Gülseren Budayıcıoğlu műveit úgy is jól ismerhetjük, hogy ez az első magyarul megjelent regénye. A könyveiből az elmúlt években ugyanis számtalan török tévésorozatot készült, s ezekből többet nálunk is bemutattak. Gülserennek köszönhetjük az Isztambuli menyasszonyt, az Aranykalitkát, sőt, Az Aranyifjút is. Bár Az Aranyifjú esetében nagyon érdekes, hogy megírta ezt a történetet, könyv formájában azonban a mai napig nem jelent meg. Viszont a török Star TV leforgatta belőle a nálunk is népszerű sorozatát.
Gülseren regényei mindig igaz történeteken alapulnak. Fontos tudni róla, hogy igazi polihisztor. Hosszú ideje pszichiáterként dolgozik, de televíziós műsorvezetőként is komoly tapasztalatokkal bír, s most már bő két évtizede íróként is publikál. Saját bevallása szerint a kedvenc könyve a Ha a Király veszít. Nem véletlenül választottuk ki ezt a művét arra, hogy a magyar közönséghez elsőként eljusson. Ez a regénye eredetileg 2014-ben jelent meg, s akkora sikert aratott, hogy a török kiadója a 10 éves jubileum alkalmából újra kiadta. Abban az évben, azaz 2024-ben a Star TV elindította a könyvvel azonos című sorozatát, melynek főszereplője a nálunk is rendkívül népszerű Halit Ergenç, aki korábban olyan sorozatokat vitt sikerre, mint a Szulejmán és a Seherezádé. (A borítóképünk a Star TV sorozatából való.)
A Ha a Király veszít egy olyan érzelmi utazás, amely során nem csak a szereplők lelke tárul fel előttünk. Az olvasó önkéntelenül magába néz, mert magunkra ismerünk egy-egy személyben vagy élethelyzetben. A szerelemnek nem csak a szép, hanem a fájó és kegyetlen oldalával is szembesülünk, leginkább annak köszönhetően, hogy a történet központi figurája, Kenan Baran egy annyira jóképű és elbűvölő férfi, hogy szó szerint minden nőt képes magába bolondítani… Ám az ő életében is eljön a pillanat, amikor eltörik benne valami. Mi pedig megtudhatjuk, mi történik akkor, ha a Király veszít…






























