Török objektív: Mehmet Turgut – a formabontó

„A fényképezés nem tudja megváltoztatni a világot, de meg tudja mutatni, különösen akkor, amikor az épp változik.” MARC RIBOUD (1923)

Sorozatunkban olyan fotósok szerepelnek, akik képeikkel változó világunkat mutatják be nekünk. Lássuk a világot az ő lencséjükön át, mert sokszor olyat is meglátnak, amit mi nem.

1977. július 21-én született Ankarában. Nagypapája neve is Mehmet Turgut, foglalkozása fényképész volt, mely úgy tűnik az unoka sorsát is befolyásolta. Olvasom életrajza első sorait. Oh, gondolom, pont mint az egyik kedvenc török filmem, az Aşk Tesadüfleri Sever (A szerelem a véletleneket szereti) története. Azt már alig akarom elhinni, hogy fényképeit böngészgetve látom, hogy bizony ő fotózta a filmplakátot. Azt már csak remélni tudom, hogy a végtelenül megható és tragikus történet nem folytatása cikkünk főszereplője sorsának.

Forrás: mehmetturgut.com

Művészeti és vizuális kommunikáció területen egy polihisztor: hosszú évek óta műveli nem csak azt, amit fényképezés alatt értünk, hanem különböző technikákat ötvöz, továbbá grafikákat is készít. Amellett, hogy művészeti értékű felvételeket készít, reklámfotózásokon, könyv- és lemezborítókon, illetve ahogy a fenti példa is mutatja, filmek és sorozatok plakátjain is dolgozik.

Díjai közül talán a legnagyobb presztízst a Török Művészeti Egyesület elismerése jelenti, amikor 2009-ben az év fotósának választották.

Nemzetközileg is ismert munkái a francia énekes Patricia Kaas Best of, Anneke Van Giersbergen Live In Europe, és Ozzy Osbourne Let It Die című albumának borítója.

Forrás: sabah.com.tr

Ha már a lemezborítóit emlegetjük, azonnal idekívánkozik egyik legsikeresebb kiállítása a Rock’n Frame! című tárlat. A Sziget fesztivált is látogató olvasók akár láthatták is, mert 2013 augusztusában Budapesten jártak a fényképek. Így a világ minden tájáról a zenei fesztiválra érkező látogatók Mehmet Turgut objektívén keresztül láthattak olyan előadókat, mint Alice Cooper, Ozzy Osbourne, Metallica, Apocalyptica, MaNga, Teoman, Yüksek Sadakat, hogy csak néhányat említsünk. Budapesten kívül természetesen számtalan más városban is bemutatták a tárlatot.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

mehmetturgut (@mehmetturgut) által megosztott bejegyzés

További számtalan kiállítása közül kiemelkedik még egy, melyet az idén, 2019 márciusában nyitott meg. Fényképekből indul, amiket nem is feltétlenül azért fotózott, hogy majd mást készítsen belőlük. Tovább gondolta azonban, és montázstechnikával egy egészen más művészeti alkotást hozott létre. Parca, azaz Darab címen állította össze tárlatát, amit úgy is értékeltek: Törökország meséje, hiszen az ország művészeti életére jelentős mértékben befolyással lévő személyek portréiból készültek a művek.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

mehmetturgut (@mehmetturgut) által megosztott bejegyzés

Meg kell osztanom a cikkünk születése előtti utolsó Instagram bejegyzését, mert véleményem szerint így ismerszik meg a művész, hogy nem követi a tömeget. Az utóbbi napokban mindenki egy bizonyos telefonos alkalmazást használ arra, hogy önmagát fiatalabb/idősebb korában mutassa meg. Nem győzik a szakemberek felhívni az emberek figyelmét, hogy ne tegyék, mert súlyos adat- és személyi biztonsági kockázatnak teszik ki magukat. Mit tesz a művész? Elkészíti saját „öregített” mását. A szöveg szerint: „Nincs szükség Appre, az édesapámnak köszönhetően”. A kép egyébként pár éve készült egy apák napjára.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

mehmetturgut (@mehmetturgut) által megosztott bejegyzés,

Hogy foglalkozhat ennyi mindennel egyetlen ember? Még egy kis kitartást kérek az olvasóktól, mert nincs vége. Egy magazin tulajdonosa és kreatív vezetője (46 Dergisi). Továbbá tévéműsort készít a CNN török csatornáján Falan Filan (Ez meg az) címen, ahol mindig van egy vendég, akivel utazgat, sétálgat, beszélget és közben fényképeket készít. A művészeti élet számtalan szereplőjét mutatta már be műsorában, mely 2013 óta töretlen népszerűségnek örvend. Egy-egy epizódja 25 perces, de már több mint 100 készült belőle.

Fényképekről, fényképészről szubjektíven

Távol álljon tőlem, hogy elemezzem műveit. Művészi fotói mellbevágóak és elgondolkodtatóak. Néhány, ahogy mondani szokták „kiveri a biztosítékot”. Van azonban olyan, ami minimalizmusával fogott meg. Két szín: fekete és fehér. Néha mindent elmond. A képek nagy ereje még a mozgás ábrázolása egy állóképen.

 

Mindenkit arra biztatok, hogy merüljön el további fényképeinek világában a művész honlapján: mehmetturgut.com

Erdem Éva – Türkinfo