Törökországban is elkezdenek lazítani a járvány miatti korlátozásokon

Recep Tayyip Erdogan török elnök ismertette a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítésére vonatkozó terv első ütemét, egy nappal azután, hogy országában a hivatalos adatok szerint a gyógyultnak minősítettek száma meghaladta a továbbra is fertőzöttként nyilvántartott esetekét.

A 65 év felettiek a hétvégi általános kijárási tilalmak egyik napján lakhelyük közelében legfeljebb négyórás sétát tehetnek.

Azok, akiknek az életkora nem éri el a 15 évet, első alkalommal május 13-án, a 15 és 20 év közöttiek pedig legkorábban május 15-én mozdulhatnak ki négy óra erejéig.

A 31 tartomány közül, amely április 4. óta teljesen le van zárva a személyforgalom előtt, hét tartomány – Antalya, Aydin, Erzurum, Hatay, Malatya, Mersin és Mugla – esetében hétfő éjféltől feloldják a korlátozást.

Május 11-től adott feltételek mellett újranyithatnak a borbélyok, a fodrászatok, a szépségszalonok, valamint a bevásárlóközpontok.

Forrás: hvg.hu