Kirgizke utazásai (Törökország 2014/2015. – 7. nap)

December 26. –Kas, Kyaneai

L. még ezen a reggelen is ragaszkodott ahhoz az ötletéhez, hogy Kyaneaiba menjünk, s én továbbra is hiába pánikoltam a kutyák miatt, nem hatotta meg a dolog. A recepción ezúttal egy amerikai srác volt, akivel konzultáltunk a terveinkről. A srác szabadidejében a környéken szokott túrázni, jól ismerte a vidéket, de Kyaneaiban még ő sem járt. A kóbor kutyák ellen követ és botot ajánlott, a nyájőrző ebek esetében pedig azt, hogy ne kerüljünk a kutya, ill. a nyáj közé, valamint próbáljuk felvenni a pásztorral a kapcsolatot. Nem igazán lettem nyugodtabb, de nem volt mit tennem, újra kiballagtunk a dolmusállomásra, ahol elcsíptünk egy Demre felé induló járatot. Mondtuk a sofőrnek, hogy hol szeretnénk leszállni, persze nem nagyon tudta, hogy hol van a hely, de végül is ez nem is volt túl fontos, mert mi tudtuk. Kasból kiérve a következő falunál újra megszemlélhettem, hogy milyen veszély várhat ránk a csatangoló ebek személyében. Mikor felbukkant a Kyaneait jelző barna tábla, remegő lábbal szálltam le a dolmusról, és bánatosan szemléltem, amikor az a többi utassal eltűnt a messzeségben, Yavu falu irányában.

Kyaneai felé egy murvás út vezet, mindjárt az elején felszólítottam L.-t, hogy késedelem nélkül gondoskodjon az önvédelmi eszközeinkről, így az első útba eső bokrot megtépáztuk, s két remekbe szabott túrabotot rittyentettünk magunknak. Pár nagyobb kavicsot is zsebre dugtunk. Kisvártatva feltűnt az első birkanyáj, mellette egy-két éberen figyelő, meglehetősen méretes fehér pásztorkutya. Szerencsére a pásztor is velük volt, így már messziről köszöntöttük, s mondtuk, hogy hová igyekszünk. Ő csak intett, hogy jó az irány. A kutyák búcsúzóul párat csaholtak utánunk, amitől én menten szívinfarktust kaptam. L. egész útón remekül szórakozott rajtam, s kutyaugatást utánozva idegesített.

A hosszú egyenes út egyszer csak elkanyarodott, s mintegy „U” alakban fordult visszafelé, a romok felé egy enyhe kaptatón. A következő kecskenyáj már itt, a célegyenesben kapott el minket: a domboldalról százával ugrándoztak le a kecskék, s pont az amfiteátrum felé tartottak – miként mi is. Se pásztor, de kutya sehol. Lassacskán feltűntek az első jellegzetes lykiai kőszarkofágok, s a nem túl nagy, de szép állapotban megőrződött színház épülettömbje.

Kyaneai (Cyaneai) név jelentése „sötét kék”, a várost valószínűleg az i.e. 4.században alapították, a római időkben érte el virágzása csúcspontját, a bizánci periódusban püspökségi székhely volt, majd a 10.században feladták a települést. A színház az i.sz. 2.században épült, 25 széksor magasságú, tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a partvidék szigeteire és öbleire.

Folytatás >>>

Forrás: kirgizkeutazasai.blog.hu

Az élménybeszámoló előző részei:

1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here