Mi lesz veled Törökország? – előadás a Corvinus Egyetemen

November 15-én a Budapesti Corvinus Egyetemen rendezték meg a Mi lesz veled Törökország című előadást az AEGEE -Budapest Get Involved projektjének keretében. A meghívott vendégek között volt Egeresi Zoltán Törökország-szakértő, Tálas Péter történész, politológus és Tarik Demirkan, a Türkinfo főszerkesztője.  A téma iránti érdeklődést jól mutatta, hogy milyen nagy volt a részvétel az előadáson.

 Az első kérdés Tarik Demirkanhoz címezve így hangzott: A nyár folyamát történt puccskísérlet hogyan következhetett be? Milyen következményekkel járt?

Törökország mindig is az ellentmondások országa volt, ez már a Kelet és Nyugat közötti elhelyezkedéséből is adódik. Az Oszmán Birodalom romjain létrejött új török állam is ellentmondások közepette alakult meg.  Ezek az ellentmondások újra és újra feltűnnek. A komoly társadalmi és gazdasági ellentétek a 20. században négy katonai puccshoz vezettek Törökországban. A török társadalmat, folyamatokat megérteni nagyon nehéz, pláne egy kívülről szemlélőnek.

Ahhoz, hogy a nyár folyamán bekövetkezett puccskísérletet meg tudjuk érteni, mindenképpen vizsgálni kell Törökország múltját, ezen belül is az elmúlt másfél évtizedet.  A jelenleg hatalmon lévő AKP párt ugyanis 2002-ben került az ország élére. A kormányzat 5 éve még európai szintű demokráciáról beszélt, de hogyan jutottak el oda ahol most tartanak, vége tért-e a demokrácia Törökországban? Ezzel a kérdéssel összefügg a török elnök, Recep Tayyip Erdoğan személye és politikai missziója. Erdoğan megmentő vagy zsarnok? Ez a két véleményt a török társadalom szinte 50-50% arányban vallja. Viták pedig már a puccskísérletet megelőzően is voltak.

Talán segíthetnek eldönteni a kérdést azok az adatok, amelyek a puccs óta eltelt időszakot jellemzik. A Világ Igazságszolgáltatás Projekt független, nonprofit szervezet adatai szerint Törökország a jogállamisági mutatók szerint a vizsgált 113 ország között a 99. helyen áll.  A vezetésnek nem tetsző független médiaorgánumokat egymás után számolják fel. Már nem csak azokat tartóztatják le, akiket a puccskísérlettel vagy egyéb terrorszervezetekkel összefüggésbe lehetett hozni, hanem azokat is, akik a kormánnyal szembenállnak, esetleg valamilyen ellenzéki csoportosulás tagjai. Csak említésképpen, ezekre láthattunk példát az elmúlt hetekben, amikor többeket letartóztattak a Cumhuriyet újság munkatársai közül valamint a HDP politikai párt képviselői közül is. Az ország keleti részében, jellemzően kurd településeken leváltották a megválasztott polgármestereket és a kormányhoz hű embereket tettek a helyükre. A puccs óta 100.000-es nagyságrendet ölt a leváltott köztisztviselők száma.

Normál esetben ilyen döntéseket egy független bírói szervezetnek kellene meghoznia, de jelenleg Törökországban ez nem így zajlik. A nyugati értékrend alapján meghatározott demokrácia igen súlyos károkat szenved Törökországban.

Több elemző szerint a jelenlegi történések előrevetítik a jövőt és ilyen értelemben Törökország egyre távolabb kerül a nyugati értelembe vett demokráciától. Még megvannak a demokrácia nyomai, de ez már egy olyan rendszer, ahol a félelem uralkodik. Van egy mondás, amelyet Erdoğan tulajdonítanak ez pedig a következőképpen hangzik: „a demokrácia olyan, mint egy vonat: ez egy utazás, tudni kell, hol kell leszállni.”

Szavakban még ragaszkodnak az Európai Unióhoz, de a valóság azt mutatja, hogy egyre távolabb kerülnek tőle. A napokban látott napvilágot egy olyan terv, miszerint népszavazást tarthatnak az európai uniós csatlakozásról is. A véleményem szerint a jelenlegi helyzetben többen szavaznának az EU elutasítására.

A második kérdés Tálas Péterhez szólt: Hogyan hatott a szír háború a térségre? Milyen következményei vannak Törökországra nézve?

 A Közel-Keleti régió a bipoláris rend felbomlása átrendezte a fennálló viszonyokat, amelyek a bipoláris időszak alatt sem voltak teljesen problémamentesek. Szovjetunió megszűnésével és az Egyesült Államok befolyásvesztésével keletkezett űrt a helyi regionális hatalmak töltötték be.  Ezek a kisebb hatalmak kezdtek hatalmi játszmába. A térségben látunk egy általános válságot az állammal és az államformákkal kapcsolatban. Annak következtében pedig, ami Szíriában és Irakban zajlik, a régi struktúrák meg fognak szűnni. Azt a rendet, amely például a kilencvenes években állt fent, már nem lehet visszahozni. Megjelent a térségben a politikai iszlám és nagy hatalomra tett szert a régióban. Az én értelmezésemben Törökország már korábban is a politikai iszlámhoz tartozott, de most egészen biztosan ezt lehet látni, fel akarja venni a versenyt olyan országokkal, mint például Irán vagy Szaúd-Arábia.

A háború, amely jelenleg Szíriában zajlik már nem csak egy polgárháború, hanem egy proxy háború, ahol minden egyes regionális hatalom szerepel. Polgárháborúba bújtatott proxy háborúként is értelmezhető, amelyet egyelőre senkinek sincs se ereje, se akarata befejezni. A regionális nagyhatalmak – ha egyetértenének – be lehetne fejezni a háborút.

Folyamatában nézve azt kellene megvizsgálni, hogy Törökország mint a térség integratív szereplője hogyan jutott el oda, hogy a magányos problémamegoldó szerepbe kényszerült. Valamint a másik markáns kérdés a kurdkérdés.  A kurdkérdés önmagában is probléma, de a szíriai és iraki helyzet olyan helyzetbe hozta a kurdokat, amelyben még sosem voltak. A kurdokat a történelem során általában mellékhadseregként használták. Most széttagoltságuk és megosztottságuk ellenére regionális tényezővé váltak. A kurdok kialakult érdeke pedig motiválja a törököket. A kérdés sajátosságát az adja, hogy amíg belső kurd lakossággal nincsen jóban a vezetés, addig az irakiakkal szoros kapcsolatot ápol.

Miért szállhatott be Törökország a szíriai háborúba? Elsősorban alapvetően azért, mert minden egyes regionális hatalom beszállt. A szíriai kurdok szorosan összekapcsolódnak a törökországi kurdokkal, amely nagy kihívást jelent a török kormányzat számára. Ami még bonyolultabbá teszi a kérdés, hogy a szíriai kurdokat pedig az Egyesült Államok támogatja. Levonva a következtetést: a török külpolitika egy kényszerhelyzetbe került, amely kezdődött az arab tavasszal és folytatódott a szíriai háborúba való belépéssel. Így lépésről lépésre egy magányosodó Törökországgal szembesülünk.

Harmadik kérdés Egeresi Zoltánhoz szólt: Hogyan alakul Törökország és az Európai Unió viszonya? Folytatódhat-e a csatlakozási folyamat, eljuthatunk-e a török vízummentességig?

Már szó esett az esetleges népszavazásról, ahol az EU-hoz való csatlakozásról dönthetnének a török választópolgárok. Ha megnézzük a különböző közvéleménykutatásokat, most valószínűleg azok lennének többségben, akik nemet mondanak az EU-ra. Nagy narratívákban nézve Törökország már 1959 óta szeretne az európai integrációhoz csatlakozni, valamilyen szintű tagjává válni. A hivatalos csatlakozási kérelmet 1987-ben Turgut Özal nyújtotta be, akit többen Erdoğan elődjének tartottak. Az elmúlt évtizedekben voltak különböző engedmények, de van lehetőség még mit mélyíteni. Az Európa iránti elköteleződés a török gazdasági kapcsolatokban is látszódik, a legfontosabb partnerei a mai napig EU tagállamok.

Az AKP kezdetben komoly legitimációs problémákkal küzdött, ezért fontos volt, hogy folytassák azokat a demokratizálódási reformokat, amelyeket az előző kormányok megkezdtek. Ennek következtében a 2010-2011-ig történtek a demokratizálódás jegyében zajlottak, például a hadsereg befolyását csökkentették.

Ahogy az AKP pozíciója megerősödött, úgy halványult el az Európai Unió fontossága, a kormányzati és a közbeszédben is. Itt több tényező is közrejátszott: sem Németország sem Franciaország nem feltétlenül szerette volna Törökországot EU-tagként látni, mivel ez iszonyatosan megváltoztatná az erőviszonyokat. Másrészt alapvető problémákat nem sikerült kezelni, amelyek eleve befagyasztják a csatlakozás lehetőségét. Ilyen Ciprus kérdése, a két ciprusi rész közötti problémát nem sikerült megoldani, és mivel a déli ciprusi rész EU tag, állandón blokkolhatja a két ország között kapcsolatokat érintő csatlakozási tárgyalási fejezeteket.

Az acquis communautaire átvétele lassan halad. Az AKP pedig sűrűn hangoztatja, hogy ez EU kettős mércét alkalmaz, ők mindent megtesznek, mégsem jutnak előrébb, míg más államok hiába álltak rosszabb szinten, mégis tagságot kaptak. Ahogy egyre inkább látszódott egy autoriter rezsim kiépítése, ezzel párhuzamosan álltak le a csatlakozási tárgyalások. Nem szüntették meg, nem mondta fel egyik fél sem, de lehet látni, hogy 2010 után az egyes fejezetek megnyitása szinte megszűnt.

Változást a szíriai válság és a hozzákapcsolódó migrációs válság hozott. Egy olyan probléma keletkezett, amely kezelésére le kellett ülni és tárgyalni a törökökkel. Ennek keretében születtek olyan megállapodások, amelyek értelmében török segítséggel lezáródott az Égei-tengeren áthaladó migráns útvonal. Természetesen ezt vállalva voltak kérései a török félnek. Legalább 5 fejezet megnyitását kérték, eddig ebből kettő teljesült. Anyagi támogatást is kértek, amelynek elvileg a kifizetése zajlik, de elég lassan. Valamint másik ilyen követelés volt a török vízummentesség, amely a legnehezebbnek tűnik. Ehhez 72 követelményt kellett teljesíteni, ennek döntő többsége meg is történt, de az egyik sarkalatos pontot, a terrorizmus ellenes törvényt nem hajlandóak módosítani.

A másfél órás előadás utolsó fél órájában a hallgatóság kérdést intézhetett az előadókhoz. Szép számban voltak jelen egyetemisták, de az előadás nyitott volt, a téma iránt érdeklődőket is szívesen látták.

Lantos Ágota – Türkinfo