Törökország büszkesége, a Besiktas

A török Besiktas csapatára sosem lehetett legyinteni, sosem lehetett félvállról venni az isztambuli székhelyű klubot. Most azonban olyan siker kapujában áll az együttes, amelyre sok drukker régóta várhatott. A fekete-fehér csapat nagyon közel áll ahhoz, hogy akár csoportelsőként jusson tovább a Bajnokok Ligája csoportköréből, ráadásul egy olyan négyesből, ami azért elsőre nem tűnt annyira könnyűnek.
Egy kis múltidézés

Az 1903-ban alapított Beşiktaş Jimnastik Kulübü, röviden a Besiktas 8. alkalommal vesz részt a legrangosabb európai kupasorozatban, azaz a Bajnokok Ligájában. 1993-ban, amikor először szerepelt az isztambuli klub a BL-ben, rögtön kiesett az első körben, azaz az első párharc során, de akkor még merőben más volt a mostanihoz képest a kupasorozat lebonyolítása. Mára már teljesen más a helyzet, de nem csak a rendszer miatt, hanem azért is, mert Törökország egyik legnagyobb múltú klubja nagy lehetőség kapujában áll. A klub a BL csoportköréből akár első helyen juthat be a legjobb 16 közé! A Besiktas fennállása során sosem sikerült még csak második pozíciót sem elérni, tehát egy alkalommal sem szerepelt még a török klub a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében!

Folytatás

Forrás: www.fociklub.hu