki a tartalmas albumot. A kutatást a kiadón kívül a SALT művészeti központ támogatta, mely kiállítást is rendezett a képekből.

A cikkünkben szereplő minden információ és kép forrása a https://saltonline.org/.

Szerző: Erdem Éva – Türkinfo