Világok találkozása a Müpában

A Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme ad otthont április 9-én a Tiszta forrás című, Bartók török és magyar gyűjtései nyomán színpadra állított összművészeti estnek. A Káel Csaba által rendezett, Guessous Majda Mária „Mesi” marokkói–magyar származású énekesnő, illetve a Győri Balett és a Magyar Állami Népi Együttes közreműködésével megvalósuló produkció a zene és tánc kapcsolatát helyezi fókuszba. A műsor a török és a magyar zenei hagyományok közötti kapcsolódásokat kiemelve kelti életre Bartók életművének néhány jellegzetes darabját.

– Az én vezéreszmém, amelynek, mióta csak mint zeneszerző magamra találtam, tökéletesen tudatában vagyok: a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem – amennyire erőmtől telik – szolgálni zenémben; ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab vagy bármiféle forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás! – írta egy levelében 1931-ben Bartók Béla. Ez a gondolat köszön vissza a műsor címében is. Egy hasonló összművészeti estet először 2022-ben, a dubai világkiállítás magyar napján láthatott a közönség.

részletek>>>