Új török sorozat indul a Dunán

November 29-től jön a fiatalos lendülettel teli Fogd a kezem.

Azra (Alina Boz) és Cenk (Alp Navruz) története két azonos világból érkező, hasonló anyagi háttérrel rendelkező ember találkozása, akik most ismerkednek a nagybetűs élettel. Minden egy Egyesült Állomokból hazafele, egy Isztambulba tartó repülőn kezdődik és csomagjaik összekeveredésének köszönhetően a gép landolását követően is folytatódik.

Természetesen, ahogy az életben is, semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Több szálon futó cselekmény, érzelmek, nehéz döntések, szerelmek és félreértések tarkítják a Fogd a kezem-et. Hogyan boldogul Azra édesapja halála után? Sikerül-e megtalálniuk Mertet? Hogy éli meg az autista kisfiú mindezt? Mire képes a szerelem? Mit tesz meg az ember szerelméért és a családjáért? Mi van, ha a kettő között választani kell?
Elimi BIrakma, vagyis a Fogd a kezem fókuszában az emberi kapcsolatok állnak, a szereplők jellemfejlődése és egymáshoz való viszonyuk. A sorozat Latin-Amerika, Afrika, Ázsia és több európai ország, mint például Görögország, Spanyolország, vagy éppen a szomszédos Románia után Magyarországon is látható a Duna Televízió műsorán.

Forrás: www.mediapiac.hu