„Az élet túl rövid a kompromisszumokhoz” – Interjú Fatih Akinnal

De hát ez élet is ilyen, sírunk és nevetünk. Minden embernek megvan a maga morális mércéje. Nincs olyan horrorfilm a világon, melyben nem húzódna meg valamennyi humor – legalábbis a nézhetők között. Az én filmem bővelkedik benne, de sosem alkalmaztam a gyilkosságoknál.

Az erőszak ábrázolásánál az őszinteségre törekedtem. Amikor a híradótól kezdve a videócsatornákon át naponta zúdul ránk az agresszió, kezdünk egyre immunisabbá válni. Egy embertől nem lehet többet elvenni az életénél. Pláne nem egy szegény földönfutótól, akinek egyebe sincs a saját életénél. Ez súlyos bűn, ezt mindenképpen hangsúlyozni akartam. Fontos a méltóság, ezért minden megmutatok, kivéve az áldozatok halott arcát.

Nem olvastam őket. Csak néha a feleségem idéz belőlük, amikor nem fogadok szót. Nézze, ez a film nem az Oscar-szezonnak készült. Nem olyan rendező vagyok, aki kimatekozza, hogy kizárólag olyan filmeket készítsen, amelyek a karrierjét gondozzák. Nem zavar, ha a többség így dolgozik, de az élet túl rövid a kompromisszumokhoz. Ha azt tűztem ki, hogy kipróbálom, meddig tudok elmenni a horrorban, akkor nem finomkodom. Megtehettem, mert alacsony költségvetéssel dolgoztunk. Szóval, elnézést, ha nem az elvárásokat szolgálom ki.

Úgy látom inkább, hogy kellő teret hagytam a nézőknek a saját nézőpontjuk kialakításához. A fickó beteg volt. Tény. Patológiai okok miatt ölt, nem a társadalom kitaszítottja volt, nem a gyerekkora miatt ölt. Pedig leforgattam gyerekkori szcénákat, amikor például egyszer megerőszakolták, de a vásznon látva, nem volt helyénvaló, mert fals magyarázatnak tűnt. Akit abuzálnak gyerekkorában, nem lesz sorozatgyilkos amiatt.

Gyerekként az édesapjával valóban túlélték a holokausztot. Ebbe különösen nem akartam belemenni. Sértő lett volna, ha azt sugallom a filmben, hogy Honka azért volt szörnyeteg, mert túlélte a koncentrációs tábort. Sokkal fontosabb volt, hogy önállóan mutassam meg a posztháborús Németország társadalmi lenyomatát, ebben pedig számomra Rainer Werner Fassbinder művei voltak a mérvadók. Főleg a polgárpukkasztó művei, mint A vendégmunkás vagy a Miért lett R. Úr ámokfutó?

Ez egy német film. Ebben az országban pedig mindenki azon ügyködik, hogy a politikai korrektség jegyében elfelejtse a történelem szörnyű korszakait, például a második világháborút. Nagyon kis része a társadalomnak, talán csak a szűk liberális értelmiség nézett szembe a múlttal és dolgozta fel azt. A proletariátus esetében ez teljesen kimaradt, traumás és sérült generációk menekültek az alkoholba. Hazug popkultúra jött létre, a túlélőké, akik menekültek a mámorba és a hazugságba. A hetvenes években a gazdag állam erre elég sok pénzt is fordított.