Törökország Davutoglu után, az elnöki rendszer előtt

  • binali_yildirimDavutoglu távozása után Erdogan embere került a miniszterelnöki székbe.
  • Binali Yildirim legfőbb feladata az lesz, hogy levezényelje az alkotmánymódosítást.
  • A külpoltikában nem várható radikális változás.

Május elején Ahmed Davutoglu török miniszterelnök bejelentette, hogy nem jelölteti magát az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) pártelnöki tisztségére. Az AKP alapszabálya kimondja, hogy a párt elnöke egyben Törökország miniszterelnöke is, így Davutoglu kormányfő sem maradhatott. Mivel Törökország számos nemzetközi konfliktusban (szíriai polgárháború, migrációs válság, terrorizmus elleni küzdelem) érintett és egyre több bírálat éri Erdogan elnök azon törekvését, hogy az elnöki rendszer irányába mozdítsa el az állam berendezkedését, érdekes kérdés, hogy milyen változások várhatóak a török bel- és külpolitikában.

Politikai elemzők egybehangzó véleménye szerint az új miniszterelnök legfontosabb feladata az lesz, hogy levezényelje az alkotmánymódosítást, amely lehetővé tenné az elnöki rendszer bevezetését. Erre a feladatra Erdogan elnöknek egy olyan kezes és engedelmes miniszterelnökre van szüksége, aki kérdés nélkül végrehajtja az államfő utasításait. A nemzetközi és a török sajtóban számos találgatás látott napvilágot az új kormányfő személyével kapcsolatban, de a küldöttek végül csak egy jelöltre, Bihali Yildirimre szavazhattak. Yildirim megkapta a küldöttek 100 százalékának támogatását, 1405 szavazattal választották meg a AKP élére, így ő lett Törökország 56. kormányának miniszterelnöke.

Hűséges partner az új kormányfő

A volt közlekedési miniszter igen szoros kapcsolatban áll az államfővel, valamint a társadalom körében is igen népszerű, hiszen az ő minisztersége alatt valósult meg számos olyan útfejlesztés, amelynek hatására nagymértékben javult az ország közlekedési infrastruktúrája. Igaz ugyan, hogy többször is a korrupció gyanúja merült fel személye kapcsán, de ezek a vádak soha nem nyertek bizonyítást. A népszerűsége mellett azért is eshetett Yildirimre Erdogan elnök választása, mert nagyon jól tudja, hogy a miniszterelnök semmi olyat nem fog tenni, ami éket verne kettejük kapcsolatába, amit Yildirim is megerősített, amikor kijelentette, hogy „teljes harmóniában fog dolgozni az államfővel”, valamint, hogy „büszkén mondhatjuk, mindannyian Erdogan elnök társai vagyunk, osztozunk a közös sorsban és szenvedélyben. A te szenvedélyed a mi szenvedélyünk, a te ügyed a mi ügyünk és a te fájdalmad a mi fájdalmunk.”

Mivel jelenleg az AKP nem rendelkezik az alkotmánymódosításhoz szükséges parlamenti többséggel, két forgatókönyv közül választhat az államfő. Vagy megszerzi a Nemzeti Mozgalom Pártjának (MHP) támogatását az alkotmánymódosításhoz, vagy a parlamentbe bekerült kurd képviselők közül néhányat vád alá helyeztet terrorizmus támogatása miatt. A megürült parlamenti helyekre, aztán új választásokat írna ki Erdogan, amelyet jó eséllyel az AKP jelöltje nyerne, így szerezve újabb helyeket a törvényhozásban. A jelek szerint az elnök a második utat fogja választani, és arra fogja buzdítani a miniszterelnököt, hogy tovább erősítse a nacionalizmust az országban.

A cikk folytatása>>>

kitekinto.hu