Törökország esete az EU-val: kidobóembernek jó lesz?

eu_torokorszagAz EU menekültügyben Törökországra sózza a piszkos munkát és ad érte hárommilliárd eurót. Az Európai Tanács elnöke szerint ez nem egy sima „pénzt a migránsokért”-üzlet. Pedig de. És Törökország így se fog bejutni az EU-ba.

Mint ismeretes: megállapodtak az uniós vezetők Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel, hogy menekültügyben a törökökre sózzák a piszkos munkát, cserébe pedig Törökország kap hárommilliárd eurót, polgárai vízummentesen utazhatnak majd az EU-ba és az EU-csatlakozási tárgyalásokat is felgyorsítják.

Az emberi jogi szempontokra oly finnyás EU-s vezetők hirtelen nagyon megengedőek lettek Erdogan féldiktatúrájával szemben, mivel rájöttek, hogy mégse akarnak most már több szegény üldözött migránst befogadni – bár ezt persze véletlenül se mondanák ki. A megállapodást az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk képes volt úgy tálalni, hogy „nem várjuk el senki mástól, hogy helyettünk őrizze a határainkat,” és hogy ez nem egy sima „pénzt a migránsokért”-üzlet.

Pedig de.

Persze értjük, hogy a politika érdekekről szól, és azt is, hogy most Európának érdekét szolgálta ez a megállapodás. (Vagy szolgálná, ha betartanák.) De talán ha a progresszív nyugat-európai és EU-s politikusok nem sopánkodtak és ejtettek volna hetente krokodilkönnyeket amiatt, ahogy Magyarország a migránsválságot kezelte, és nem siratták volna naponta az emberi jogokat, akkor most kevésbé tűnne gusztustalan képmutatásnak a Törökországgal kötött paktum.

Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a törökök megállítják a menekülthullámot, valószínűbb, hogy inkább csak néha egy kicsit úgy csinálnak. Ami viszont biztos, hogy a piszkos munka elvégzéséért (vagy úgy-ahogy elvégzéséért) cserébe egy perccel sem lesz gyorsabban EU-tagállam Törökország – már ha egyáltalán azzá válna valaha.

Az üzlet nyélbeütése utáni napon persze igyekeztek a törökök megmutatni, hogy milyen hatékonyak: máris 1300 migránst tartóztattak fel, akik Görögországba mentek volna. Törökország ráadásul a megállapodásban azt is vállalta, hogy – bár az erre vonatkozó külön egyezmény elvileg még nem lépett hatályba – azokat az illegális migránsokat is vissza lehet majd toloncolni a területére, akik Törökországon keresztül jöttek az EU-ba. Ettől még a török kormány is biztosan tudja, hogy ha igyekeznek is most jól elvégezni a migránsügyi piszkos munkát, ebből nem egyhamar lesz EU-csatlakozás. (Ezért is könnyen előfordulhat, hogy valójában annyira nem is fognak igyekezni.) Persze azért a pénz, és főleg a vízummentesség is elég jól jön.

Amíg a migránsáradat megállításáról van szó, addig az EU – a korábbi emberijogi papolást megtagadva – magasról tesz arra, hogy Törökországban a választás előtt megszállja a rendőrség a kormánykritikus médiát, vagy épp újságírók ellen indul büntetőeljárás, mert leleplezték, hogy a hatóságok összejátszanak a terroristákkal. Hogy csak a török ajrópéer felzárkózás legfrissebb példáit említsük. Azonban az EU-csatlakozás már más tészta: a migránsáradat megállításáért cserébe sem fognak felvenni az EU-ba egy olyan országot, amelyhez képest a „nacionalista, autoriter, populista, stb.” Orbán-rendszer a demokrácia és a jogállamiság szobra – főleg nem pár éven belül. Ezt legfeljebb csak az indexes Panyi Szabolcs hiszi el, de például Erdogan vagy Davutoglu biztos nem.

A cikk folytatása>>>

mandiner.hu