![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2018/06/turkinfo_10.3.png "Türkinfo - \")
Hatnapos munkahét. Ez a megszokott Törökországban. Marad számunkra a vasárnap, amikor barangolhatunk. Természetesen ez nem jelent száz kilométeres utazásokat. Szerencsére pár órás távolságokat bejárva is ezer meg ezer lehetőség van arra, hogy szépet, érdekeset fedezzünk fel. Ezeket az élményeket írom meg a Vasárnapi utazások sorozatban.
A Spil-hegy a nagyvárosi embereket juttatja oxigéndús, élet- és lélekmentő levegőhöz. Olyan időszakban látogattuk meg, amikor különösen szükségünk volt egy óriási slukkra ebből a levegőből: közel egy éve voltunk otthon önkéntes – időnként kikényszerített – karanténban. Ilyen rendkívüli időszakban a Vasárnapi utazások rovat is rendkívüli: egy nap helyett két nap történetét meséli. Péntek délután – kijárási tilalom előtt – indultunk, vasárnap délután tértünk haza. Láttunk közben három évszakot és havat, ködöt, esőt, napsütést.
A városközpontból kevesebb mint egy óra alatt felmehetünk a hegyre, ugyanis nem túl magas. A csúcs 1.513 méteren van, ám mi csak a nemzeti parkig utaztunk.
Ha csak természetjáró túrára vágyunk, választhatjuk a gyorsabb utat: Kemalpaşa irányából érkezünk, majd az autópályáról a hegyi útra fordulva 20-25 perc alatt kényelmesen felérünk. Ha van időnk, és kulturális túrával is összekötnénk a kirándulást, akkor utazzunk Manisa felé. Megkóstolhatjuk a világhíres Mesir masszát, – a rengeteg látnivaló közül – megnézhetjük az 1366-ban épült, lenyűgöző kilátással rendelkező Ulu mecsetet, majd elhaladhatunk a legendás „síró szikla” mellett, és csak ezt követően térünk rá a hegyi útra.
Azért is érdemes ezt a nehezebb útvonalat választani, mert így szinte biztos, hogy láthatjuk a hegy hírességeit, a vadon élő lovakat. Egy 1250 méter magasságban található fennsíkon élnek, ahol – kalandorok saját sátraikban – kempingezni is szoktak.
Ha tehetjük, a környéket tavasszal (is) látogassuk meg, mert akkor nyílik a gyönyörűséges Manisa Lalesi (Tulipa orphanidea, manisai tulipán). A sárga, piros, rózsaszín és fehér színben is fellelhető növény szigorúan védett, hozzáérni tilos (a büntetés 60.163 líra, azaz majd 2,5 millió forint). Nagyon sok fotós és botanikai túrát szerveznek ide, csak azért, hogy lássák.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A tulipán csak egy a nemzeti park egyedi növényei közül: 600 növényfélét tartanak itt számon, melyből 78 csakis Spil lejtőin található meg. Ezen kívül közel 70-féle gyógynövény is begyűjthető, ha valaki ért hozzá.
A bemutatás után térjünk rá a január végi kirándulásunkra!
A nemzeti parkban található egy faházakkal teli pihenőpark. A házak évtizedek óta szolgálják a kirándulókat, ám rendszeresen felújítják őket. Van kisebb – családoknak való – és nagyobb – baráti társaságokat kiszolgáló – ház is. Féltünk tőle, hogy fázni fogunk a meleg, városi lakás után, de a házak fűtése tökéletesen megoldott. A jól felszerelt konyhában főzhetünk magunknak, ám van egy központi étterem is, ahol kedvező áron reggelizhetünk vagy vacsorázhatunk.
Rövid vakációnkhoz azért ezt a helyszínt választottuk, mert hófedte vidékre vágytunk. Szerencsénk volt, mert bár tiszta, könnyen járható utakon értünk fel, fent hófehér volt minden. Természetesen azonnal sétálni és szánkózni mentünk, amint megérkeztünk. Égigérő fenyőfák között barangoltunk a pihe-puha hóban.
Jól tettük, mert bizony ezt követően a télből átváltozott az időjárás őszibe: egész éjjel és szombaton késő délutánig egyfolytában szakadt az eső. Mi pedig az erkélyről néztük a gyönyörű fenyőket, hallgattuk a tomboló szélben suhogó fákat, és szomorúan figyeltük az egyre olvadó hóréteget.
Álljon itt két kép, mely pontosan ugyanott készült, ám az egyik még péntek délután, a másik már az egy napos esőzés után!
Ez sem szegte kedvünket: volt egy napunk, amikor két baráti család műveltségi társasjátékban mérhette össze tudását. Büszkén állíthatom, hogy megvédtem a magyar becsületet a törökök között: a sok világszerte ismert téma mellett – a Türkinfo cikkeinek is köszönhetően – jöhetett akár török történelmi és művészeti vonatkozású kérdés is. Szoros csatában, de a lányok csapata kétszer is nyert.
Késő délután azért már hívogatott az erdő, és bár még mindig csepegett az eső, a hatalmas fák koronája alatt tehettünk egy jó nagy sétát.
A misztikus hangulatú fényképek kedvéért néha szeretem a ködös időt. Most kijárt nekünk ez is: a kis tó partján állva, a felhők vonulásától függően változott meg a környezet percről percre. Hol kitisztult a kép, hol ködbe burkolózott minden.
Másnap reggel aztán szikrázó napsütésre ébredtünk, és a hegyi levegőnek köszönhetően fagyosra is. Ez az én időszakom: napkelte után, csend és nyugalom, lágy, ám egyre erősödő fények. Nem tudtam betelni vele. A vékony jégréteget átszúrva álltak a fenyők a tóban, zúzmarás volt a fű, recsegett-ropogott minden a lábam alatt. Majd ahogy egyre melegedett a levegő, a fák elkezdtek lélegezni. Bámulatos látvány az ellenfényben, ahogy párát eresztenek a növények.
Egy tökéletes török reggeli – mely, mint tudjuk, legalább 20 kistányéron kerül felszolgálásra – elköltése után még volt alkalmunk a ragyogó napsütést kihasználni. A gyerekek jégdarabokat dobáltak a tó jegére, és a ritkán, de még fellelhető hófoltokból hógolyókat gyúrtak.
Az arcunk kipirulva, a tüdőnk telis-tele tiszta levegővel, lelkünk felkészülve az újabb karanténra: eljött a hazaindulás pillanata. Útközben egy-egy fennsíkon még megálltunk, és magunkba szívtuk a látványt.
Az utazás legviccesebb pillanata az volt, amikor nem sokkal később İzmirben – ahol majd 20 fokot mértek – sínadrágban és hótaposóban szálltam ki a péknél, hogy otthonra vegyek némi harapnivalót.
Szerző és fotók: Erdem Éva – Türkinfo
