Fırında tavuklu patlıcan yemeği (Sütőben sült, csirkés padlizsán-egytálétel) – Szegedi Ági

Hozzávalók:

400 g csirkemell
1 közepes fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
2 ek étolaj
1 ek sűrített paradicsom
Só, őrölt pirospaprika, kakukkfű, őrölt bors

3 db közepes padlizsán
3 db nagyobb burgonya

Étolaj a sütéshez

A tetejére:

1 db paradicsom
2 db zöldpaprika

A megmosott padlizsánt csíkosra hámozzuk, felkockázzuk, beletesszük egy tál sós vízbe, hogy csípősségét elveszítse. A burgonyát meghámozzuk, kockákra vágjuk, leöblítjük, majd konyhai papírtörlőre terítjük, hogy leitassuk róla a vizet. A vöröshagymát felaprítjuk, a fokhagymát összezúzzuk.

Egy serpenyőben bő olajat forrósítunk, ebben elkezdjük kisütni a burgonyát. Eközben felkockázzuk a csirkemellet, majd egy másik serpenyőben, zsiradék nélkül feltesszük pirulni. Amikor a leve elpárolgott, öntünk alá 2 ek étolajat, és rádobjuk a vöröshagymát. Együtt pároljuk tovább, míg a hagyma üveges nem lesz, illetve egy kissé meg nem pirul. Ekkor hozzáadjuk a zúzott fokhagymát is, majd, amikor már érezni az illatát, beletesszük a sűrített paradicsomot. Sózzuk, fűszerezzük, felöntjük 2 pohár vízzel, és a forrástól számított kb. öt percig főzzük. Ekkor elzárjuk alatta a tűzhelyet.

A padlizsánt kinyomkodjuk, papírtörlőn leszárítjuk, majd forró olajban azt is kisütjük. A fölösleges zsiradékot itassuk le róla.

Egy mélyebb tepsi vagy jénai aljára szedjük ki a húst a leve nélkül. Halmozzuk a tetejére a burgonyát, hintsük meg kevés sóval, majd legfelül osszuk el a padlizsánt. Ezt is sózzuk meg kissé, ezután egyenletesen öntsük rá a csirkehús szaftját. Egy paradicsomot karikázzunk fel, a zöldpaprikákkal együtt ezzel díszítsük az étel tetejét. Helyezzük legalább 220°-ra előmelegített sütőbe, ahol 15-20 perc alatt süssük készre.

Afiyet olsun!

Szegedi Ági / Türkinfo

2 COMMENTS

  1. Hát én torokoknél dolgozom és már ettem ilyet de paradicsomos szósszal egyutt sutik és tálalják.

Comments are closed.