Oroszlántejet kortyolgatva – ánizspálinka a pohárban

Két kisebb méretű pohár, benne koccanó jégkockák, ánizsos illat, tejfehér szín, víz, kis kortyok, apró falatkák, felpezsdülő beszélgetés, bizsergés – rakıt iszunk. Nagy tisztelettel nyúlunk a pohár után, és elismeréssel adózunk a teremtőnek, amiért gyümölcsöt adott és ánizst, amiből aztán elkészülhet ez a nemes itóka. Valószínűleg így gondolkodik róla minden egyes török, aki él a rakı nyújtotta örömökkel. 

„Rakı!!! Igazi Isten csapása, sóssal ihatod, édessel ihatod, bánatodban ihatod, könnyek közt ihatod, sárgadinnyével ihatod, fehér sajttal ihatod, e kettővel együtt ihatod, vízzel hígítva ihatod, töményen ihatod, szódával ihatod, céklalével ihatod… Idiótákkal viszont jobban jársz, ha nem iszod…” – olvasható a találó idézet az internet számos, témába vágó oldalán.

A törökök nemzeti italának fogyasztása nem csak úgy történik. Annak ceremóniája van, sok-sok íratlan szabállyal, amelyek betartása nélkül jobb ki sem bontani az üveget, ha hozzájuk hasonlóan akarjuk élvezni.

A 40-45% alkoholtartalmú italt leginkább szőlő lepárlásával készítik, de kapható fügéből vagy szilvából főzött változat is. A második főzés előtt teszik hozzá az ánizsmagot, ettől kapja a különleges mentolos ízt, és ettől lesz több, mint egy jó gyümölcspálinka. Minél többször lepárolják, annál jobb lesz a rakı minősége.

Első lépésként vékony rakıs poharak (törökül kadeh) kerülnek elő, mindenki elé kettő. Az egyikbe rakıt töltenek, amelyet igény szerinti hideg vízzel hígíthatnak, és az egyébként áttetsző ital tejfehérré változik. Erről és a benne rejlő erőről kapta a nevét: oroszlántej. A másik pohárba csak tiszta vizet öntenek, és ízlés szerint jégkockákat hajítanak mindkettőbe. Fontos a sorrend, először a rakı, utána a víz, majd a jég, ellenkező esetben, úgy tartják, hogy elillannak az aromák. Máris készen áll minden, hogy megkóstoljuk. Vagy mégsem?

A törökök ritkán töltenek maguknak egy rakıt és isszák meg csak úgy, arra alkalmat és időt kell teremteni. Fontos a társaság, minimum egy kis gyümölcs, hozzá illő hideg előételek (mezék), sajtok, zene. Azért minimum, mert még jobb, ha egy komplett vacsorát kísér a poharunk, legyen szó halról vagy éppen kebabról, mindkettőhöz nagyon illik az ital aromája. A lényeg, hogy komótosan eszegetve élvezzük az előételek, a főétel, a gyümölcsök és az ital ízének összefonódását. Azt mondják, hogy lelkiekben is készen kell állni a rakıra, a terheket pakoljuk le, még mielőtt asztalhoz ülünk.

Társaság nélkül hajítófát sem ér az egész, de az sem mindegy, hogy milyen a társaság. Ahogy a fenti idézet is félig viccesen, félig komolyan kihangsúlyozza, az „idióták” rontják az élvezet minőségét.

A rakı-asztalt az alkalomtól függő számú férfi és nő üli körbe. Itt Törökországban ezt is ki kell hangsúlyozni, a rakı egyáltalán nem csak a férfiak itala. Születésnap, ünneplés, jókedv? Akkor általában többen vannak, és lehetőség szerint olyan helyen, ahol ehhez illő zene szól. Egy-egy rakı-esten a hangulat kortyról kortyra fokozódik, a halk beszélgetés nótázásba, netán asztalon táncolásba fordul. S legyen bár őrület a helyiségben, íratlan szabály, hogy mindenki a saját lábán hagyja el a termet.

Rakı-asztal a gyógyír a megtört szívű szerelmes számára is, csendesebb helyen, halk zenével, néhány közeli baráttal. A hangulat szolidan emelkedik, és az ital hatására megoldódott nyelv próbálja feloldozni a bánatot, miközben a társaság mindent megtesz, hogy lelket öntsön a búslakodóba.

Nem lehet akármiről beszélgetni a rakı társaságában. Először mindig semleges témákat dobnak fel, munkahely, napi dolgok, majd ahogy telik az idő és nő a lenyelt kortyok száma, a társalgás úgy lesz szenvedélyesebb, kerülnek elő magánélettel kapcsolatos pikánsságok vagy a politika. Világot megváltani, mily meglepő, itt is csak bizonyos mennyiségű rakı elfogyasztása után szokás.

Nincsen rakı-ivás anélkül, hogy számtalan tósztot el ne mondanának, amely után csilingelnek a poharak. Szigorúan a pohár alját koccintják össze, ez szimbolizálja az egymás iránti tiszteletüket. Ha a koccintó még mélyebb nagyrabecsülését szeretné kifejezni, akkor egy pár centivel lejjebb tartja a poharát a koccintás pillanatában. Ezzel azt mutatja, hogy saját maga “felett” érzi a másikat.

Sok-sok rakı-iváshoz kapcsolódó mondás létezik. Az egyik legérdekesebb, amikor a halvacsora után kijelentik, hogy felfelé néz a hal a gyomorban, lesi, hogy milyen gazdája van, önt-e utána egy kis rakıt is, tudniillik, a kettő „elválaszthatatlan” egymástól.

A zene szintén nagyon fontos egy-egy ilyen estén, de nem mindegy, hogy milyen. Nagy nevek klasszikus számai csendülnek fel, amelyeket lehet énekelni, és amelyek felerősítik az asztalnál uralkodó hangulatot, jókedvet, bánatot, merengést.

Ha tradicionális keretek között szeretnénk rakı-asztalhoz ülni, akkor a legjobb választás a meyhane. A meyhanék olyan éttermek, ahol az alkoholt hozzá illő, hagyományos előételek és főételek mellett szolgálják fel, a háttérben pedig szól a zene. Isztambul leghangulatosabb meyhanéi a Beyoğlu negyedben találhatóak.

Elő hát a rakısüveget, a poharakat, a gyümölcsöt és a sajtot, máris érkezzenek a baráti társaság tagjai, és csendüljön fel ez a zenei válogatás a nagy török klasszikusokkal, Müzeyyen Senarral, Zeki Mürennel és a többiekkel:

Şerefinize! Egészségetekre!

K. Tengeri Dalma – Türkinfo