Integrálhatók leszenek-e a muszlim menekültek Európában?

Ahogy egyre több iszlám vallású, vagy kulturális hátterű menedéket kérő érkezik Európába – idén már több mint 600 ezer –, és egyre több országnak kell szembenéznie azzal, hogy mit kezdjen velük, egyre hangosabbak azok a vélemények is, hogy veszélyeztetik Európát, ahova nem tudnak beilleszkedni. „A nagy különbségek nem feltétlenül az iszlám vallásból, sokkal inkább az azzal összekeveredő, tovább élő helyi szokásokból következnek. A kockázat pedig az a néhány százaléknyi muszlim, akik a radikális irányzatokban hisznek”, mondja Szombathy Zoltán, az ELTE Arab Tanszékének vezetője és az Orientalisztikai Intézet igazgatója.

2009-ben 15, 2014-ben 21 millió muszlim élt az Európai Unió országaiban, valamint Svájcban és Norvégiában. Ezek, pontos adat híján becslések, de a kutatók körülbelül az összlakossághoz képest 4 és fél – 7 és fél százalék közé teszik az iszlám vallású, vagy iszlám kulturális háttérrel rendelkezők arányát. Mennyire integrálhatók ezek az emberek, mennyire békíthető össze a kétféle kultúra?

Ha azon gondolkozunk, hogy lehet-e integrálni őket, akkor szerintem az az első, hogy eldöntsük, mit értünk integrálás alatt. Mit várunk tőlük? Mikor mondjuk azt, hogy ők integrálódtak?

Ha erre az a válasz, hogy legyen belőlük európai ember, aki ne adj’isten még a vallását és azt a fajta társadalmi felfogást is maga mögött hagyja, amiben élt, akkor szerintem ezek az emberek integrálhatatlanok, és szerintem ezt nem is lehet elvárni senkitől.

Hogyha azt értjük alatta, hogy beilleszkedjenek, elfogadják például a törvényeinket, az iskolarendszerünk működését, vagy hogy általában jó állampolgárai legyenek egy nyugati országnak, akkor azt lehet mondani, hogy az eddig ideérkezett muszlimok túlnyomó többségére ez igaz, bármelyik országból érkeztek is.

A harmadik értelmezés bonyolultabb, mert ez arról szól, hogy jelenleg a világban a gyilkos, agresszív törekvésű csoportok szinte kivétel nélkül iszlám hátterűek, és a gondokhoz elegendő, ha a bevándorlóknak csak kis része vall radikális nézeteket. Tehát elvárás lehetne, hogy egyáltalán ne legyen közöttük olyan, aki, mondjuk, csatlakozik szélsőséges mozgalmakhoz, vagy iszlamista nézeteket vall. Ezt azonban naivitás lenne elvárni, hiszen az európai országok saját lakosságán belül is vannak olyanok, akik szélsőséges mozgalmak tagjai.

A háromból akkor először vegyük sorra azt, hogy aki ide jön, az fogadja el a jogrendet, a törvényeket. Úgy tűnik, mintha lényeges ellentmondás lenne a jelenlegi, jogegyenlőségen alapuló európai demokratikus berendezkedés, és az ideérkezők származási országaiban jellemző, vallási, illetve nemi alapon is hátrányos megkülönböztetésekkel élő jogrend, a saría között.

Mi általában az arab világhoz, vagy a Közel-Kelethez kötjük az iszlámot, miközben az ott élő muszlimok a teljes iszlám világon belül abszolút kisebbség. Az iszlám világ demográfiai központja ma Délkelet-Ázsia, és az indiai szubkontinens, India és Pakisztán, de a fekete afrikai területek is legalább olyan fontosak demográfiai szempontból, mint a Közel-Kelet.

Ez rettenetesen nagy változatosságot eredményez, iszlám és iszlám nem ugyanaz az egyes országokban.
Nemcsak a nem iszlám országokban, hanem tanulatlanabb muszlim társadalmakban vagy emberek között is gyakran megfigyelhető, hogy különböző törzsi szokásokat, mivel az idő szentesítette és a társadalom elfogadja őket, az iszlám előírásának tekintenek, ami sok esetben abszolút nem igaz.

Ennek egyik klasszikus példája a nők körülmetélése, ami Európában úgy jelenik meg, mint főleg az afrikai országokból érkező, nagyrészt muszlim bevándorlók között élő szokás. Bár az iszlám ezt kifejezetten tiltja, akik alkalmazzák, nem úgy gondolnak rá, mint egy törzsi szokásra, amit akár maguk mögött hagyhatnának, hanem mint az iszlám előírására.

Ugyanez a helyzet a nőket eltakaró burkával, ami Afganisztánban és más közel-keleti területen bevett öltözködési szokás, ami szintén nem az iszlám előírása, de sok onnan érkező muszlim ezt mégis annak fogja fel.

Ha nem is feltétlenül az iszlám vallásból következő társadalmi berendezkedésről van szó, a valóság mégis ez. Hogy fér össze az európai jogrenddel a saría és az említett szokások?

Ha azt kérdezzük, hogy integrálhatók-e azok az emberek, akik a saríát elismerik mint isteni törvényt, ugyanolyan joggal lehet kérdezni, hogy integrálhatók-e egy olyan országba, mint Szenegál vagy Csád, ahol az emberek muszlimok, de az állami törvénykezés nem a saríán alapul. És a tapasztalat az, hogy igen, hiszen ott élnek.

Ahogy a küldő országok nagy részében sem ez az alapja az állami jogrendszernek, ugyanúgy nem hiszem hogy ez okozná a fő gondot az Európába érkező muszlimok esetében.

Itt is nagyon fontos, hogy valaki honnan érkezik. Hozzánk főleg a Közel-Keletről jönnek, de Délkelet-Ázsiában, vagy egyes afrikai országokban, a nők már sokkal kevésbé alávetett helyzetben vannak, ami azt is jelzi, hogy a nők szerepének megítélése sem feltétlenül és nem elsősorban az iszlám vallásból ered.

Igaz, hogy a saría, az iszlám vallásjog bizonyos elemeiben is európai szemmel hátrányba kerülnek a nők. De a megkülönböztetés legmeredekebb jelenségei itt sem iszlám előírások.

A cikk folytatása>>>

vs.hu