Az asszaszinok elevenednek meg egy AI által generált történelmi sorozatban

Az Amazonhoz tartozó Prime Video streamingszolgáltató globális kínálatában mutatta be a Surlar (Várfalak) című történelmi minisorozatot, amely a világ első, nagyrészt mesterséges intelligencia által generált televíziós drámája. A 2026. augusztus 12-én megjelent, két tizenöt perces epizódból álló széria az Alamút várához kötődő középkori legendakört dolgozza fel új, kísérleti technológiák alkalmazásával.

A produkciót a három Nemzetközi Emmy-díjjal is elismert török Ay Yapim stúdió szingapúri székhelyű, kifejezetten az AI-technológiákra specializálódott leányvállalata, az AI Yapim készítette. A történelmi forgatókönyvet az El Turco című sorozaton már korábban is együtt dolgozó Kerem Deren és Cisil Hazal Tenim írta meg. A Hagia Labs technológiai vállalattal közös fejlesztés több mint egy évet vett igénybe; a Webrazzi török informatikai portál információi szerint az első epizódot még jelenetenkénti inpainting (képi kiegészítő) technikával hozták létre, míg a második résznél már fejlettebb generatív AI-eszközöket alkalmaztak.

Forrás és részletek

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here